Ebben a bizonytalan világban minden embernek szüksége van valamiféle kapaszkodóra. Ezért tudatosan vagy tudattalanul mindenki kapaszkodik valamibe. Akkor is, ha belátja azt, akkor is, ha nem.
Így sokan kapaszkodnak a munkahelyükbe, a karrierjükbe, a pénzbe. Mások a családtagjaikba, férjükbe, feleségükbe, gyermekeikbe. Megint mások a követői táborukba, a hírnevükbe. Mások az emberi tudományokba, a technikába, emberi elméletekbe.
És sokan kapaszkodnak az Istenről alkotott emberi képzetekbe, vallási ideológiákba, szervezetekbe.
Csak kevesen veszik észre, hogy minden, amibe a testi ember kapaszkodik, elmúlik. Még az Istenről alkotott emberi elképzelések, vallási ideológiák is. Ekképp a legtöbben, akik emberekbe, vallások által népszerűsített istenképekbe kapaszkodnak, az utolsó órában kapaszkodó nélkül maradnak. És ez maga a pokol.
Boldogok, akik nem vallásokba, és nem emberi ész alkotta ideológiákba, vallásos istenképekbe kapaszkodnak, hanem személyesen az Élő Istenbe, aki kijelenti magát, mindenkinek, aki alázattal és gyermeki szívvel keresi Őt.
„Keressetek, és (meg-)találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert meglátják azt, és az igazság szabaddá teszi őket.”
„A Ég és a Föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.”
„A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit. A beszédek, amelyeket mondok néktek, lélek és örök élet.” Jn 6:63
Jézus Krisztus