Kategóriák
Minden

A WHO MEG AKARJA TILTANI, HOGY IMÁDKOZZUNK

Kiáltó Szó a Pusztában
Kiáltó Szó a Pusztában
A WHO MEG AKARJA TILTANI, HOGY IMÁDKOZZUNK
/

Hogyan tilthatná meg egy, a testi egészségünk védelme céljából létrehozott, világszervezet azt, hogy a lelkünk egészségével törődjünk?

Első ránézésre ez egy nonszensz kijelentés, hisz elvileg a WHO-nak, az Egészségügyi Világszervezetnek semmi köze nincs a vallásokhoz, vagy bármilyen más olyan gyakorlathoz, ami a lelkünk egészségét szolgálja…

Sajnos a legtöbben, akik túlságosan bele vannak zuhanva a testbe, a testi gondolkodásba, nem fogják megérteni ezeket a gondolatokat. De azért a kevésért, akik még az értelmükkel felfoghatják, hogy miképp hadakozik a WHO a lelkünk egészsége ellen, megosztom ezt a megértést. És teszem ezt azzal az őszinte reménységgel, hogy az Élő Istenbe vetett bizalmukat, lélekjelenlétüket fogja erősíteni.

Előző részek:

PRÓFÉCIA ORBÁN VIKTORRÓL

DÁNIEL PRÓFÉTA A JELENLEGI HELYZETRŐL

ŐSZTŐL EGY ÚJABB ERŐSZAKOS OLTÁSHULLÁM VESZI KEZDETÉT

FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG

Ha élni akarsz, tudd, hogy ebből a háborúból csupán egyetlen fegyver segítségével kerülhetsz ki győztesként. És ez a fegyver nem más, mint a kétélű éles kard, amely Teremtőnk, Jézus Krisztus által kijelentett beszéde, amelyet, ha megismersz, és beveszel a szívedbe, az Ég és a Föld Teremtőjének tökéletes védelmében fogsz részesülni. (91. Zsoltár)

Ezt se feledd: A második világháború előtt Isten figyelmeztette Európa lakóit a közelgő veszedelemre, de ugyanúgy, mint most, a legtöbben kiröhögték, és kigúnyolták azokat, akik az Ő nevében szóltak, és a híreket követve a halál útját választották.

Ezt mondja Jézus ezekről az időkről:

„Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.

Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.

Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.”

Mt 24:6

„És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöczévé.

Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak.”

Jel 18: 2

„És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.”

Mt 10:28

A FÖLDALATTI VÁROS LAKÓI – figyelmeztető álom

MAGYARORSZÁG UKRAJNA SORSÁRA FOG JUTNI

A KORMÁNY JÓVÁHAGYTA: MEGSZŰNIK AZ OLTOTTAK ÉS AZ OLTATLANOK KÖZTI KÜLÖNBSÉG

AZ OROSZOK TÁMADTAK, AMERIKA ÉGNI FOG