
Ha bent kevesebb van, mint kint, kintről táplálkozunk. A kintiek pedig elmúlnak, és azzal együtt mindenki elvész, aki a kintiből táplálkozik. Amennyiben bent több van, mint kint, világítunk. És azáltal más is megtudhatja, hogy Isten belül adja a lelki táplálékot azoknak, akik kérik Tőle.
Akik újjászületnek Jézus szavai és Isten ereje által, nincs szükségük a kinti táplálékra, mert Isten belülről táplálja őket. És minél többet adnak a kintieknek ebből a belső táplálékból, annál többet kapnak Istentől, és annál inkább védve vannak a kinti, mérgezett tápláléktól.
Csak akkor van biztonságban az életünk, ha bent több van, mint kint, ha nem kintről, hanem bentről táplálkozunk.
„Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.” 23. Zsoltár
A sötétség, a vakság, és a tévelygés rabjaiért, avagy a bűn szolgáiért vagyunk még ebben a világban. De nem azért, hogy velük egyesüljünk a halálban, hanem azért, hogy ők egyesüljenek mivelünk a Feltámadás Örömében.
AZOK VANNAK A LEGNAGYOBB VESZÉLYBEN, AKIK AZT HISZIK, HISZNEK ISTENBEN
VEZETŐK, AKIK TÉVÚTRA VISZIK A NEMZETET – figyelmeztető álom