Szerző: kialtoszo
-
HA FUTSZ, MEGHALSZ – figyelmeztetés
A provokáció lényege az, hogy, akik lelkivé lettek, eldobják a Lélek fegyverét, és testi fegyverekhez nyúljanak. De ha ezt megteszik, elvesznek. A lelki emberek a testi ellenséggel, csak a Lélek fegyvereivel vehetik fel a harcot, ami nem más, mint Krisztus beszéde, és Isten Lelkének Élő szava, amely a mindennapi kenyér formájában adatik a gyermekek számára.…
-
HA SEGÍTENI AKARSZ, ÁRTANI FOGSZ
A segíteni/megmenteni akarással épp úgy hátat lehet fordítani Isten akaratának, mint bármilyen gonosz cselekedettel, ami a test akaratából származik. Ha segíteni akarsz másoknak, vagy meg akarsz felelni az ő elvárásaiknak, nem csak azoknak a személyeknek fogsz ártani, akiknek segíteni akartál, hanem magadnak, és a gyermekednek is. Segíteni akarásoddal Isten Lelkét akadályozod abban, hogy a te…
-
A KORMÁNY HÁBORÚBA KÜLDI A FIATALOKAT
A legtöbb gyermeket 8 éves korára szinte teljesen elszakítja Isten Lelkétől a rendszer. Mennyei Atyánk megmutatta, milyen módszerekkel küldi háborúba a fiatalokat a kormány.
-
MINDENKI TÁMOGATJA A RENDSZERT, AKI SZERETI AZ EMBEREK DICSÉRETÉT
Minden emberi rendszer alapja az emberkövetés. Mindenki részét képezi a rendszernek, és mindenki támogatja a rendszert, aki embereket követ. Mindenki követ valakit, mert a követésre lettünk teremtve. (Követés = biblia nyelvezettel imádat.) Mindenki embereket követ, aki nem Isten lelkét követi. Senki sem követheti Istent, aki nem ismeri Őt, és nem hallja az Ő szavát. Senki…
-
EZÉRT NEM HALLJÁK AZ EMBEREK ISTENT, ÉS KÖVETNEK EMBEREKET
Sokan azért nem tudják meghallani a lelkükben Istent, mert az emberekkel ellentétben Ő nem hízeleg. Meggyógyít, szembesít, megdorgál, vigasztal, bátorít és szabaddá tesz, de nem hízeleg. A mi füleink túlságosan hozzá vannak szokva a hízelgő szavakhoz, az emberek dicséretéhez, a facebook like-okhoz. Ezért, amikor Isten jelt ad nekünk, azt hisszük, az ördög szólt hozzánk… Mert…
-
A PARÁZNASÁG LELKI JELENTÉSE
A parázna nőnek könnyebb megmenekülni, mint annak az embernek aki azt hiszi magáról, hogy nem parázna, mert ő sosem csalta meg a házastársát.
-
ÜZENET MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK
Akik Isten gyermekeit vádolják, Istent vádolják. Akik Istent vádolják, az életet vádolják. Akik az életet vádolják, a halált választják. https://kialtoszo.hu/audio https://kialtoszo.hu/az-unio-tudta-hogy-el-fogjak-lopni-az-eu-s-penzeket/
-
BÁTORÍTÁS A NEHÉZ IDŐKRE
Mennyei Atyánk nem csak megmutatja, hogy mi fog történni, hanem fel is készíti a közelgő megpróbáltatásokra azokat, akik a földi hatalmak helyett az Ő hatalmára és az Ő szavára bízták az életüket.
-
MÉG 125 NAP
Vannak olyan dolgok is, amelyekről nem szívesen beszélünk, és amelyek sokszor hasznosabbak, mint azok a dolgok, amelyekről örömmel beszélhetünk…
-
EZÉRT NEM TUDSZ KISZÁLLNI A MÓKUSKERÉKBŐL
Minél inkább ki akar szállni valaki a mókuskerékből, annál biztosabb, hogy egész életében benne fog maradni a mókuskerékben. Máig egyetlen olyan személlyel sem találkoztam, aki nem akart volna kiszállni a mókuskerékből. De olyannal igen, aki csak a temetése előtt két nappal szállt ki belőle. https://kialtoszo.hu/audio
-
A MAGYAR GYEREKEK A MODERN ORVOSTUDOMÁNY KÍSÉRLETI EGEREI
Mennyei Atyánk megmutatta, miért volt annyira fontos és sürgős beoltani a gyerekeket… Az okkultizmus ma már nem okkult, azaz nem rejtett. A szemünk láttára, a mi beleegyezésünkkel és egyetértésünkkel történik az ártatlanok feláldozása, és kivégzése. 🙁 Ki mentheti meg azokat a szülőket, akik szántszándékkal a bálványistenek kezébe adják az ő gyermekeiket, akiket azért kaptak a…
-
„ÉN CSAK AZ EMBEREK LELKÉÉRT SÍROK” – figyelmeztető álom
Ez a kijelentés talán az utolsó figyelmeztetések egyike… https://kialtoszo.hu/audio
-
EGY KISFIÚ IMÁJA – igaz történet
Miért van az, hogy Isten meghallgatja a gyermekek imáját? És miért jó az, hogy a gyermek tudja, hogy van Isten, és lehet vele beszélni?
-
ISTEN MIÉRT NEM ERŐSZAKOS?
Láthatjuk, hogy a rendszer hazug, gonosz, és erőszakos. Ezzel szemben a Teremtő Isten igaz, jóságos, és kegyelmes. És nem erőszakos. A legtöbben mégis azt teszik, amit a rendszer mond, és nem azt, amit Isten javasol. Tehát a legtöbben az erőszakos törvényeket választják a kegyelem törvénye helyett, Teremtőnk szelíd szava helyett. Ha pedig az ember azt…
-
A COVID TESZTTŐL KAPTAM EL A COVIDOT
Többen beszámolnak arról, hogy a COVID teszt elvégzése után lettek COVID-osok. Mi történik itt valójában?
-
AZÉRT FÉLTÉKENY AZ EMBER, MERT HŰTLEN
FÉLTÉKENYSÉG = HŰTLENSÉG Bármennyire is hihetetlen, a féltékenység és a hűség egy tőről fakad. Aki féltékeny, az hűtlen is. Bár nagyon kényelmetlen szembeszülni ezzel az egyszerű igazsággal, aki vállalja a szembesülést, megérti, hogy felbecsülhetetlen ajándék, óriási lehetőség számunkra az, hogy a szívünk tartalmát tudatlanul és akaratlanul kivetítjük a külvilágra. És ezáltal lehetőséget kapunk arra, hogy…
-
ERDÉLY ÚJRA A MAGYAROKÉ
A nagy magyarok legnagyobb álma a Nagy Magyarország, amelyet a nagyhatalmak ismételten megadnak nekik egy kis időre…
-
MI ÉRTELME A CSODÁKNAK?
Ha nem a test megmentése a cél, miért gyógyítja meg a testet? Miért tesz látványos csodákat, miért ad jeleket az Ő gyermekeinek?
-
FIGYELMEZTETŐ ÁLMOK – EZ MÉG NEM A VÉG!
‘Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.’
-
HA ISTEN A MENNYBE HÍV, MI ÉRTELME A POKOLRÓL BESZÉLNI?
Ezt a kérdést egy másik kérdéssel lehet a legegyszerűbben megválaszolni: Mi rosszabb? Az, ha valaki beszél nekünk a pokolról, és abból megértjük, hogy mekkora a tétje a földi életnek? Vagy az, ha a saját bőrünkön tapasztaljuk meg a poklot már itt, a földi életben?
-
NAGYOBB CSODA A HALOTTAK FELTÁMASZTÁSÁNÁL!
Amikor azt olvastam, hogy, ha hiszünk Jézus beszédének, nagyobb dolgokat fogunk tenni, mint Ő, akkor azt hittem, hogy ez valami elírás lehet a Bibliában, de a mi Jóságos Atyánk, megmutatta, hogy Jézus ezt teljesen komolyan gondolta. „Bizony, bizony mondom néktek: A ki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én…
-
A SZAVAK GYÓGYÍTÓ EREJE
Minden egyes lélek átalakul annak az élő, illetve élettelen létezőnek a hasonlatosságára, amelyet dicsérnek az ő szavai. A szó a dicséretre adatott. Tudatosan vagy tudatlanul minden szó dicsér valamit, vagy valakit. Élettelen és mulandó dolgokat, gyarló, képmutató és bűnös embereket, vagy az Ég és a Föld Teremtőjét. Mit, és kit dicsérnek a te szavaid? Az…
-
A SZAVAIDBAN VAN A RABSÁGOD / SZABADSÁGOD
A titok nem azért titok, mert el van rejtve a szemeink elől, hanem azért, mert túl közel van a szemeinkhez. A te szavaidban van a rabságod, vagy a szabadulásod, és csak te döntheted el, hogy a szabadság, vagy a rabság szavait veszed ajkaidra. ‘Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és a…
-
AZ EGÉSZSÉGÜGY ÚJRA TÁMADNI FOG
Az ‘egészségügy’ újra támadni fog a coviddal, a vakcinázással és a hazudozással. Mennyei Atyánk megmutatta, hogy csak mi látjuk nagynak és veszélyesnek a rendszert! Egyébként nincs neki valódi hatalma, mert minden földi hatalom alá van rendelve a mennyei hatalomnak. Akik megismerték, és befogadták Krisztus szavának hatalmát, a mennyei hatalmat, nem lehetnek alárendeltjei a földi hatalmasságoknak.…
-
AZ EMBEREK EGYHARMADA HAMAROSAN EL FOG PUSZTULNI – figyelmeztetés
Újabb figyelmeztető álmot kaptam az éjszaka a jóságos Atyánk kegyelméből, amelyhez azt a megértést is kaptam, hogy hamarosan itt az idő, amelyről a Jelenések könyve ír, miszerint az emberiség egyharmada el fog pusztulni. Azt, hogy ez milyen módon fog megtörténni, és azt, hogy kik lesznek ezek az emberek, nem tudom, mert az álomból ilyen részletek…
-
NINCS LÉLEKVÁNDORLÁS – Egy tudathasadásos gyermek története
‘Gyermeked született. Feláldoztad érte a fiatalságod, a teljes életed. Megtettél mindent annak érdekében, hogy semmiből ne szenvedjen hiányt, és biztonságban éljen. De amikor felnő, egy baleset következtében tudathasadást szenved, és többé nem ismer meg téged. Sőt, felveszi a kapcsolatot a te esküdt ellenségeddel, és úgy szereti őt, mintha ő nevelte volna fel, mintha neki köszönhetné az…
-
HINDU SZÉKELYEK ÉS HINDU MAGYAROK – figyelmeztetés
Amikor Indiában voltam, sok olyan egyszerű és szegény embert láttam, akiben több volt a Krisztus, mint a székely és a magyar keresztényekben. Ugyanígy idehaza sok olyan embert láthatok, akiben több a hinduizmus, mint az indiai hindukban. A legszörnyűbb az, hogy a hindu tanok úgy szivárognak be a székelyek és magyarok lelkébe, hogy észre sem veszik.…
-
MI ÉRTELME ELMONDANI UGYANAZT SZÁZSZOR?
Elmondani sokszor ugyanazt látszólag értelmetlen, sőt a lélek gyötrelme, de van, ki úgy gondolja, hogy van értelme. És vannak szemek, amelyek meglátják az értelmet. Elkezdődött. Máig Isten kereste az embereket. Mától pedig, akik nem keresik az Ő szavát teljes szívükből, teljes lelkükből, minden erejükből és teljes elméjükből, elvesznek. A rendszer megtéveszti, bekebelezi, majd elpusztítja őket.
-
ÍGY REJTIK EL AZ IGAZSÁGOT A MAGYAROK ELŐL – figyelmeztető álom
Megláthattam, 1. mi az oka annak, hogy azok sem beszélnek az igazságról, akik megismerték azt, 2. hogyan tűnik el az igazság a magyarok lélekből, 3. és azáltal, hogyan válik rabszolgává a nemzet. Elkezdődött. Máig Isten kereste az embereket. Mától pedig, akik nem keresik az Ő szavát teljes szívükből, teljes lelkükből, minden erejükből és teljes elméjükből,…
-
CSAK JÓL AKARTAM ÉREZNI MAGAM EGY KICSIT
A végzetes tragédiák többsége így kezdődött: ‘csak jól akartam érezni magam egy kicsit’. Aki ezekben az időkben is jól ‘akarja’ érezni magát (saját elképzelése szerint), olyan szenvedést okoz magának, amely a testtel együtt még a lelkét is elpusztíthatja…
