
Az, hogy valaki szentté avat egy másik személyt, azt feltételezi róla, hogy ő már szent. Különben honnan tudhatná, hogy szent az, akit szentté avat? Tehát azáltal, hogy szentté avatta Második János Pált, közvetett módon ugyan, de azt állította magáról, hogy ő már szent. Tehát saját magát avatta szentté az emberek szemében azáltal, hogy feljogosította magát arra, hogy azt mondja egy másik emberre, hogy szent, azután, hogy Jézus azt mondja, hogy senki sem jó csak egy, az Isten.
Emberek, ilyen nehéz meglátni, hogy milyen sötétségben tart a vallás és a babona?
„Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?”
https://szentiras.hu/RUF/Jn5,44
⚠‼Átkot vesz magára minden olyan felnőtt, aki részt vesz a diákok kormány elleni lázításában‼⚠
FONTOS FELHÍVÁS
Ez az oldal nem azokért van, akik változtatni akarnak, hanem azokért, akik kívánnak megváltozni!
Többször szóltam, hogy teljesen rendben van, hogy valaki nem kíváncsi ezekre az üzenetekre, de ha azt látom, hogy arra használja ezt a felületet, hogy okoskodjon, és kötekedjen, teszek arról, hogy ezután ne lássa ennek az oldalnak a megosztásait.
Ez a világ és annak hálója bőségesen biztosít lehetőséget arra, hogy az ember megmaradjon abban a gondolkodásban, ami eddig is leuralta az ő életét. Vallási szervezet is bőven akad, ahol közösségi élményt lehet szerezni, ha valakinek az fontosabb, mint ezek a kijelentések.
Jézus az apostolok kedvéért sem változtatta meg a szavait, amelyeket Lélek által szólhatott. És ha Isten kegyelmes hozzám, én sem fogom megváltoztatni ezen üzenetek lényegi mondandóját, csak azért, hogy az fogyaszthatóbb legyen azok számára, akik nem látják, miben vannak, és eszük ágában sincs megváltozni a szívük és az elméjük megújulása által.
Aki azt várja, hogy a kialtoszo változzon az ő elképzelése szerint ahelyett, hogy arra vágyakozna, hogy Isten megváltsa őt attól a hiábavaló emberi gondolkodástól, amely megkötözi őt, annak egyáltalán nem javaslom, hogy ide látogasson, mert itt nem fogja megkapni, amit keres.
„Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja.”
is.gd/rM2Lgn