Archívum: Episode
-
ISTEN A GYERMEKEKBEN – beszélgetés
Miért féltem a kutyáktól? Hogyan szűnt meg a félelmem? Hogy változott meg a kutyánk természete? Egy magára hagyott kislány története. A gyermek megbocsát a vak szülőknek. Amikor a gyermek előre néz a babakocsiból. Pszichológushoz akarták küldeni a gyermeket. A szakember rumot javasol az újszülöttnek. Miért ministrál a gyermek? A gyermek jobban érti Jézus beszédét, mint…
-
MINDEN ÉRTED TÖRTÉNIK, MINDEN RÓLAD SZÓL
Ha az ember tudná, hogy minden róla szól, más lenne mindenhez a hozzáállása. Kevesebb harc, nagyobb világosság, hatalmas béke. Ha a földi dolgokat nem értjük, és nem is kívánjuk megérteni, hogyan érthetnénk meg a mennyeieket? „A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” „Valaki azért…
-
KÁOSZ KÖZELEG, KEZDETÉT VESZI A KATONAI DIKTATÚRA – figyelmeztető álmok
Rendőrállam: ellentétben a jogállammal (l. o.), oly állam, melyben a rendőri felügyelet s preventiv intézkedések az egyéni szabadságot a szükség határain túl korlátozzák. A katonai diktatúra: (más néven katonai junta ) egy diktatórikus típusú kormány, amelyet közvetlenül a katonaság vezet . Korábbi felvételek: https://redcircle.com/shows/kialtoszo „A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a…
-
VÉRZŐ SZABADSÁG
Amiről beszéltem a tegnapi kutyás felvételben (Egy ártatlan kutya halála), az éjszaka beteljesedett. Öcsikét megtámadták, és súlyosan megsebezték a farkasok. Most élet és halál között van. Miért mutatta meg ezt nekem Isten, még mielőtt megtörtént volna? A felvétel itt hallgatható: https://bit.ly/3DEWZ0K Hosszasan és ízesen beszélünk a mulandóról, de az Örökkévalót szégyelljük. És amikor a mulandó,…
-
SENKI SEM MENEKÜL MEG (CSAK) AZÁLTAL, HOGY ELHAGYJA A BŰNEIT
Amíg megszabadulsz egy bűnödtől, szerzel öt másikat helyette… A vallások félrevezetnek. Jézus nem azért jött, hogy folyton ránk olvassa a tudatlanságból elkövetett bűneinket, hanem azért, hogy megismetesse velünk azt a kincset, amelyért örömmel elhagyjuk azokat a kincseket, amelyeket a bűneink jelentenek számunkra. Merthogy a menny olyan, mint a szántóföldben elrejtett kincs, amit az ember, ha…
-
MÁIG AZT HITTEM, HOGY NEM LÉTEZIK A TISZTÍTÓ TŰZ
A katolikusok állítják, hogy létezik, a protestánsok és az evangélikusok cáfolják azt. Ma nekem Isten azt mutatta, hogy igenis létezik, de a legtöbben nem tudnak róla, ezért még sem tisztulhatnak általa…
-
HALÁLOS BETEGSÉGEM VAN
Testi tünetei is vannak már, de valamiért mégsem az a kérdés foglalkoztat, hogy miért van, és hogyan gyógyulhatnék meg, hanem inkább az, hogy mi lenne, ha nem volna, és miért jó nekem, hogy van ez a betegség… ÉTEL ALLERGIA: https://youtu.be/qk135nrXozw Korábbi felvételek: https://redcircle.com/shows/kialtoszo „A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit…
-
JÉZUS LEGNAGYOBB TANÍTÁSA
Ha a testi táplálékra, a test kívánságaira fókuszálunk, a test rá fog rothadni, rá fog égni a lélekre. Ez a kárhozat. Fordított esetben viszont, amennyiben a lelki táplálékra fókuszálunk, a test automatikusan megkapja a lélek által, amire szüksége van. Avagy a lélek képes táplálni a testet, de a test nem képes táplálni a lelket. Az…
-
EGY ÁRTATLAN KUTYA HALÁLA – igaz történet
„A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” „Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek…
-
AZ ELBUKÁS ÉS A FELTÁMADÁS JELENTÉSE – beszélgetés
Az édenkert jelentése. Mit jelképeznek az édenkert fái? A hűvös alkonyat jelentése. Az elbukás jelentése. Miért takarták el a nemi szerveiket? Ki volt Éva valójában? Ha Isten akarta volt a házasság, miért végződik halállal? Mi az, amit Isten „nem tudott megteremteni”, csak az ember? A feltámadás jelentése. A menny jelentése. „Majd meghallották az Úr Isten…
-
MINDENKI ÖNGYILKOS, AKI MEGHAL
Az öngyilkosság 5 fokozata: 1. A bűn elkövetése, ami kezd meggyengíteni, elveszi a lelki békét, és megbetegít. Innét még van vissza út őszinte belátással, megbánással, bocsánat kéréssel. 2. A második fokozat a bűn tagadása, ami elveszi a belátás, a megbánás, és a bocsánat kérés lehetőségét. Így a szabadulás lehetőségét is. 3. A harmadik fokozat a…
-
JELEK ÉS CSODÁK
Honnét tudhatod, hogy Isten szól a szavaink által? Korábbi felvételek: https://redcircle.com/shows/kialtoszo „A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” „Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az…
-
NEM KELL SZERETNI ISTENT!
Nem kell szeretni Istent, mert Ő nem kényszerít bennünket arra, hogy szeressük Őt. Csak az KELL, amit a földi rendszer követel: Maszkot hordani kell. Oltatni kell. Adót fizetni kell. Szavazni kell. Népszámláláson részt venni kell. Büntetést fizetni kell. Hinni a politikusoknak, a papoknak és a híreknek, a hazug tudósoknak kell. De Istent szeretni nem kell!…
-
PROVOKÁCIÓ + REAKCIÓ = HALÁL – beszélgetés
Aki bele megy a rendszer provokációjába, el fog veszni. A gyermeki ártatlanságból lopja az energiát. Nem kell szeretni Istent, mert Ő nem kényszerít bennünket arra, hogy szeressük Őt. Csak az KELL, amit a földi rendszer követel: Maszkot hordani kell. Oltatni kell. Adót fizetni kell. Szavazni kell. Népszámláláson részt venni kell. Büntetést fizetni kell. Hinni a…
-
A BÉLA SEM TUDTA MEGOLDANI
Korábbi felvételek: https://redcircle.com/shows/kialtoszo „A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” „Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a…
-
LÉGI TÁMADÁS ÉRI MAGYARORSZÁGOT
Korábbi felvételek: https://redcircle.com/shows/kialtoszo „A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” „Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a…
-
A KERESZTÉNYSÉGGEL PARÁZNÁLKODOM – figyelmeztető álom
Korábbi felvételek: https://redcircle.com/shows/kialtoszo „A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” „Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a…
-
HALLANI ISTENT
Amikor hallod Istent, és örömmel cselekeded, amit mond neked, azt tapasztalod, hogy még gyakrabban kezded hallani az Ő szavát, és még nagyobb az örömöd. Végül pedig annyira gyakran hallod, hogy valósággal feloldódsz az Ő lelkében. Erre mondja Jézus a talentumokról szóló példázatában, hogy menjél be Atyád örömébe, mert jól bántál azzal, amit Ő rád bízott, többre bíz…
-
AZÉRT HALUNK MEG, MERT ÉLNI AKARUNK
Korábbi felvételek: https://redcircle.com/shows/kialtoszo „A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” „Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a…
-
MIÉRT KELL MEGSZŰNJÖN A KIÁLTÓ SZÓ?
Több, mint 42 földi életévre volt szükségem, hogy megértsem, hogy Istennek nincs, és soha nem is volt szüksége rám, sem a kiáltó szóra. Az eddigi legnagyobb megértés az, hogy csak, és kizárólag akkor szabadíthat meg Isten, ha megértem, hogy neki nincs szüksége rám. De nem csupán a fejemmel értem meg, hanem a füleimmel, a szemeimmel,…
-
AMIKOR A HALOTT CSALÁDTAGOK VAGY BARÁTOK SZELLEMEI HÍVOGATNAK
Korábbi felvételek: https://redcircle.com/shows/kialtoszo
-
DEMATERIALIZÁCIÓ
Vannak emberek, akik bármikor eltüntethetik a testüket… Mit mond erről Jézus? Korábbi felvételek: https://kialtoszo.hu/buntetni-fogjak-azokat-akik-nem-akarnak-bevonulni/ https://kialtoszo.hu/hadiallapot-es-a-haboru-torvenye/
-
HADIÁLLAPOT ÉS A HÁBORÚ TÖRVÉNYE
Előző rész: https://kialtoszo.hu/buntetni-fogjak-azokat-akik-nem-akarnak-bevonulni/ Kik kötelesek, és kik nem kötelesek szükség esetén bevonulni, fegyvert ragadni, és részt venni a háborúban? Az államhatalom eddig is megtett, és ezután is meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy meggyőzze a választópolgárokat az ő igazáról. Ráadásul Isten engedelmével teszi mindezt. Hogy is van ez? – Az első lépésben a nemzeti…
-
BÜNTETNI FOGJÁK AZOKAT, AKIK NEM AKARNAK BEVONULNI
Kik kötelesek, és kik nem kötelesek szükség esetén bevonulni, fegyvert ragadni, és részt venni a háborúban? Az államhatalom eddig is megtett, és ezután is meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy meggyőzze a választópolgárokat az ő igazáról. Ráadásul Isten engedelmével teszi mindezt. Hogy is van ez? – Az első lépésben a nemzeti öntudaton keresztül manipulál,…
-
A LABIRINTUSBAN
Film, amelyet senki más nem látott, csak én. Megláthattam, milyen sok jó, és érdekes dolog van a világban, amivel az emberek azonosulnak, és amihez ragaszkodnak, és ami a szabadságot ígéri nekik, miközben rabságban tartja őket, ellopván tőlük az életidőt, és az életerőt, amit arra kaptak, hogy visszajussanak a tökéletes-égbe. MIÉRT NEM KAPSZ ÁLMOKAT? Azért, mert…
-
MIÉRT NEM KAPSZ ÁLMOKAT?
Azért, mert úgy döntöttél, hogy nem akarsz álmokat kapni. De mikor döntöttél úgy, hogy nem akarsz álmokat kapni? És egyáltalán mi értelmük van az álmoknak? Miért lenne szükséged álmokra? https://kialtoszo.hu/es-amikor-az-ur-megpihent-az-emberek-nekifogtak-dolgozni-de-miert/
-
KIK HOZTÁK LÉTRE A KERESZTÉNYSÉGET, ÉS MIÉRT?
Jézus nem hozott létre semmilyen vallást. Sem keresztény, sem másféle felekezetet nem alapított. Azt mutatta meg az embereknek, hogy mikképp kerülhetnek személyes kapcsolatba Istennel, és hogyan szabadulhatnak ki a földi hatalom rabságából, amit az emberkövetés és a tekintélyelvűség okoz. Akkor mégis honnét származnak a vallások? Ki akarata volt, hogy létezzen kereszténység, és milyen célt szolgál…
-
MAJOM A TORONYBAN – beszélgetés
Majom a toronyban. Kilencven évesen gyermeket szült. A betegség elkerülése. Hajléktalan lettem. Az evolúcióelmélet következménye. Élet iskola nélkül. A kereszténység kiszolgáltatja a híveit a hatalomnak. A császár hozta létre a kereszténységet. Az internet Isten kezében van. Ki adja a nyugdíjat? Istennek hatalma van a youtube fölött. A fegyvertelen katona. Fölöslegesen aggódtunk. https://kialtoszo.hu/az-oltas-sosem-volt-kotelezo-beszelgetes/