Kategóriák
Uncat

FIGYELMEZTETÉS LÁSZLÓNAK

Kiáltó Szó a Pusztában
Kiáltó Szó a Pusztában
FIGYELMEZTETÉS LÁSZLÓNAK
/

Egészséget szomszéd! Még mindig az erdőn vagyok, de amint hazaérek, élőben is válthatunk néhány szót egy pohár bor mellett, ha Isten is úgy akarja. 

Most azonban azért írok, mert megint elém hozott az Úristen álomban, ami olyan értelemben kellemetlen lehet, hogy ezek az álmok komoly figyelmeztetések. Viszont a jó hír az, hogy, csak azokat a személyeket hozza elém Isten álomban, akik menthetők. Tehát boldog az az ember akit az Úristen figyelmeztet, mert az ilyen esélyt kap a megmenekülésre. Az teljesen biztos, hogy mostantól nagyon fel fognak gyorsulni az események, és rengetegen el fognak veszni. 

Elmondom röviden ezt az álomképet, majd hozzá a kijelentést. 

Azt láthattam, hogy vettél még egy autót, egy olyasmi Daciat, mint a bordó, de ez sötét kék volt. Kérdeztem, mennyi. Azt mondtad 1750. A szemeden pedig szemüveg volt, de nagyon vastag. Mint a régi, harci repülőgépen a pilótáknak. És azon keresztül láttál mindent, anélkül pedig semmit. 

Az álom jelentés a következő. 

Ezek az álmok olyanok, mint a Példabeszédek, amelyeket Jézus és a próféták is mondtak. Isten, hogy könnyen megértsük a lényeget, képes beszédekkel próbál velünk kommunikálni. Ezt, amennyiben hozzá fordulsz gyermeki alázattal, kérsz, és kapsz tőle látást, te is tapasztalni fogod. 

Az autó, a jármű, a földi életünk járműve. Amíg csak a testi szemeinkkel látunk, mi csak a földi életünkkel foglalkozunk, és a lelkünket figyelmen kívül hagyjuk annak ellenére, hogy Jézus szavai által Teremtőnk arra hívja fel a figyelmünket, hogy ne a földi kibcsekkel foglalkozzunk, amelyek meglesz a rozsda, és elvesznek, hanem a lelki (Mennyei) kincseket gyűjtsük, amelyek örökre megmarad nak. 

Főképp most, amikor olyan időket élünk, amikor minden jel arra utal, hogy bármikor véget érhet a földi életünk. 

Az autó értékére és színére nem kaptam megértést, de hátha te igen. 

A pilóta szemüveg olyan volt, mintha már teljesen egybe lett volna nőve a szemeiddel. Anélkül semmit sem láttál. 

Ennek a jelentése, hogy a világmédia elveszi az ember lényegi látását. A médián keresztül az emberek tekintete meg van vezetve. A világmédia fogalmába beleértendő a főáramú média, de ugyanúgy az alternatív média és az összeesküvés elméletek is. Ezeknek a lényege az, hogy az ember kifelé figyeljen, és semmikképp ne befelé. Ezáltal vannak az emberek a rendszer rabjaivá tévé, és a rendszer rabságában tartva. Természetesen mindenki meg van győződve arról, hogy ő a jó hírforrást követi, és nem a rosszat. Viszont mindenki az emberek által formált közleményekből táplálkozik mindaddig, amíg alázattal Istenhez nem fordul, nem kér és nem kap látást az Ő Teremtőjétől. Ez persze nagyon nehéz a mai embernek, mert túl sok minden van a fejében, és a bevett külső információk alapján tájékozottnak gondolja magát. Viszont, amikor jön a veszély akkor szembesül, hogy a vélt intelligencia nem tudja megmenteni őt. Sajnos a vallások óriási kárt okoztak az Isten és ember kapcsolatában, mert a misztika és a babona tárgyává tették Istent. És elrejtették Jézus legfontosabb figyelmeztetését, miszerint fontos az embernek újjászületni. Különben nem láthatja az igazságot, 'a mennyek országát'. János evangéliumának 3. része szól az újjászületésről. Amíg ez meg nem történik, az ember nem kap lényegi látást Istentől, ezért kénytelen emberekben bízni, vagy a saját értelmére támaszkodni, így könnyen megtéveszthető, a rendszer által kontrollálható marad. Azt mondja az Úristen a próféta által, hogy átok alatt van minden ember, aki emberi erőben, vagy emberi értelemben bízik, és Istentől elfordul az ő szíve. Ez történt az elmúlt években is. Mivel az embereknek nem volt kapcsolatuk a Termtőjükkel, kénytelenek voltak embereket követni, és sokan odavesztek kortól és nemtől függetlenül. 

Tudom, hogy nagyon kemény szavak ezek, szomszéd, de gondolom, abban egyetértünk, hogy sokkal jobb kemény szavak által kapni a figyelmeztetést, mint kemény betegségek, fájdalmak, tragédiák által. Vagy sehogy. 

Ha ismered valamennyire az írásokat, (amelyekről a modern spiritualitás megpróbálja elhitetni, hogy meg vannak hamisítva, hogy az emberek ne akarják elolvasni), tudhatod, hogy Jézus a Jelenések könyvében beszél a fenevad bélyegéről, a fenevad képéről, és a fenevad szájáról. 

Arra most nincs idő, hogy részletbemenően elmagyarázzam ezek jelentését, de röviden és tömören elmondhatom. Hogy a fenevad az maga az elbukott emberi, testi gondolkodásra épülő rendszer, mint például a Bábeli UNIÓ, amelyben élünk, és amelynek mindenki rabja, aki a Lélek helyett a testet követi. A fenevad képe és szája ugyanaz. A média, a képernyők, amelyen keresztül a rendszer agendája bejut az emberek elméjébe, lelkébe, informálva, azaz belülről formálva őket a rendszer elvei szerint. 

Azt mondja Jézus, aki felveszi a fenevad bélyegét a homlokára, és a jobb kezére, a tüzes tóba vettetik. 

Ennek jelentése: 

A Fenevad bélyegét úgy veszi fel a homlokára az ember, hogy a fenevad képéről, képernyőiről fekveszi a híreket a homlokára, avagy beveszi a fejébe, a gondolkodásába. A kezére pedig úgy veszi fel a fenevad bélyegét, hogy meg is cselekszi azt, amit a médiából felvett a homlokára, avagy bevett a fejébe. Így válik emberkövetővé és megtéveszthetővé az ember. Ahogy mondja Jézus: vak vezeti a világtalant, és mindketten a szakadékba esnek. Képletesen tehát az emberkövetés a fenevad bélyege. De az is, ha a saját gyarló emberi értelmemre támaszkodom Isten bölcsessége helyett, melynek az alapja megtalákhatók Jézus beszédeiben. (János, Máté, Márk, Lukácsa evangéliuma) 

Tehát a fenevad képe, avagy az emberkövetés fogja okozni a tömegek halálát, mert sokan bár így vagy úgy hallják Teremtőjük hívó szavát, úgy döntenek, hogy továbbra is emberekben bíznak, emberi előljárókat, vezetőket, megmondó embereket követnek. 

Boldog vagy te szomszéd, hogy az Úristen, a te Teremtőd megemlékezett rólad, és immár harmadjára is elém hozott álomban, hogy figyelmeztetve légy. Mint mondhattam, mostanában több régi barátomat ismerősömet, volt tanáromat is elém hozta a Jóságos Isten, akiket ugyanúgy, mint téged, üzenetben, telefonon vagy élőben megkerestem. 

Azt mondja Jézus által az Úristen, hogy kérjetek, és adatik, keressetek és (meg-) találtok. Aki kér látást Tőle, annak Ő megnyitja a szemeit, ami az elején kellemetlen, mert mindenki számára fájdalmas a szembesülés a saját hibáival, bűneivel. Viszont Isten nem azért mutatja meg azokat, hogy kínozzon bennünket, hanem azért, hogy a felszínre hozza a bennünk lévő életellensséget, és megszabadíthasson azoktól. Mert ha ezt nem teszi meg, a bennünk lévő bűnök, avagy a bennünk lévő életellensség miatt elvész az életünk, kárba vész a lelkünk. Tehát a legfőbb ellenségünk nem Amerika, nem Izrael, nem a Hamas, és nem is Oroszország. A mi legnagyobb ellenségünk sokkal közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. 

Csupán néhány szó arról, hogy mit értettem meg a valóság és az igazság közti különbségről. Mint mondtam, a barátom az egyik szemével megvakult és két szemorvos is azt mondta, hogy többet sosem fog látni. A felesége pedig több mint három éve vérrákos. Mindez a szívben lévő bűn és életellensség miatt. Ez a valóság. Az igazság pedig az, hogy amikor nekik beszélhettem Jézus szavairól úgy, ahogy az meg van írva, és ők örömmel fogadták, a vaknak Isten visszaadta a látását egy szempillantás alatt, meggyógyította a cukorbetegségből, a feleségét pedig bizonyítottan teljesen kigyógyította a vérrákból. 24500 euróra maradt meg orvosság, amit nem szedett be, és visszavitt az orvosnak. 

Sok más csoda is történt, de ezeket adta a Mindenható Isten, amelyek itt, ebben a városkában történtek az igazság hallatára. 

Ez az az Élő Igazság, aki Huba, és a lányod, Emőke után téged is elém hozott álomban, hogy keresselek meg ezekkel a szavakkal. 

Még egy utolsó nagyon fontos dolog. A látás az egyik legértékesebb ajándék az Ég és a Föld Teremtőjétől. Teljesen ingyen van de, aki nem kéri, annak nem adatik meg. Különben Jézus nem mondta volna, hogy kérjetek, és adatik. 

Az Ő féltő szeretete ölelgessen meg téged, és a kedves családodat, és oltalmazzon a közelgő veszedelemben. 

Attila 

P. S. 

A Hubának küldött üzenet hangos verziója itt hallgatható. Őt más képekkel figyelmezteti az Úristen, de a lényeg ugyanaz. 

http://kialtoszo.go.ro/03883. FIGYELMEZTETES A SZOMSZEDOM ES A VOLT TANAROM SZAMARA.mp3

Minden újabb probléma egy emberi megoldásból születik. És minden emberi megoldás úgy jön létre, hogy a Teremtőnkbe vetett hitünket és bizalmukat lecseréljük az önhittségre és az önbizalomra. Az Ő szavát és tanácsát pedig emberek tanácsára, és a saját gondoltunkra. 

Minél nagyobb az önbizalmunk, annál önteltebbek és önelégültebbek leszünk, ami még több emberi megoldást eredményez az istentelenség problémájára. A legtöbb embernél ez a folyamat addig ismétlődik, amíg teljesen eltorzul, felemészti magát a lélek. És ez maga a kárhozat. 

http://kialtoszo.go.ro/03855. A TERMODINAMIKA ORVENYE.mp3

A GYERMEKEK MEGBÉLYEGZÉSE 2

GYŰLÖLD BARÁTAIDAT, ÉS SZERESD ELLENSÉGEIDET

ZOMBI APOKALIPSZIS 2

EGY ASZTALNÁL CEAUSESCUVAL

IZRAEL VAGY PALESZTINA OLDALÁN VAN ISTEN?

TÍZPARANCSOLAT JELENTÉSE

FIGYELMEZTETÉS ATTILÁNAK

TÚLÉLTEM A HALÁLOMAT – MILYEN ÉRZÉS MEGHALNI?

HALÁLFÉLELEM – beszélgetés

VILÁGVÉGE

Letoltesek:

http://kialtoszo.go.ro

FÉLREÉRTETTEM ISTENT

A FELTÁMADÁS JELENTÉSE – János evangéliuma, 20. fejezet

A TERMODINAMIKA ELSŐ TÖRVÉNYE BIZONYÍTJA A POKOL ÉS A MENNY LÉTEZÉSÉT

KIK FOGJÁK TÚLÉLNI?

AZ OROSZOK MEG FOGJÁK TÁMADNI A NEMZETKÖZI JÁRATOT

FELÉBREDT A SÁRKÁNY

MI KÖZÜNK A ZSIDÓK ÉS AZ ARABOK HÁBORÚJÁHOZ?

AZ OLTÁS MIATT LE KELLETT VÁGNI A LÁBÁT

FIGYELMEZTETÉS A SZOMSZÉDOM ÉS EGY VOLT TANÁROM SZÁMÁRA

TÍZPARANCSOLAT JELENTÉSE

LEGVESZÉLYESEBB TALENTUM

TALÁLKOZÁSOM ELON MUSKKAL | SOS FAGYI

IZRAEL VAGY IZMAEL?

SZENT LÉLEK KÁROMLÁS – jelentése

FULDOKLÁS A FACEBOOK TENGERÉBEN

AZ ÚR FIGYELMEZTETI A GYERGYÓI BAPTISTA KÖZÖSSÉGET

JÁVOR PÁL KÍVÁNSÁGÁT MEGHALLGATTA ISTEN

A LEGNAGYOBB ÁTVERÉS

FÉLREÉRTETTEM ISTENT

NOBEL – jelentése

BIZONYSÁG – jelentése

JÉZABEL 2: ELVÁLT SZÜLŐK GYERMEKEI

KIKNEK SZÓLNAK AZ ÁLMOK?

INTELLEKTUÁLIS ELHALÁLOZÁS

MIÉRT BESZÉLTEM LE AZ EMBEREKET AZ OLTÁSRÓL?

JÉZABEL

FÉLVEZETŐK, FOGYASZTÓK ÉS ISTEN – példabeszéd

OVERDOSE – Egy szúnyog üzenete

IGAZSÁG ÉS GNÓZIS – MI A KÜLÖNBSÉG?

ILLATOS TOJÁS – ‘Isten bennünk van’ – jelentése

EGYETLEN DOLOG, AMI MEGMENTHET

AZ IGAZSÁGBAN NINCS FEJLŐDÉS

KIK ÖLTÉK MEG JÉZUST VALÓJÁBAN (János 19)

FÖLDÖNKÍVÜLIEK SZÉKELYFÖLDÖN

MIÉRT NEM TUDSZ BESZÉLNI ISTENRŐL?

VAKCINA ÉS SZEX

A PÉNZ ELVÉTETIK – figyelmeztető álom

LÁTTAM A HÁBORÚT – figyelmeztető álom

TWISTED SISTER – TOPELLA

És aki szomjúhozik, jőjjön el; és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen. Jel 22:17

Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne. Jn 4:14

https://www.youtube.com/@egytalentum5027

https://www.youtube.com/@azeletnekkenyerebol7200

https://www.youtube.com/@tibordobra4241

https://www.youtube.com/@vakvoltam

https://www.youtube.com/@azurmenedekem

https://www.youtube.com/@fosztozsi

https://www.youtube.com/@holazalmokvegeternek…5215

https://www.youtube.com/@_gyermekkentIstenutjan_

https://www.youtube.com/@ebredokolukacslevente-zota5806

https://www.youtube.com/@GyermekeinekIsten

https://www.youtube.com/@legyenmegateakaratod

https://www.youtube.com/@keskenyuton4110

https://www.youtube.com/@lelekmagocskak1023

https://www.youtube.com/@zsuzsannabirone5422

https://www.youtube.com/@nefeljcsakhigyj

https://www.youtube.com/@jozsefszasz9928

https://www.youtube.com/@samariaiasszony4227

https://www.youtube.com/@HajnalSzasz

https://www.youtube.com/@almokistentol6277

https://www.youtube.com/@BoldogokakikazUrbanbizna-pg8kw

https://www.youtube.com/@bizonysagtevojedinapravda7471

https://www.youtube.com/@fustifoccs

https://samariai-asszony.blog.hu

https://szabadulas.github.io

https://www.youtube.com/@aketszivu3081

https://www.youtube.com/@schwabischen

https://www.youtube.com/@ottilialaszlo7764

https://www.youtube.com/@elveszettbarany

https://www.youtube.com/@olajlampas6229

https://www.youtube.com/@totyorgo3649

https://www.youtube.com/@tiborpacser

https://www.youtube.com/@glermimiklos

https://www.youtube.com/@mustarmagnyihit8602

https://www.youtube.com/@tix236

https://www.youtube.com/@KovesdAMegvaltot

https://www.youtube.com/@alegkisebb13

https://www.youtube.com/@warningthepeople

http://kialtoszo.go.ro