Kategóriák
Uncat

A JÓ EMBEREKNEK LEHETETLEN MEGMENEKÜLNI

Kiáltó Szó a Pusztában
Kiáltó Szó a Pusztában
A JÓ EMBEREKNEK LEHETETLEN MEGMENEKÜLNI
/

Sőt, az igazság az, hogy a jó emberek az igazság legalattomosabb és legádázabb ellenségei. Miért mondom ezt? Azért, mert jó emberek nem létreznek, csak olyanok, akik jónak hiszik magukat. És abban, hogy valaki jónak higgye magát, óriási segítséget nyújt neki az intézményesített vallás, és a new age spiritualitás.

Amikor egy ember úgy hízelgett Jézusnak, hogy jó mesternek nevezte őt, Jézus ezt felelte neki: Miért mondasz engem jónak? Nem tudtad, hogy csak egy jó, az Isten? Bár Isten szemében Ő volt az egyedüli, aki bűntelen volt, ő mégsem nevezte magát jónak, elutasította ezt a jelzőt, ezáltal példát mutatva nekünk is, hogy az ő tanítványai még véletlenül se essenek abba a végzetes hibába, hogy jónak gondolják, nevezik, vagy neveztetik magukat, amíg e testben élnek.

Továbbá azt mondja, hogy nem az egészségesnek van szüksége gyógyítóra, hanem a betegnek, én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem, hogy a bűnösöket hívjam megtérésre. De senki sem volt igaz, sem jó, sem abban az időben, sem most. Akkor mégis miért fogalmazott úgy, hogy nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért? Azért, mert ő azokért a rossz és beteg emberekért jött, akik nem csupán rosszak, és betegek, hanem hanem tudják is magukról, hogy rosszak és betegek, és szükségük van Isten könyörületére, hogy megmeneküljenek. Jézus nem azokért a rosszakért és betegekért jött, akik jónak és egészségesnek hiszik magukat, hanem azokért, akik betekintést nyertek a saját szívükbe, és meglátták, mi van ott, és tudják, hogy minden pillanatban szükségük van Isten megigazító kegyelmére, amelyet Jézus személyében, az ő élete és igaz szavai által ajándékozott az elbukott világnak, hogy az alázatos szívűek megmeneküljenek.

A legfőbb bizonyítéka annak, hogy gyarló létedre jónak képzeled magad, az, hogy másokról elmarasztalóan beszélsz, míg a saját gonoszságaiddal nem vagy tisztában. A másik bizonyíték pedig az, hogy hallod Jézus szembesítő, tisztító és életre hívó szavaid, de azt hiszed magadról, hogy neked nincs szükséged azokra a szavakra.

A jó embereknek lehetetlen megmenekülni, mert nem is léteznek jó emberek e Földön, csak olyanok, akik jónak hiszik magukat, és akik mások szemében folyton meglátják a szálkát, de a sajátjukban nem látják meg a gerendát. Ezek az emberek folyton magukon kívül, másokban akarják megváltoztatni a világot. Azoknak, akik jónak hiszik magukat lehetetlen megmenekülni, mert hazugnak nevezik azt, aki azt mondta, hogy senki sem jó, csak egy, az Isten. Neked, aki jónak, esetleg másoknál jobbnak gondolod magad, nem mindegy, hogy egyetlen rejtett, meg nem vallott gonoszság választ el Istentől, a tökéletességtől,vagy milliónyi bűn és rossz akarat?

https://kialtoszo.hu/audio/

https://kialtoszo.hu/az-europai-unio-mergezi-a-magyar-fiatalokat-az-oroszok-megszalljak-magyarorszagot/

https://kialtoszo.hu/igy-zsakmanyolta-ki-az-europai-unio-magyarorszagot/

https://kialtoszo.hu/miert-felsz/

https://kialtoszo.hu/mit-jelent-uralkodni-az-allatokon/

https://kialtoszo.hu/nepszamlalas-es-a-hit-maganugy/

https://kialtoszo.hu/magyar-katonak-szekely-gyerekekre-tamadtak-beszelgetes-2022-10-04/

https://kialtoszo.hu/jogaban-all-e-a-rendszernek-haboruba-vinni-az-embereket/

https://kialtoszo.hu/jogaban-all-e-a-rendszernek-haboruba-vinni-az-embereket/

https://kialtoszo.hu/haboru-elotti-felmeres/

https://kialtoszo.hu/meg-lehet-valtoztatni-a-multat/

https://kialtoszo.hu/a-katolikus-egyhaz-legnagyobb-hazugsaga/

https://kialtoszo.hu/a-vizen-jaras-jelentese-a-fiatal-profeta-halala/

https://kialtoszo.hu/a-katolikus-egyhaz-legnagyobb-hazugsaga/

https://kialtoszo.hu/napi-eledel-2022-09-30/

https://kialtoszo.hu/a-vizen-jaras-jelentese-a-fiatal-profeta-halala/

https://kialtoszo.hu/a-haboru-ordoge-beszelgetes/

https://kialtoszo.hu/a-keresztenyseg-bejelentette-nem-jon-vissza-jezus/

https://kialtoszo.hu/kiket-tud-elnyomni-a-rendszer/

https://kialtoszo.hu/el-akarnak-hallgattatni/

https://kialtoszo.hu/orvosi-diagnozis-vagy-fekete-magia/

https://kialtoszo.hu/kerj-bocsanatot-masok-vetkeiert-is/

https://kialtoszo.hu/csak-arra-kell-a-no-hogy/

https://kialtoszo.hu/nem-templomi-beszed/

https://kialtoszo.hu/alom-illuzio-vagy-valosag/

https://kialtoszo.hu/mozes-botjanak-jelentese/

https://kialtoszo.hu/a-hit-hallasbol-van-kereszteny-megtevesztes/

https://kialtoszo.hu/tanitasok-alomban-szellemi-harcok-szojatekok/

https://kialtoszo.hu/agyverzes-agyergorcs-orrverzes-okai/

https://kialtoszo.hu/csak-kepzeltem-jezust/

https://kialtoszo.hu/haldoklok-utolso-szavai/

https://kialtoszo.hu/immunrendszer-osszeeskuves-a-tudatalatti-hatalma/

https://kialtoszo.hu/az-elet-vagy-a-halal-illata/

https://kialtoszo.hu/feltekenyseg-a-muveszek-csapdaja/

https://kialtoszo.hu/szulok-akik-a-sajat-gyerekeikkel-paraznalkodnak/

https://kialtoszo.hu/miert-jonnek-vissza-a-regi-problemak-tanitas-alomban/

https://kialtoszo.hu/baranyok-amelyek-megvedik-a-farkast/

https://kialtoszo.hu/a-magyarok-kiralynoje/

https://kialtoszo.hu/emberek-akiket-nem-ismer-a-keresztenyseg-csak-isten/

https://kialtoszo.hu/az-igazi-szer-etet/

https://kialtoszo.hu/befogadni-nemeth-sandort-a-szivedbe/

https://kialtoszo.hu/isten-figyelmezteti-nemeth-sandort-a-hit-gyulekezete-vezeto-lelkeszet/

https://kialtoszo.hu/gyulold-meg-magad-es-elj-boldogan/

https://kialtoszo.hu/az-engedetlenseg-kovetkezmenye-alom/

https://kialtoszo.hu/mi-a-bizonyiteka-annak-hogy-valaki-ismeri-istent-janos-evangeliuma-15-fejezet/

https://kialtoszo.hu/ketelu-eles-kard-beszelgetes/

https://kialtoszo.hu/a-magyar-titanic-sullyedese/

https://kialtoszo.hu/keresztenyuldozes-vagy-gyermekuldozes/

https://kialtoszo.hu/isten-figyelmezteti-nemeth-sandort-a-hit-gyulekezete-vezeto-lelkeszet/

https://kialtoszo.hu/az-ember-olyan-lett-mint-mikozulunk-egy-jot-es-gonoszt-tudvan/

https://kialtoszo.hu/kemeny-beszed-ez-ki-hallgathatja/

https://kialtoszo.hu/gyogyito-egyetertes/

https://kialtoszo.hu/kemeny-eledel/

https://kialtoszo.hu/neked-tobbe-nem-fog-zoldet-teremni-a-ret/

https://kialtoszo.hu/sokakat-varatlanul-fog-erni-a-veg/

https://kialtoszo.hu/a-lathatatlan-ember-elj-ugy-mintha-nem-volna/

https://kialtoszo.hu/kulso-soteteseg-belso-vilagossag/

https://kialtoszo.hu/az-oltatlanok-csapdaja/

https://kialtoszo.hu/miert-veszitetted-el-a-szabadsagod/

https://kialtoszo.hu/miert-veszitetted-el-a-szabadsagod/

https://kialtoszo.hu/miert-panaszkodnak-az-emberek/

https://kialtoszo.hu/az-ido-a-te-ellenseged/

https://kialtoszo.hu/a-valodi-hatterhatalom/

https://kialtoszo.hu/a-bankarok-miert-nem-hisznek-roviden/

https://kialtoszo.hu/predesztinacio-vagy-figyelmeztetes-beszelgetes/

https://kialtoszo.hu/miert-van-nepszamlalas-ha-egyebkent-is-tudnak-mindent-rolunk/

https://kialtoszo.hu/nepszamlalas-2022/

https://kialtoszo.hu/az-igazsag-nem-a-bibliaban-van/

https://kialtoszo.hu/tolvajok-akik-szentnek-hiszik-magukat-beszelgetes/

https://kialtoszo.hu/lehetetlen-megvaltozni-beszelgetes/

https://kialtoszo.hu/nem-a-betegseg-okozza-a-halalt-hanem-a-hazug-gyogymod/

https://kialtoszo.hu/akarod-e-az-oltast/

https://kialtoszo.hu/a-legtobben-ujbol-felveszik-miert/

https://kialtoszo.hu/miert-engedi-meg-isten-a-rosszat/

https://kialtoszo.hu/akarod-e-az-oltast/

https://kialtoszo.hu/a-legtobben-ujbol-felveszik-miert/

https://kialtoszo.hu/miert-engedi-meg-isten-a-rosszat/

Mi a garanciád arra, hogy legközelebb másképp fogsz dönteni? Van-e erőd, és bátorságod arra, hogy legyőzd azt a nyomást, amit a társadalom gyakorol rád? Mit gondolsz, egyetlen ember miből meríthet akkora erőt, hogy legyőzze azt a nyomást, amit a társadalom gyakorol rá?

„A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.”

„Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát:

És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett.”

https://kialtoszo.hu/ebredes-egy-remalombol-mi-tesz-teged-boldogga/

https://kialtoszo.hu/miert-nem-kapsz-almokat/

https://kialtoszo.hu/alom-a-labirintusrol/

https://kialtoszo.hu/miert-engedi-meg-isten-a-rosszat/

https://kialtoszo.hu/mi-tesz-egy-szemelyt-vonzova-vagy-ellenszenvesse/

https://kialtoszo.hu/a-test-az-elet-ellensege/

https://kialtoszo.hu/miert-nem-tudnak-megvaltozni-az-emberek-egy-sorozatgyilkos-tortenete-es-vallomasa-alapjan/

https://kialtoszo.hu/ki-vadol-minket-kik-a-mi-ellensegeink/

https://kialtoszo.hu/a-papa-szerepe-a-haboruban/

https://kialtoszo.hu/imadkozom-de-isten-nem-segit/

https://kialtoszo.hu/miert-olyan-nehez-megszabadulni-a-hit-gyulekezetebol/

https://kialtoszo.hu/a-szentaldozas-es-az-urvacsora-jelentese/

https://kialtoszo.hu/aki-harit-es-masokat-vadol-on-gyilkossagot-kovet-el/

https://kialtoszo.hu/nem-hiszek-a-bibliaban-tuzrevalo/

https://kialtoszo.hu/az-utolso-ora/

https://kialtoszo.hu/a-mesterseges-igenyek-olik-meg-az-embert/

https://kialtoszo.hu/menthetetlenek/

https://kialtoszo.hu/mi-a-kulonbseg-a-vallas-es-isten-kozott-roviden/

https://kialtoszo.hu/miert-unalmas/

https://kialtoszo.hu/helikopterek-takartak-el-az-eget-figyelmezteto-alom/

https://kialtoszo.hu/igazsag-a-szexben/

https://kialtoszo.hu/a-vakcina-ongyilkossagot-okoz-alom/

https://kialtoszo.hu/miert-nem-javitja-meg-isten-a-hazassagot/

https://kialtoszo.hu/kepmutato-hazastarsak-szenvedo-gyermekek/

https://kialtoszo.hu/jelek-az-egen-az-utolso-idokben/

https://kialtoszo.hu/megoltem-egy-galambot-igy-tanit-isten/

https://kialtoszo.hu/miert-nem-javitja-meg-isten-a-hazassagot/

https://kialtoszo.hu/a-halottak-talaltak-ki-az-orok-eletet/

https://kialtoszo.hu/semmid-sem-lesz-megis-boldog-leszel/

https://kialtoszo.hu/a-fertozo-majgyulladas-valodi-oka-hallgasd-vegig/

https://kialtoszo.hu/a-szadista-es-konyortelen-isten/

https://kialtoszo.hu/ekcema-gyogyulas/

https://kialtoszo.hu/a-covid-nem-arthat-neked/

https://kialtoszo.hu/ezert-ragaszkodnak-az-emberek-a-hazugsaghoz/

https://kialtoszo.hu/a-media-ongyilkossagba-kergeti-az-embereket/

https://kialtoszo.hu/jezus-nem-mondta-hogy-jarjunk-gyulekezetbe-vagy-templomba/

https://kialtoszo.hu/a-media-gyilkol-akik-a-hireknek-hisznek-elvesznek/

https://kialtoszo.hu/tartalekolas-a-nehez-idokre/

https://kialtoszo.hu/jezus-kihivja-az-o-baratait-a-kereszteny-felekezetekbol-vallasi-szervezetekbol/

https://kialtoszo.hu/mergezik-az-embereket-a-fesztivalokon/

https://kialtoszo.hu/a-laz-valodi-oka/

https://kialtoszo.hu/a-demonizalas-valodi-jelentese/

https://kialtoszo.hu/vigyazat-a-media-az-oltottakat-uszitja-az-oltatlanok-ellen/

A HÉT ANGYAL KITÖLTI POHARÁT AZ EMBERISÉGRE, KEZDETÉT VESZI A VÉGÍTÉLET.

Mindenki meg fogja látni, hogy a tudomány emberei, a vallási és a politikai vezetők átverték őket. De mivel nem keresték, és nem ismerték meg személyesen az igazságot, nem fogják tudni, hogyan védhetik meg magukat a csapásokkal szemben, és elvesznek.

https://kialtoszo.hu/tiz-csapas-eri-a-magyar-nemzetet/

https://kialtoszo.hu/amit-eltitkol-a-keresztenyseg-beszelgetes/

Az igaz tükör a környezetünk, a családunk, amely valóságosan mutatja, milyen a lelkünk. A hamis tükör a világháló, a szórakoztató ipar, amely azonnal szép és jó dolgokat ad nekünk anélkül, hogy változnánk. Amikor meghalunk, az igaz tükröt magunkkal visszük, mert az bennünk van. A hamis tükör pedig a halálunk után elvétetik, mert az csak kint volt, de ami kint van, elmúlik. És marad a semmi, a belső üresség, a pokol. Ki a családod?

“Õ pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim?És kinyujtván kezét az õ tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim!Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nõtestvérem és anyám.” Mt 12:48

https://kialtoszo.hu/audio/

https://kialtoszo.hu/egyetlen-magyar-emberen-mulik-az-egesz-vilag-sorsa/

https://kialtoszo.hu/kutyak-kigyok-ellen-profeciak-figyelmezteto-almok-2022-06-25/

https://kialtoszo.hu/haboru-kozeleg/

https://kialtoszo.hu/akik-lazadnak-a-rendszer-ellen-elvesznek/

https://kialtoszo.hu/a-sajat-energiadat-forditjak-ellened/

https://kialtoszo.hu/a-reinkarnacio-csapdajaban/

https://kialtoszo.hu/reinkarnacio-jezus-szavai-szerint/

https://kialtoszo.hu/a-hazassag-tores-jelentese/

https://kialtoszo.hu/mesterseges-ver-leukemia/

https://kialtoszo.hu/a-rak-oka/

https://kialtoszo.hu/a-majomhimlo-az-oltakozas-kovetkezmenye/

https://kialtoszo.hu/lyme-kor-osszeeskuves/

https://kialtoszo.hu/qr-kod-a-halal-belyege/

https://kialtoszo.hu/osztol-nem-lesz-valasztasod/

https://kialtoszo.hu/egyetlen-magyar-emberen-mulik-az-egesz-vilag-sorsa/

https://kialtoszo.hu/kik-oltek-meg-isten-profetait/

https://kialtoszo.hu/miert-engedi-meg-isten-hogy-vadoljanak/

https://kialtoszo.hu/fejbe-vertek-a-bibliaval-igaz-tortenet/

https://kialtoszo.hu/taszitjuk-magunk-elott-a-mennyet/

https://kialtoszo.hu/gondolatok-a-harag-es-a-nehezteles-bortonebol/

https://kialtoszo.hu/egeszsegugyi-vilagdiktatura-figyelmeztetes/

https://kialtoszo.hu/osztol-egy-ujabb-eroszakos-oltashullam-veszi-kezdetet/

https://kialtoszo.hu/hogyan-gyozte-le-a-halalt/

https://kialtoszo.hu/a-legbutabb-emberek-azok-akik-sokat-tudnak/

https://kialtoszo.hu/a-legveszelyesebb-dolog-istenben/

https://kialtoszo.hu/sem-az-anyak-sem-az-o-fiaik-nem-lathatjak-meg-isten-orszagat/

https://kialtoszo.hu/a-torveny-szolgai-elvesznek/

https://kialtoszo.hu/a-who-meg-akarja-tiltani-hogy-imadkozzunk/

https://kialtoszo.hu/kik-hallhatjak-istent-janos-evangeliuma-14-fejezet-beszelgetes/

https://kialtoszo.hu/szent-helyek-szekelyfoldon/

https://kialtoszo.hu/az-ajtok-zarodnak/

https://kialtoszo.hu/az-orvos-akit-kainnak-hivtak-beszelgetes/

https://kialtoszo.hu/kodolt-uzenetek-a-bibliaban/

https://kialtoszo.hu/egy-magyar-kisfiu-leleplezte-a-kormanyt/

https://kialtoszo.hu/kerdes-a-keresztenyekhez/

https://kialtoszo.hu/mire-epul-a-vallas-es-a-politika-baratsaga/

https://kialtoszo.hu/ukrajna-es-amerika-cimerenek-uzenete/

https://kialtoszo.hu/a-nemzet-amely-elve-megsuti-a-gyermekeit-figyelmezteto-almok/

https://kialtoszo.hu/ezt-teszi-veled-az-orvostudomany-ezert-nem-tudsz-teljesen-meggyogyulni/

https://kialtoszo.hu/miert-lett-ervenytelen-a-gyermekvedelmi-nepszavazas/

A FORGATÓKÖNYV:

Az amerikai világmédia, elkápráztatta, megbabonázta, és médiafüggővé tette Magyarországot. Ekképp az emberek figyelmét, idejét és életerejét arra irányítja, amire akarja. Jelen esetben a háborúra. A háborút lehetetlen lenne kirobbantani az emberektől a médiapropaganda által ravasz módon ellopott életerő nélkül.

Tehát a magyar emberek életenergiájából és az ő egyetértésükkel lesz megszervezve a magyarországi tömegmészárlás, amiben mindenki el fog veszni, aki minden figyelmeztető szó ellenére is a média hazugságait választotta. A vezetők, a hamis tanítók, az egészségügyi dolgozók és a média dolgozói, akik figyelmen kívül hagyva Isten figyelmeztetését, részt vettek a nemzet legyilkolásában a háborús bűnösök sorsára jutnak, éppen úgy, ahogy a nürnbergi per után történt. 

Boldog az a fül, amely meghallja ezt a figyelmeztetést, és az a lélek, amely ennek hatására Istenhez fordul, és megmenekül!

https://kialtoszo.hu/ukrajnabol-indul-az-uj-vilagjarvany/

https://kialtoszo.hu/a-who-meg-akarja-tiltani-hogy-imadkozzunk/

https://kialtoszo.hu/profecia-orban-viktorrol/

https://kialtoszo.hu/daniel-profeta-a-jelenlegi-helyzetrol/

https://kialtoszo.hu/osztol-egy-ujabb-eroszakos-oltashullam-veszi-kezdetet/

https://kialtoszo.hu/fuggetlen-magyarorszag/

Ha élni akarsz, tudd, hogy ebből a háborúból csupán egyetlen fegyver segítségével kerülhetsz ki győztesként. És ez a fegyver nem más, mint a kétélű éles kard, amely Teremtőnk, Jézus Krisztus által kijelentett beszéde, amelyet, ha megismersz, és beveszel a szívedbe, az Ég és a Föld Teremtőjének tökéletes védelmében fogsz részesülni. (91. Zsoltár)

Ezt se feledd: A második világháború előtt Isten figyelmeztette Európa lakóit a közelgő veszedelemre, de ugyanúgy, mint most, a legtöbben kiröhögték, és kigúnyolták azokat, akik az Ő nevében szóltak, és a híreket követve a halál útját választották.

Ezt mondja Jézus ezekről az időkről:

„Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.

Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. 

Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.”

Mt 24:6

„És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöczévé.

Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak.”

Jel 18: 2

„És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.”

Mt 10:28

https://kialtoszo.hu/a-foldalatti-varos-lakoi-figyelmezteto-alom/

https://kialtoszo.hu/magyarorszag-ukrajna-sorsara-fog-jutni/

https://kialtoszo.hu/a-kormany-jovahagyta-megszunik-az-oltottak-es-az-oltatlanok-kozti-kulonbseg/

https://kialtoszo.hu/az-oroszok-tamadtak-amerika-egni-fog/