A feltámadást a vallások túlságosan elmisztifikálják. Az okkult tanok pedig elhitetik az emberekkel, hogy valamiféle rejtett ismeret által támadt fel Jézus, amelyet titkon őriznek valahol Tibetben, vagy a Vatikán irattáraiban. Talán egyetérthetünk abban, hogy ha annyira el van rejtve a feltámadás misztériuma, mint ahogy azt a vallások sejtetik, talán nincs is gonoszabb létező e világon, […]
A LEGVESZÉLYESEBB DOLOG ISTENBEN
A LEGBUTÁBB EMBEREK AZOK, AKIK SOKAT TUDNAK
Minél többet tud az ember annál nagyobb az ő rabsága. És az ember nem tudása a lélek szabadsága. „Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor […]
ÜZENET AZ EMBERHALÁSZOKNAK
Isten álruhába öltözött, hogy az Ő csapdájába csalja azokat, akik a világ csapdájában várakoznak, hogy halálra ítéljék őket. Miután átcsalja a világ foglyait az Őáltala állított csapdába, szabadon engedi őket. „Mert én, noha mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mindenkinek szolgájává tettem, hogy a többséget megnyerjem. És a zsidóknak zsidóvá lettem, hogy zsidókat nyerjek meg; a […]
KÁIN ÉS ÁBEL TÖRTÉNETÉNEK ÜZENETE
Aki belátja, hogy gyilkos, nem gyilkos. Aki nem látja be, hogy gyilkos, gyilkolni fog. Pontosabban fogalmazva: az a testben élő ember, aki belátja, hogy a test gyilkos, már nem gyilkos, mert legyőzte a test indulatát az igazsággal, megfeszítette a testet Krisztussal. Viszont az a testben élő ember, aki még nem látta be, hogy a test […]
MINDEN HAZUGSÁG, AMIRŐL MOSTANIG BESZÉLTÜNK
Minden szó hazugság, amely a mai napig elhagyta a mi ajkainkat. És a valóság ezt be is fogja bizonyítani mindenki számra. De melyik valóság? Az, amelyik ideig-óráig való? Az a valóság, amely az enyészet és a rothadás felé tart? Vajon mi marad meg ebből a világból, amelyet ma igaznak hiszünk? Mi maradt meg abból a […]
Akit az ártatlan szenvedése és halála nem ébreszt fel halálos álmából, semmiképp sem válhat az élet örökösévé. Máriának végig kellett néznie a gyermeke halálát, hogy megérthesse, hogy Jézus nem az ő fia, hanem azé, aki ajándékba adta Őt a világnak. Amíg egy nő egy gyermek édesanyjának gondolja magát, nem válhat gyermekké. Márpedig, aki nem születik […]
NŐK, AKIKET ÁRTATLANUL BÁNTANAK
Nem csupán a nők, a férfiak is úgy gondolják, hogy ártatlanul bántja őket a világ. Viszont feltevődik egy nagyon fontos kérdés. Ha mindenki ártatlannak gondolja magát ezen a Földön, akkor kinek köszönhető a szenvedés? Ki az, aki bántalmazza az ártatlanokat? Talán egyetértünk abban, hogy miután magunkat, a felnőtteket ártatlannak nyilvánítjuk, már csak egy lépés van […]
JÓEMBEREK A POKOLBAN – beszélgetés
AZÉRT KELL MEGHALJON AZ EMBER, MERT…
…anélkül, hogy tudatában lenne cselekedetének, azon fáradozik, hogy életben tartsa azt, ami halálra van ítélve, és megölje azt, aminek életet adott az Isten. Sokan rálépnek az igazság útjára, de ahelyett, hogy végigjárnák azt, inkább belemennek a keresztény házasságba, a keresztény szórakozásba, a keresztény földművelésbe, a keresztény törvénykezésbe, a keresztény képmutatásba. Ekképp ugyanazt folytatják, amit korábban […]
A vallások sikeresen elhitették a követőikkel, hogy Isten legfőbb szándéka az, hogy helyreállítsa az emberek családi életét. A valóságban pedig a hazugságra épülő földi rendszereknek van a legnagyobb szükségük a családi struktúrákra, amelyeken keresztül az emberek önként kiszolgáltatják az életük idejét és energiáját, avagy a lelküket a lenti hatalomnak… A TÖRVÉNY SZOLGÁI ELVESZNEK EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGDIKTATÚRA […]
Az az ember vádol másokat, akinek nincs igazi öröme, aki a jót nem jókedvvel, Isten áldásával cselekszi, hanem gépiesen, törvényből, megfelelési kényszerből. Akinek van igazi öröme, ami felemeli őt, annak nincs ideje másokat vádolni, mert el van foglalva azokkal a cselekedetekkel, amiben örömét leli. „Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött […]
A TÖRVÉNY SZOLGÁI ELVESZNEK
Vannak emberek, akik nem olvasták az írást, mégis jobban ismerik azt, Akiről az írás bizonyságot tesz. Az igazat megvallva én is jobban ismertem Istent, mielőtt olvastam volna a Bibliát, mint most. Hát akkor mi értelme volt elolvasni, és miért javasolnám bárkinek is, hogy olvassa azt? Egy újabb hatalmas botrány az elme számára: Isten megmutatta, hogy […]
SZÉGYELLEM ISTENT
AZ EMBER NEM TUD SZERETNI
Pontosabban mondva, csak az tud szeretni, aki tudja, hogy nem tud szeretni. Avagy csak az válhat a szeretet eszközévé, aki tudatában van annak, amit Pál apostol is megértett, miszerint az ő tagjaiban semmi jó nincsen, nemhogy szeretet. Az emberi test Isten lelke nélkül képtelen bármi jót cselekedni. Sőt, állandóan csak a rosszra törekszik. Azért öregszik […]
ÍGY RABOLJA EL A MÉDIA AZ EMBEREK LELKÉT
A média a legnagyobb kárt nem a hazugsággal vagy a féligazsággal okozza az emberek lelkében, hanem azzal, hogy állandóan elfordítja az emberek figyelmét az igazán fontos dolgokról, és azokra a hiábavaló dolgokra irányítja, amit éltetni akar. Ekképp azok az emberek, akik a média termékein legeltetik a szemeiket, azt az értékes életidőt, és életerőt, amit arra […]
Többen feltették ezt a kérdést nekem, és saját maguknak. Sőt, vannak, akik meg is vádolnak, hogy nem tudhatom, hogy Istentől származik-e egy kijelentés, vagy a saját elmémből. Vajon annyira könyörtelen lenne az Ég és a Föld Teremtője az ő gyermekeivel, hogy nem ad semmilyen bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy egy megértés Tőle van-e vagy sem? Vagy […]
KUTYÁK ÉS A FÖLDI MENNYORSZÁG
Minek köszönhető, hogy a kutyák kölyök korukban kártékonyak, és később pedig megszelídülnek? Vajon mikor egészségesebb a kutya? Amikor még kölyök, és kártékony, vagy akkor, amikor már be van idomítva, és mindent úgy csinál, ahogy a gazdi mondja neki? https://kialtoszo.hu/egeszsegugyi-vilagdiktatura-figyelmeztetes/ https://kialtoszo.hu/a-who-meg-akarja-tiltani-hogy-imadkozzunk/ https://kialtoszo.hu/kik-hallhatjak-istent-janos-evangeliuma-14-fejezet-beszelgetes/ https://kialtoszo.hu/szent-helyek-szekelyfoldon/ https://kialtoszo.hu/az-ajtok-zarodnak/ https://kialtoszo.hu/az-orvos-akit-kainnak-hivtak-beszelgetes/ https://kialtoszo.hu/kodolt-uzenetek-a-bibliaban/ https://kialtoszo.hu/osztol-egy-ujabb-eroszakos-oltashullam-veszi-kezdetet/ https://kialtoszo.hu/egy-magyar-kisfiu-leleplezte-a-kormanyt/ https://kialtoszo.hu/kerdes-a-keresztenyekhez/ https://kialtoszo.hu/mire-epul-a-vallas-es-a-politika-baratsaga/ https://kialtoszo.hu/ukrajna-es-amerika-cimerenek-uzenete/ https://kialtoszo.hu/a-nemzet-amely-elve-megsuti-a-gyermekeit-figyelmezteto-almok/ https://kialtoszo.hu/ezt-teszi-veled-az-orvostudomany-ezert-nem-tudsz-teljesen-meggyogyulni/ https://kialtoszo.hu/miert-lett-ervenytelen-a-gyermekvedelmi-nepszavazas/ A FORGATÓKÖNYV: […]
Az igazság útján az ember néha annyira akarja a szentséget, hogy gyakran késztetést érez arra, hogy önerőből megsiettesse, előre hozza azt. Így esik bele a szentség helyett a szenteskedés, és a bizonyítási kényszer csapdájába… „A szúnyogot kiszűritek, de a tevét benyelitek…” Példásan leteszitek a cigarettát, és eltorzítjátok az arcotokat az alkohol láttán, de a szívetek […]