Kategóriák
Uncat

LYME-KÓR ÖSSZEESKÜVÉS

Kiáltó Szó a Pusztában
Kiáltó Szó a Pusztában
LYME-KÓR ÖSSZEESKÜVÉS
/

Ha hiszitek, ha nem, Isten még egy kullancs által is képes tanítani. Óriási leckét kaptam tegnap egy hős kullancs által, amely bátorkodott beleállni a lábamba. Fogadjátok hálával. Ingyen kaptam, ingyen adom, ingyen adjátok!

„Tavaly két hónap alatt , két kullancs àllt belém. Addig soha èletemben nem volt kullancs bennem, pedig tópart mellett nőttem fel, ahol minden nap tavasztól késő őszig térdig èrő fűben hemperegtünk, jàtszadoztunk. Mellettünk bárányok , tehenek, disznók legeltek, pedig „hogy elvileg” ahol bárányok legelnek, ott nagyobb a ” veszély”. Az első kullancs amikor belémàllt, nagyon megijedtem, hiszen addig sosem volt bennem. Egyből belemnyilallt a félelem, hogy biztosan fertőzött, hiszen ezt olvastam a neten ès rengeteg posztban felhívták a figyelmünket erre. A fèlelem akkora volt bennem, hogy èjjel az ügyeletre szaladtam, hogy vegyék ki belőlem. Az orvos nyomatékosította , hogy figyeljem erősen a helyét, ha piros foltot látok, azonnal orvos. Eltelt két hét ès vártam …vártam mi történik, egy percre sem tudtam kiverni a fejemből, szinte elkönyveltem magamnak , hogy ez a csúnya féreg biztosan fertőző volt ès meg fog betegíteni. Két hét eltelte után , megjelent a csípés körül a piros folt. Szaladtam orvoshoz aki megàllapította, hogy lyme kór. Napi 3 szem erős antibiotikum 5 dobozzal. Persze mellette figyelmeztettek, hogy az antibiotikum olyan erős, hogy valószínű gyomorproblèmàim lesznek, ezért erre is írtak gyomorvèdőt. Az antibiotikumot elkezdtem szedni, de nem a megadott dózisban, egy-két szemet naponta. Aztán Isten azt mondta elég. Egy dobozzal szedtem be , az öt helyett. A következő hónapban ismét belémàllt egy kullancs. Viszont ekkor nem volt félelmem. Barátaimmal voltunk akikkel napokig Isten dicsőséges tetteiről beszélgettünk ès szinte fürdőzhettünk Krisztus szavaiban, jelenlétében. Ezért valahogy a félelem nem jött, nem volt hely számára. Az egyik barátom fogta a kullancsot ès egy mozdulattal kitépte belőlem. A feje beleszakadt ès benne maradt a testemben. De ahogy èszrevettem, úgy el is felejtettem a kullancsot ès azt hogy bennem van a feje, mert nem azzal foglalkoztam , hanem Atyànk adta folyamatosan a mindennapi kenyerèt. Teljesen ki is ment a fejemből, ami nem nekem köszönhető egyáltalán , hanem egyedül Krisztusnak. Egy fél èv után kb eszembe jutott, hogy ránézzek a helyre ahovà a kullancs feje beleszakadt. Még ott volt. Kipiszkàltam. Ennek egy ève kb. Semmi bajom nincs azért sem hogy az antibiotikumot nem szedtem be ès azért sem hogy belèmszakadt a feje. De számomra hatalmas tanítás volt Istentől , hogy mire figyelek ès mit hiszek el, amit a médiából , a who-tol, a fehér köpenyesektől hallok vagy amit maga az Èlő Krisztus tanít ès mond. Mint ahogy az is, hogy mi okozza a megbetegedéseket….az ami a szemen , fülön keresztül bemegy a szívembe ès valósàggá válik. De ha az ember Krisztusra figyel , ès az Ő szavait „szívja” a szívébe, akkor azzal lesz telve ès a hazug igènek a fehèrköpenyesektől ès a médiától nem lesz helye . Dicsőség ès hála az Èlő Krisztusnak , hogy megengedte mindkét esetet, hogy megtapasztaljam ès hála Atyànknak , hogy minden eszközt megragad, hogy magához hívjon ès tanitson minket!”

EGYETLEN MAGYAR EMBEREN MÚLIK AZ EGÉSZ VILÁG SORSA

TASZÍTJUK MAGUNK ELŐTT A MENNYET

GONDOLATOK A HARAG ÉS A NEHEZTELÉS BÖRTÖNÉBŐL

EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGDIKTATÚRA – FIGYELMEZTETÉS

ŐSZTŐL EGY ÚJABB ERŐSZAKOS OLTÁSHULLÁM VESZI KEZDETÉT

HOGYAN GYŐZTE LE A HALÁLT

A LEGBUTÁBB EMBEREK AZOK, AKIK SOKAT TUDNAK

A LEGVESZÉLYESEBB DOLOG ISTENBEN

SEM AZ ANYÁK, SEM AZ Ő FIAIK NEM LÁTHATJÁK MEG ISTEN ORSZÁGÁT

A TÖRVÉNY SZOLGÁI ELVESZNEK

A WHO MEG AKARJA TILTANI, HOGY IMÁDKOZZUNK

Kik hallhatják Istent? – János evangéliuma – 14. fejezet – beszélgetés

SZENT HELYEK SZÉKELYFÖLDÖN

AZ AJTÓK ZÁRÓDNAK

AZ ORVOS, AKIT KAINNAK HÍVTAK – beszélgetés

KÓDOLT ÜZENETEK A BIBLIÁBAN

EGY MAGYAR KISFIÚ LELEPLEZTE A KORMÁNYT

KÉRDÉS A KERESZTÉNYEKHEZ

MIRE ÉPÜL A VALLÁS ÉS A POLITIKA BARÁTSÁGA?

UKRAJNA ÉS AMERIKA CÍMERÉNEK ÜZENETE

A NEMZET, AMELY ÉLVE MEGSÜTI A GYERMEKEIT – figyelmeztető álmok

EZT TESZI VELED AZ ORVOSTUDOMÁNY – Ezért nem tudsz teljesen meggyógyulni

MIÉRT LETT ÉRVÉNYTELEN A GYERMEKVÉDELMI NÉPSZAVAZÁS??

A FORGATÓKÖNYV:

Az amerikai világmédia, elkápráztatta, megbabonázta, és médiafüggővé tette Magyarországot. Ekképp az emberek figyelmét, idejét és életerejét arra irányítja, amire akarja. Jelen esetben a háborúra. A háborút lehetetlen lenne kirobbantani az emberektől a médiapropaganda által ravasz módon ellopott életerő nélkül. 

Tehát a magyar emberek életenergiájából és az ő egyetértésükkel lesz megszervezve a magyarországi tömegmészárlás, amiben mindenki el fog veszni, aki minden figyelmeztető szó ellenére is a média hazugságait választotta. A vezetők, a hamis tanítók, az egészségügyi dolgozók és a média dolgozói, akik figyelmen kívül hagyva Isten figyelmeztetését, részt vettek a nemzet legyilkolásában a háborús bűnösök sorsára jutnak, éppen úgy, ahogy a nürnbergi per után történt.  

Boldog az a fül, amely meghallja ezt a figyelmeztetést, és az a lélek, amely ennek hatására Istenhez fordul, és megmenekül!

UKRAJNÁBÓL INDUL AZ ÚJ VILÁGJÁRVÁNY

A WHO MEG AKARJA TILTANI, HOGY IMÁDKOZZUNK

PRÓFÉCIA ORBÁN VIKTORRÓL

DÁNIEL PRÓFÉTA A JELENLEGI HELYZETRŐL

ŐSZTŐL EGY ÚJABB ERŐSZAKOS OLTÁSHULLÁM VESZI KEZDETÉT

FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG

Ha élni akarsz, tudd, hogy ebből a háborúból csupán egyetlen fegyver segítségével kerülhetsz ki győztesként. És ez a fegyver nem más, mint a kétélű éles kard, amely Teremtőnk, Jézus Krisztus által kijelentett beszéde, amelyet, ha megismersz, és beveszel a szívedbe, az Ég és a Föld Teremtőjének tökéletes védelmében fogsz részesülni. (91. Zsoltár)

Ezt se feledd: A második világháború előtt Isten figyelmeztette Európa lakóit a közelgő veszedelemre, de ugyanúgy, mint most, a legtöbben kiröhögték, és kigúnyolták azokat, akik az Ő nevében szóltak, és a híreket követve a halál útját választották.

Ezt mondja Jézus ezekről az időkről:

„Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.

Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.  

Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.”

Mt 24:6

„És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöczévé.

Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak.”

Jel 18: 2

„És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.”

Mt 10:28

A FÖLDALATTI VÁROS LAKÓI – figyelmeztető álom

MAGYARORSZÁG UKRAJNA SORSÁRA FOG JUTNI

A KORMÁNY JÓVÁHAGYTA: MEGSZŰNIK AZ OLTOTTAK ÉS AZ OLTATLANOK KÖZTI KÜLÖNBSÉG

AZ OROSZOK TÁMADTAK, AMERIKA ÉGNI FOG