Azt mondja a tudásunk fája, a koponyánkban lévő kígyó, hogy mindent el kell engedni. Még annak gondolatát is, hogy mi történik velünk a test halála után.
Fontos tudnod, hogy valahányszor szarban voltál, az mentett meg az őrültségtől, akár a gyilkosságtól is, hogy Valakiben ragaszkodás volt irántad, nem pedig elengedés. Ez a Valaki az, akit mi jó dolgunkban szeretünk szembeköpni. Az, aki a békességet sosem érdem szerint adta, hanem szükség szerint, hogy testi indulataink ne vigyenek a pokolba.
Azok szavai alapján, akik képesek elhinni, hogy az ember el tud bármit is engedni, Isten, aki a Krisztus Jézus személyében testté lett, a legnagyobb lúzer, mert az elmúlt években folyamatosan volt benne ragaszkodás az ő gyermekei iránt, és nem engedte, hogy saját okosságaik még nagyobb bajba, netán tragédiába vigyék őket, és a szeretteiket.
A többi lúzer pedig a próféták, akik Isten törvényeit hirdették, valamint az apostolok, akik a bűnök bocsánatáról, és a Krisztus szava és vére általi megváltásról és újjászületésről beszéltek. Nem pedig a ‘szerintem újjászületésről’. Lúzer volt az összes, hisz egy nagyon okos székely emberke szerint egyszerűen csak el kellett volna engedni mindent, még a menny gondolatát is.
Hihetetlen, hogy nem vesszük észre, hogy az egó magyarázza a másik egónak, hogy el kéne engedni mindent. És a lélek elhiszi, hogy az egót megszállta a Szent Lélek, és hirtelen fel akarja áldozni magát a lélek szabadságáért.
Még a legpitibb bűnökhöz és függőségekhez való ragaszkodásodat sem tudod elengedni. Mi a túróról beszélsz??
A földi jólét, az anyagi bőség az agyunkra ment, és beszélünk összevissza, mint valami értelmi fogyatékosok. Királyoknak képzeljük magunkat, akik annyira meggazdagodtak, hogy már azon fantáziálnak, hogy mindent el tudnak engedni. Felemeltük magunkat pontosan úgy, ahogy a Sátán: Isten csillagai fölé… mi a nagy elengedők, akik éjt nappallá téve robotolnak a megélhetésért, az anyagi biztonságért. Ézs 14:13
Vannak emberek, akik felvettek néhány oltást, aminek következménye megtörte az egójukat. Ezért alázattal Istenhez fordultak, és Isten nem fordult el tőlük. Megbocsájtotta bűneiket, meggyógyította és megvigasztalta őket. Viszont sokan, akik nem vették fel az oltásokat, annyira elbizakodtak, hogy még Istenre és az Ő országára is fentről tekintenek. Profi elengedőkké váltak, és királlyá tették magukat. Újból megteltek koronavírussal, az önmagasztalás vírusával.
Az oltás utóhatásai, és a betegség alázatban tartana bennünket. De most, hogy Isten kegyelme által valamikképp elkerülhettük a mérgezést, jó dolgunkban félre beszélünk. Annyira megvilágosodtunk a bűnös szívünk sötétségében, hogy összeissza fröcsögünk az interneten az elengedésről.
Közeli ismerőseink, barátaink borzalmas, majdhogynem horrorisztikus szenvedése sem késztetett alázatra. Nem tanulunk már semmiből. Isten lehajolt hozzánk nyomorúságunkban, bekötözött, meggyógyított, csak hogy tovább magasztaljuk magunkat, hogy mi milyen nagy elengedők vagyunk. Úgy jártunk, mint a kilenc leprás, akik miután Istentől megkapták a gyógyulást, visszaszaladtak a leprába.
Tudjál róla, hogy a Mindenható Isten egy percre sem engedett el téged. Különben most nem lenne, aki az elengedésről fröcsögjön jó dolgában. Egész idáig fogta a kezed, féltőn figyelmeztetett, de el fog jönni az óra, és az már nagyon közel van, amikor számot kell adnod arról, hogy mit kezdtél azzal a kegyelemmel, amelyet Tőle kaptál, kit dicsőítettél vele. Magadat, aki már a mennyország ígéretének reménységét is elengedte vélt szabadságában, vagy pedig azt, aki Isten ereje által letette az életét teérted, hogy neked életed legyen.
Még meddig köpködjük a keresztet?
Meddig lájkolgatjuk egymás bolondságát?
„Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök;
És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.” 2Tim 4:3-4
„Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete:
Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév.
Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.
Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen:
Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.” Jel 3:14-18
A húgom, mielőtt belement a Marosba, elengedett mindent, még a mennyek országának ígéretét is, avagy Isten kezét. Ez azt eredményezte, hogy egyébre sem tudott gondolni, csak a halálra, és öngyilkos akart lenni. Amikor belement a Marosba, elmondása szerint rövid időre átlépte a küszöböt, és egy borzalmas, sötét, pokoli helyen találta magát, amelyet álomban Isten nekem is megmutatott. Amikor a mentő elvitte, a test hőmérséklete tizenhat fok volt.
A kórházban megkérdezték tőle, hol jobb, ott, vagy itt. Azt mondta, itt.
Kérdés: Amikor azt mondjuk, hogy elengedjük még a mennyek országának reménységét, avagy Isten kezét is, akkor azt milyen állapotból mondjuk? A teljes elengedés állapotából, vagy pedig úgy, hogy még a legkisebb dolgokat sem tudjuk elengedni, és a biztonság kedvéért visszafutunk az autóhoz megnézni, hogy bezártuk-e, vagy sem?
Amikor azt hirdetjük, hogy mindent el kell engedni, vajon bár a saját gondolatainkat, a bűnhöz való ragaszkodásunkat, az életről alkotott torz hiedelmeinket elengedtük-e?
Vagy épp a saját hiedelmeink próbálnak megerősíteni abban, hogy a teljes elengedés a megoldás, nem pedig a feladás, amikor megtagadva saját elképzeléseinket, megvallva bűneinket, feladjuk magunkat, mint lator a kereszten. Feladjuk, Isten kezébe helyezzük életünket, hogy Ő rendelkezzen felette, hogy azáltal az Ő gyermekeiként létezhessünk e Földön. Nem, mint öntudatos felnőttek, hanem mint önfeledt gyermekek, akik Istenhez fordultak, és az Ő kezében ‘felejtették’ a kontrollt, és az összes lélekgyilkos emberi gondolatot, ami korábban a kárhozat irányába taszította őket.
Természetesen könnyebb elhinni az ördögnek, a fejünkben lévő tekervényes kígyónak, hogy mi mindent elengedtünk, mint Feladni, Isten kezébe helyezni mindent. De vajon üdvösebb is?
Jézus Krisztus ezt mondta:
„Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet.” Lk 23:46
Az Antikrisztus pedig azt próbálja elhitetni, hogy te már annyira ügyes vagy, hogy mindent el tudsz engedni. És minél több emberrel elhiteti ezt, annál több lelket tudhat a magáénak, akikből építi a saját földi birodalmát, Bábelt, Babilont, az európai Szodomát és Gomorát.
A mindent elengedés kétségkívül az Antikrisztus tana, amely azt a célt szolgálja, hogy e világ ura teljesen átvegye életünk felett a kontrollt, és addig szipolyozza lelkünket, amíg az teljesen eltorzul, használhatatlanná válik, és kárba vész.
Krisztus pedig csak a testhez való ragaszkodást engedte el. Azt is az Atya ereje által, akinek kezébe szorosan belekapaszkodott.
Ha mindent elengedett volna, akkor a te kezedet, és az én kezemet is elengedte volna, amikor bajban voltunk. De nem azt tette, hanem még erősebben tartott, amikor bűneink jogos következményeképp kikért minket a Sátán. Vigasztalt, és segített akkor is, amikor minden erőnkkel ellene dolgoztunk. Téged is, engem is megfékezett abban, hogy gyilkosságba keveredjünk a testiséghez való ragaszkodás és a paráznaság miatt. És békességet adott, amikor mi mindent megtettünk azért, hogy békétlenséget szerezzünk magunknak.
Tehát Ő nem engedett el mindent. Sem az Atya kezét, sem a mi kezünket.
Mi vagyunk azok, akik a lenti és a fenti kígyóra hallgatva dacolunk Istennel, kísértjük Őt folyton, és mindent el akarunk engedni, még az Ő kezét is, hogy azt hihessük magunkról, hogy szabadok vagyunk.
A vőlegény bebizonyította a menyasszony iránti hűségét azáltal, hogy az életét feláldozta érte. A menyasszony pedig azt akarja megmagyarázni, hogy jobb lenne elengedni a vőlegény kezét ahhoz, hogy teljesen szabad legyen. Még meddig köpködjük a keresztet, és még meddig kapaszkodunk Júdás kezébe, miközben azt ismételgetjük, hogy mindent el kell engedni?
is.gd/rM2Lgn