Kétféle elv van, ami szerint az ember élheti a földi életét:
1. „Az vagyok, amit kapok.”
A legtöbben eszerint az elv szerint élik az életüket. Ennek okáért a többség azért hajt, hogy minél többet kapjon, minél többet elvegyen, minél többet halmozzon. Így lesznek az emberek gyűjtögetők, versengők, felfuvalkodottak, önteltek, büszkék, kevélyek, hatalmaskodók, önmagukat szeretők, önmagukat istenítők stb.
2. „Az vagyok, amit adok.”
Aki ehhez az elvhez ragaszkodik, Isten gyermeke. Az ilyennek, noha nem vágyik semmire, meglesz mindig mindene.
„ mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle.” Mt 6:8
A Jézus Krisztus személyében testté lett Isten sem azért jött erre a Földre, hogy saját magának gyűjtsön, hanem azért, hogy életét adja váltságdíjul azokért, akik vétkeikkel adósságot halmoztak, és megkötözték magukat. Saját magát szolgálta fel értünk, hogy mi élhessünk.
Akik tehát azért élnek, amit itt a Földön kaphatnak, folyton mulandóságot és romlandóságot halmoznak. Így a mulandóval és a romlandóval azonosítják magukat. Ezzel szemben, akik azért élnek, amit adhatnak, egyrészt megszabadulnak a mulandótól, másrészt pedig múlhatatlan, azaz örökkévaló kincseket halmoznak, és azokkal azonosulnak.
Ekképp az előzőknek az identitásuk rothadás és elmúlás, míg az utóbbiaknak a személyazonosságuk múlhatatlan élet.
„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják;
Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.
Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” Mt 6:19
https://youtu.be/p4YktKja5vI