Titkos bűnök, amelyek titkon az életünkre törnek
Akik tagadják bűnrészességüket, anélkül, hogy tudnák, mit cselekednek, hatalmat adnak a pusztítónak az életük és a családjuk felett. Ekképp a betegség és a romlás mindaddig a házukban marad, amíg teljes szívükből meg nem térnek, vagy pedig a saját, rejtegetett gonoszságaik következtében elvesznek. És ez nem csak azokra érvényes, akik ebben a történetben érintettek, hanem mindenkire, aki minden figyelmeztető szó ellenére úgy dönt, hogy a sötétségben marad, és nem kér szembesítést Istentől, hogy megláthassa, mivel engedte be a romlást az ő házába.
Nem a bűn öli meg az embert, hanem annak tagadása, annak takargatása, leplezése, mert az is megíratott, hogy aki tagadja a bűnt, hazuggá teszi Istent. Isten pedig nem csúfoltatik meg, Őt nem lehet átverni. Ezért mindenki azt fogja learatni, aminek magvait elvetette, és öntözgette.
„Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá teszszük őt, és az ő ígéje (az élet szava) nincsen mi bennünk.” 1Jn 1:8
Most pedig folytatom, ahol abbahagytam, hogy nyilvánvalóbbá váljon, mi okozta a húgom számára a félelemrohamot, amikor bejelentettem, hogy nem tartok velük a kutyasétáltatásban, hanem inkább hazamegyek.
Mint az előző fejezetben írhattam, a másik húgommal odáig jutottunk a tragédiát követő éjszakán, hogy az istenfélelem szó hallatára kibújt a szög a zsákból, és azután szinte egyebet sem tett, mint vádolt engem, hogy rossz dolog, amit teszek. Ami mellesleg igaz is, hisz az Isten élő szava sértő, és bántó mindenkire nézve, aki figyelmen kívül hagyva az Ő törvényeit, a saját akaratát, és a saját elképzeléseit akarva megvalósítani.
Arra buzdítja az embert a modern spiritualitás, hogy legyen önmaga, valósítsa meg önmagát, fej-lessze önmagát, fejezze ki önmagát, szeresse önmagát, bocsásson meg önmagának, higgyen önmagában. Viszont, aki elfogadja ezeket a tanításokat, ellenségévé válik Krisztusnak, az Élő Isten szavának, mert Ő pontosan az ellenkezőjét mondja mindannak, amit a New Age ezotéria tanít, és aminek mérge mára a kereszténységet is teljesen megfertőzte. Ezért nevezi Jézus ezt az elbukott kereszténységet parázna asszonynak, aki a fenevad hátán ül. (Jel 17)
Ezért, aki a modern spirituális tanokat követve az önmegvalósítás útjához ragaszkodik az Isten által kijelölt út helyett, értelemszerűen ellenségként tekint azokra, akik Isten indíttatására az Ő szavát hirdetik. Ez volt az oka annak, hogy ezeket a tanokat befogadó húgom, ellenséget látott énbennem, és azokban a szavakban, amelyeket Isten mond az ő prófétái, apostolai és Jézus Krisztus által.
Miután fellázadt az istenfélelem szó hallatán, nem csak engem, hanem az édesanyját is vádolni kezdte gyermekkori sérelmeiért. Én nem éreztem szükségét annak, hogy anyánk védelmére keljek, mert teljes meggyőződésem, hogy van, aki őt megvédje vádlóival szemben. Az, Aki megvizsgálta őt is, és szembesítette a múltban elkövetett bűneivel, és Aki megbocsájtotta neki azokat, meg tudja őt védeni minden vádlójával szemben, akik azok után is vádolni akarják őt, hogy az Ég és a Föld Teremtője elvette tőle bűneinek terhét.
Mindazonáltal annak okáért, hogy teljes legyen a kép, a későbbiekben arról is írni fogok, hogy ő, mint szülő, hogyan járult hozzá a gyermekében lévő sérelmek kialakulásához. Nyilván semmi olyant nem tudok mondani, vagy írni, ami korábban a Bibliában nem volt megírva a mi okulásunkra. Viszont hiszem azt, hogy családi tragédiánk tükrében a Biblia tanításai is érthetőbbé válnak azok számára, akik szívükből vágynak arra, hogy megismerjék az igazságot.
Válaszképp az édesanyját illető vádakra, megkérdeztem tőle, hogy milyen tanításokat követ, ha még húsz év távlatában sem tudott megbocsájtani, és még mindig szükségét érzi annak, hogy felrója mások gyarlóságát, miközben saját magából áldozatot, majdhogynem mártírt csinál, aki ártatlanul szenved mások bűneiért.
Egyáltalán nem volt kedvem sem hangoskodni, sem vitázni, sem vitát nyerni. Sőt, szomorúan beszéltem vele. Egyrészt amiatt, hogy közel két napon át, engem is át tudott verni az őt leuraló szellemiség. Másrészt pedig annak látványa miatt, hogy a szeretet köntösébe bújva, az másokat is megkörnyékez és megbetegít.
Azt mondtam neki, hogy teljes meggyőződésem, hogy anyánk nem volt tökéletes. Épp olyan bűnös és tudatlan volt, mint a legtöbb, Isten törvényét nem ismerő asszony és férfi, aki Teremtője akarata helyett a saját elképzeléseit akarja megvalósítani. Ezt azért is tartom fontosnak így leírni, hogy mindenki megérthesse, hogy a modern spiritualitás, a New Age ezotéria semmi újat nem hozott Székelyföldre. Csupán azt nagyította fel, és tette hivatalos vallássá, ami addig is benne volt, az emberek szívében, akik nem ismerve Teremtőjük törvényeit, a saját fejük szerint akarták élni az életüket.
Ő egy átlagos gyarló édesanya volt, aki miután megszülte három gyermekét, három váltásban dolgozott, hogy legyen, amit az asztalra tenni. Bár ugyanolyan hajlamos volt az önmegvalósításra, mint a mai anyukák, számára ezt az élet nehézségei, a család fenntartásával járó gondok nem tették lehetővé. Amikor nem dolgozott, varrt, kötött, főzött, mosott, takarított a családjára. És még így is ‘elrontotta’, merthogy az Isten törvénye és az igazság ismerete nélkül ezt az életet csak elrontani lehet. Ennek ellenére elmondhatom, hogy nem szenvedtünk hiányt semmiből. Nem fáztunk, nem éheztünk, koszos és szakadt ruhában nem jártunk. Mégis sok vádat és kritikát kapott ő nem csak a húgom részéről, hanem még az én részemről is. Na de mi is felnőttünk, és eljött a nagy lehetőség arra, hogy megmutassuk, mi jobban tudjuk csinálni, mint a szüleink. És mi mit tettünk? Azt, amit leírtam a második fejezetben. Nekem eszem ágában sem volt családot alapítani, főképp, miután láttam apámat viszonylag fiatalon meghalni. Bár gyermeket nemzettem, az apaságot nem vállaltam. A saját magamnak adott szabadságban bűnt bűnre halmoztam. Ráadásul sokáig az igazságkeresés és az igazság nevében. A húgom pedig a méhen belül megölette a gyermeket, aki Isten áldásaként jött, hogy szembesítve felnőtti szíve keménységével, visszasegítse őt az ártatlanságba, amit ő gyarló, emberi kívánságait követve elhagyott.
Ezek után milyen jogon, és milyen alapon vádolja bárki is az anyját az ő hiányosságaiért? És miféle szellemiség teszi azt az emberrel, hogy a szüleit vádolja, még azok után is, hogy ő bizonyítottan sokkal gonoszabb, és bűnösebb volt, mint ők? Tudtommal anyánknak nem volt abortusza, és mindhármunkat áldásként fogadott. Na de még ha gyilkos is lett volna ő, mint ahogy én és a húgom azok voltunk, hova vezet az, hogy az egyik gyilkos vádolja a másik gyilkost, folyton felrója az ő hiányosságait, és erkölcsi tanácsokat osztogat neki?
Én is csak ma tudtam meg, hogy édesanyánk eltitkolt valamit előlünk. Éspedig azt, hogy édesapánkat megkísértette az a gondolat, hogy a második gyermeküket, akiből végül kettő lett, családtervezés címszó alatt az anyaméhben megöljék. Ez okot adott az első súlyosabb konfliktusra a férj és a feleség között, ugyanis anyánk a végsőkig kitartott, hogy inkább elválik, mintsem hogy megölje az ikermagzatot. Saját bevallása szerint ezt követően ő is megundorodott a testi együttléttől, látva azt, hogy az embernek csak a testiség öröme kell, de Isten áldását, az élet ajándékát megtagadja. Ez valamelyest magyarázatot ad arra, hogy a bátyjukkal ellentétben az ikrek sosem voltak nagy rajongói a testiségnek.
Történetünk fontos részét képezi az is, hogy az ikrek valamiért jobban tartottak az apjukhoz, mint az anyjukhoz, míg én inkább az anyámhoz ragaszkodtam, mint az apámhoz.
Azt is el kell mondani, hogy a húgom azért vádolta az anyját, mert azt gondolta, hogy őket ő nem akarta, miközben a valóságban pontosan fordítva történt. Az apa volt az, aki beengedte annak lehetőségét, hogy megöljék az ikermagzatot. És az anya volt az, aki azt mondta, hogy ő akkor sem vállalja az abortuszt, ha annak az az ára, hogy egyedül kell felnevelje mindhárom gyermekét. Viszont ezt a dolgot a mai napig eltitkolta előlünk annak okáért, hogy az ő gyermekeiben ne ébresszen ellenszenvet az apjuk iránt. Én pedig az ő engedélye nélkül, viszont a Mindenható Isten akaratából rovom ezeket a sorokat, hogy azok az alázatos szívűek okulására és szabadulására váljanak. Na de miből gondolom, hogy anyánk volt az, aki az abortusz helyett az életet választotta, és nem apánk?
Az első bizonyíték az, hogy az édesanyám anyukája hét gyermeket szült, és nevelt fel. Azt követően pedig húsz unokája született, akikre szükség esetén kellő szigorral és anyai szeretettel vigyázott. Tehát anyánk ezt az értékrendet kapta az ő édesanyjától, és ehhez is ragaszkodott. A másik nagymamám egy viszonylag elkényeztetett úrinő volt, aki a gazdag és nagy tekintélyű férje révén mindent megkapott. Noha korán meghalt az ő hitvese, sosem kellett dolgoznia, mert a rámaradt vagyonból és a férje után kapott nyugdíjból szerényen ugyan, de fel tudta nevelni a három gyermekét, akik az atyai szigort mellőző szabadosságban töltötték gyermekkorukat és legénységüket. Bár mindhármukat a segítőkészség jellemezte, egy nagy fokú öntörvényűség is bekerült az ő személyiségükbe, amely megnehezítette az ő családi életüket. Mivelhogy a férje elvesztése után, nem ment dolgozni, egész életében csak spórolt, és tartalékolt, az anyatárssal ellentétben, aki egész életét a gyermekeinek és az unokáinak szentelte. Tehát míg anyánk a szüleitől a törvényt örökölte és az önfeláldozásra való készséget, apánk a földi kincseket, és a szabadosságot hozta magával a szülői házból, aminek gyümölcse az az énközpontúság és öntörvényűség, ami nem szívesen áldozza fel vélt szabadságát és saját akaratát a gyermeknemzés oltárán.
A második bizonyíték arra, hogy nem anyánk akarhatta az abortuszt, hanem az apánk, én magam vagyok. Ugyanis a szabadosság tekintetében olyan lettem, mint édesapám, a húgaim pedig a gondoskodás tekintetben olyanok lettek, mint az édesanyánk. Noha nem mondtam az egyik földi páromnak sem, hogy tetesse el a gyermeket láb alól, abban biztosak lehettek, hogy az én támogatásomra egyáltalán nem számíthatnak. Az, hogy az én biológiai gyermekem életben van, teljes mértékben az ő édesanyja gyermekáldáshoz való ragaszkodásának köszönhető. És az, hogy egy másik barátnőm elvetélt, nagy mértékben az én atyai ágon örökölt szabadosságomnak és felelőtlenségemnek köszönhető, ami alapján a lány teljesen biztos lehetett abban, hogy rám semmiben sem számíthat.
Bár rengetegszer megtapasztaltam Isten jóságát és megbocsájtását, az elmém még most sem képes felfogni, hogy mindezek után, a Magasságos Isten hogy, és mi célból hagyhatott engem életben. Talán azért, hogy aki e sorokat olvassa, tudomásul vegye, hogy ha egy ilyen gonosz ember számára, mint én, volt bűnbocsánat, akkor az ő számára is felkínálja azt az Ég és a Föld Teremtője. Feltéve, hogy van benne hajlandóság arra, hogy szembesüljön, őszintén megbánja bűneit, és elfogadja Krisztustól az újjászületés, és az új élet ajándékát.
Tehát nincs semmi kétségem afelől, hogy az ikrek nem a szabados apjuk döntésének köszönhetően maradtak életben, hanem az anyai ágon kapott örökségnek köszönhetően, amely jobban ragaszkodott az élethez, mint a testi jóléthez. Ezekkel a sorokkal semmikképp nem szeretném az egyik szülőt a másik fölé emelni, mert mindkettőnek megvoltak a maga bűnei, és erényei, amelyek valamilyen mértékben ellensúlyozták is egymást. Mégis fontosnak éreztem erről szólni, hogy meglássuk, mennyire másképp van minden, mint ahogy az emberi szem látta, és az emberi értelem gondolta.
Tehát a fentiek ismeretében még inkább jogos a kérdés, hogy milyen erkölcsi alapon vádolja a gyermek az ő anyját az őt ért sérelmek miatt. Főképp azok után, hogy ő bizonyítottan jobban elbukott, és több gonoszságot halmozott, mint az ő szülei.
Mivé lettünk mi, okos és intelligens emberek? Mire jutottunk a tudományunkkal, a rengeteg könyv elolvasásával, a meditációs gyakorlatokkal, a légzéstechnikákkal, az egyetemi diplomákkal, az önsegítés, az önmegvalósítás és az önfejlesztés módszereivel, amelyekkel Isten fölé emeltük magunkat?
Hisz még az állatvilágban sem nagyon jellemző, hogy az utód bántalmazza a saját szüleit.
Látjátok, miért fontos elérni valamikképp, hogy az ember megtagadja az ő Teremtőjének parancsolatait, és az önmegvalósítás útjára lépjen?
Így szól az ötödik parancsolat: Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj a földön.
Hogy szól az ördög ötödik parancsolata? Vádold atyádat és anyádat! Ródd fel nekik az ő gonoszságaikat, fejezd ki nekik nem tetszésedet az ő nevelési módszereikkel szemben még akkor is, ha te sokkal durvábban elbuktál, mint ők. Gyötörd őket, ha lehet, még több évtized múlva is, azok után, hogy épen és egészségesen kijöhettél a családi fészekből. Ha pedig továbbra sincs lelki békéd, meditálj, fejleszd magad, idézz szellemeket, ‘idegen istenekkel’ kommunikálj. És tedd ezt a spirituális fejlődés, a feltétel nélküli szeretet és elfogadás nevében.
És ez csak egy a tíz parancsolat közül, amely, ha lenne bennünk alázat Teremtőnkkel szemben, tudna szembesíteni a betegség, a nyomorúság és a lelki békétlenség okával. De mivelhogy az Úristen törvényeit figyelmen kívül hagyva a saját magunk istenei lettünk, nincs már egy biztos és állandó mércénk, ami szerint tisztán megláthatnánk, mi visz minket a feneketlen szakadék irányába. A média és a modern spiritualitás által megfertőzött csapongó érzelmi világunkhoz mérünk mindent, aminek állandó mércéje nincs. Így hánykolódunk az érzelgősség lélekgyilkos tengerében mindaddig, amíg egy fekete örvény elkap, és leránt a pokol fenekére.
És most meghívlak benneteket, hogy vessünk egy pillantást a többi parancsolatra is, amelyek szembesíthetnének nyomorúságunk bennünk rejlő okaival.
Az első parancsolat azt mondja, ne legyenek idegen isteneink. Mi pedig olyan istent hozunk létre a saját agyunkban, amilyent épp akarunk. Importálunk magunknak isteneket Indiából, Tibetből és Amerikából. Majd ízlés és igény szerint keverjük őket, hogy abból mindig egy olyan istenkép jöjjön ki, amely teljes egyetértésben van, a mi elbukott emberi gondolkodásunkkal és testi kívánságainkkal. Viszont erre az állandóan változó, testi igényeinkhez idomuló istenképre az Úristen nem adhatja áldását. Ha megtenné, azzal a mi erkölcsi hanyatlásunkat segítené, és a lelkünket gyilkolná.
Második parancsolat, amit kidobott a katolikus vallás (és a tizedik parancsolatot ketté osztotta, hogy meglegyen a tíz): Ne csinálj magadnak faragott képeket sem az égiek, sem a földiek, sem a vízben és a föld alatt valók hasonlatosságára, és ne tiszted azokat, mert Isten nem hagyja büntetés nélkül a bálványimádást. Erre mi mit teszünk? Faragott képeket csinálunk magunknak, felszenteljük azokat, és azok előtt tisztelgünk. Ráadásul olyan istentiszteletekre járunk, ahol mindezt Isten és Jézus nevében cselekszik a vezetők, és az ő követőik. Ezen kívül tiszteljük, és dicsőítjük kezeink minden alkotását, a technika vívmányait, eltorzult emberi gondolkodásunk találmányait. És még a gyógyulásunkat is kezeink csinálmányaitól reméljük, azzal érvelve, hogy a tudósokat is Isten teremtette.
De az emberi kéz alkotása jó esetben is csak ideig-óráig tartó Testi örömöt adhat. Lelki békét semmikképp. A legelemibb logika szerint is megérthetné bárki, hogy mivel a Lélek előbb volt, és több, mint a test, testi eszközökkel képtelenség lelki örömöt szerezni.
Aki ismeri az ószövetségi írásokat, tudja, hogy Isten még azt is megtiltotta, hogy az általa teremtett világot, a napot, a holdat és a csillagokat bálványozzuk, és tiszteljük a Teremtő helyett. Mi pedig ugyanúgy, mint ahogy a zsidók is tették a szomszédos népek szokásainak hatására, a napot és a holdat istenítjük, és a csillagok állása alapján akarjuk megfejteni földi küldetésünket. Sőt mi több, már ott tartunk, hogy egy általunk készített, néhány filléres műanyag darabka mondja meg, hogy egészségesek vagyunk-e vagy sem (COVID-teszt). És ez a fertelmesség teljes mértékben összeegyeztethető a vallások, emberek által gyártott istenképével, akiről azt mondják, hogy a feltétel nélküli szeretetet.
Mellesleg mit gondoltok, miért kapaszkodtunk bele ennyire a feltétel nélküli szeretet istenébe? Vajon nem azért, hogy azt csinálhassunk, amit akarunk, lehetőleg következmények nélkül? Láthatjuk, hogy bármennyire is ragaszkodunk ehhez az istenképhez, a bűnnek vannak következményei. Akkor is, ha ismerjük a Bibliát, akkor is, ha nem.
Harmadik parancsolat: Isten nevét hiába ne vedd! Mi pedig naponta sokszor, teljesen fölöslegesen emlegetjük az Ő nevét, és az Ő egyszülöttjének nevét. Poénban, káromkodásban, pletykában, úton-útfélen. A szórakoztató ipar termékeiben a horror filmektől kezdve egész a testi élvezetek mennyországát kínáló pornóig. Nem tetszésünket is az Ő nevével fejezzük ki. Amikor szörnyülködünk, szintén az Ő nevét használjuk. De ha valaki arra használja az Ő nevét, hogy emlékeztessen az Ő törvényére, az ő parancsolatára, vagy hogy elmondja, mily nagy dolgot tett a Mindenható Isten az Ő életében, nem tetszik az. Az ilyen személyt ‘leszektásozzuk’, megdorgáljuk, azt mondjuk róla, hogy ítélkezik. Azzal vádoljuk, hogy rá akarja kényszeríteni másokra az ő hitét.
Miféle kereszténység az, ahol szégyellni kell Isten és Jézus Krisztus nevét, és az ő szavát? És vajon ki van hazugságban? Az, aki ismeri az Ő parancsolatait, és ragaszkodik azokhoz, vagy pedig az, akit irritál Teremtőjének neve és az Ő szava?
Negyedik parancsolat: Szombaton, a hetedik napon pihenj, csak Istennel légy. Mi pedig úgy döntöttük, hogy jó lesz nekünk a vasárnap is, amikor saját elképzeléseink szerint tiszteljük Istent a saját kezeink által faragott szobrok, és más élettelen tárgyak segítségével.
Hatodik parancsolat: Ne ölj. Jézus pedig azt mondja, hogy aki gyűlöli embertársát, már gyilkosságot követett el az ő szívében. Tehát ha nem lennének az idő és a tér korlátai, és mindenki azonnal azt cselekedné, ami megjelenik az ő tisztátalan szívében, talán már nem is létezne ember a Földön.
Hetedik parancsolat: Ne paráználkodj. Jézus pedig azt mondja, hogy ha valaki testi kívánsággal tekint egy másik emberre, már paráználkodott vele az ő szívében. Mi pedig azzal bújunk össze, akivel akarunk, úgy, ahogy akarunk, mert most már ‘egy szabadabb világban’ élünk. Ráadásul sok helyen épp Isten nevében teszik mindezt, mert egyes keleti ‘istenek’ tanai szerint, a szexualitás által érhetjük el a leghamarabb a megvilágosodást. A pápa pedig arról beszél, hogy a szex Isten ajándéka. Érdekes módon az Indiából Amerikába érkező guruk is ezekkel a tanokkal szereztek maguknak nagy rajongói tábort, és tettek szert hatalmas vagyonra. Nem is csoda, hogy ilyen nagy erőfeszítéseket tesznek a pedofília legalizálása érdekében.
Amilyen logika szerint a paráznaságot a megvilágosodás, avagy az isteni állapot elérésének eszközévé tettük, körülbelül olyan logika szerint gondolhatta Hitler, hogy a gyilkolással szolgálhatja leginkább az életet és az emberiséget.
Nyolcadik parancsolat: Ne lopj! Mivelhogy saját magunkat felemeltük, és saját magunkat szabaddá tettük Teremtőnk törvényeitől, saját magunk döntjük el azt is, hogy mi az, amit másoktól elvehetünk, önkényesen tulajdonjogot formálva olyan dolgok felett, amelyek ‘szerintünk’ a mi tulajdonaink. Tehát a saját magunk istenítésével a lopást is legalizálhatjuk, mert amint a Magasságos Istennek joga van arra, hogy életet adjon, és elvegye azt, úgy az a minimum, hogy a saját magát szerető, és istenítő ember azt vesz el embertársaitól és az élettől, amit akar.
Kilencedik parancsolat: Ne hazudj, avagy ne tegyél embertársaid ellen hamis tanúbizonyságot. Mi pedig már gyerekkorunkban megtanuljuk, hogy ha az ember őszinte, nem érvényesül ebben a világban. Tehát egyáltalán nem intelligens dolog az őszinteség. És semmikképp nem jövedelmező. A sikeres élethez szükség van a ravaszságra, és az úgynevezett kegyes hazugságra, ami segít abban, hogy nekünk több jusson, mint másnak.
Tizedik parancsolat: Ne kívánd felebarátod házát, feleségét, …és semmit, ami a te felebarátodé. Hogy miért? Azért, mert Jézus szavai szerint a Mindenható pontosan látja, mire van szükséged, és bőségesen megad mindent, amire igazán szükséged van, még mielőtt kérnéd tőle. Ezért légy elégedett azzal, amid van, és békességed lesz ezen a Földön. Mi pedig folyton megkívánjuk azt, ami a másé. Ekképp mit teszünk? Állandóan más-olunk. Nem is csoda, hogy nem maradt bennünk semmi eredetiség, ha folyton arra tekintünk, amit másnak adott a Mindenség Ura.
Ezek a parancsolatok, amelyek közül, ha egyet is megszegünk, már nem lehet lelki békességünk. Ha a bűnre, az életellenességre adná Isten a békességet, nem az Élet Ura lenne Ő, hanem a káoszé és a zűrzavaré. Mivelhogy a bűnre Ő nem ad lelki békét, és nyugalmat, két dolgot tehet az ember, aki vétkezik az élet törvénye ellen: Az egyik az, hogy nekifog meditálni, jógázni, könyveket olvasni, életmód tanácsadókat, gurukat hallgatni, pozitívan gondolkodni, filmeket nézni, alkoholizálni, drogozni, szexuális és más testi örömöket halmozni, a munkába, vagy egyéb pótcselekvésbe menekülni, amelyek révén testi módon próbálja pótolni ami a lélekből elveszett.
A másik pedig az, hogy meglátja, és őszintén megbánja vétkeit Isten és ember előtt. Azután pedig azt cselekszi, amit Isten mond neki. Ha ezt megteszi, az Úr megbocsátja vétkeit, feloldozza lelkét a bűnök terhe alól, és máris visszajön a lelki béke mindenféle önsegítő módszer nélkül. És arra sem lesz szükség, hogy másokra hárítson, másokat vádoljon, és másokat gyilkoljon amiatt, hogy nem érzi jól magát a saját bőrében.
Most pedig egy kérdés, amely az olvasó figyelmét az elrontott emberi valóságról a megoldásra irányíthatja:
Ha valaki tolvajjá válik azáltal, hogy ellopott valamit, melyik az a pont, amikortól nem nevezhetik őt tolvajnak?
Avagy, mit gondolsz, meddig nevezhető tolvajnak az, aki egyszer lopott? Vagy meddig nevezhető hazugnak az, aki egyszer hazudott?
Régebb, akit rajta kaptak a lopáson, sosem szabadulhatott meg a tolvaj bélyegtől. Vagy ha valakit rajta kaptak a házasságtörésen, azon örökre rajta maradt a paráznaság bélyege.
A bíróságon a bankrablónak nem szolgál mentségül, hogy az elmúlt 2 évben nem rabolt bankot. A bíró a két évvel ezelőtti tettéért is ugyanúgy elítéli, mint a friss bűnökért.
Avagy gyilkosnak mondják-e azt, aki az elmúlt 40 évben nem gyilkolt, de azelőtt megerőszakolt, és megölt egy nőt? Természetesen igen, még akkor is, ha leülte a büntetést.
Szóval mikortól lehet azt mondani egy gyilkosra, hogy már nem gyilkos, és egy hazugra, hogy már nem hazug? Avagy mikor szabadulhat meg az ember a lelkére tapadó bűntől?
Amikor meggyónja, vagy megbánja a bűnét? Próbáld ki ezt a bíróságon:
– Bíró úr, a múlt vasárnap meggyóntam és megbántam, hogy kiraboltam azt a bankot. Azt mondaná a bíró, hogy nagyon helyes, ettől függetlenül le kell ülnöd a büntetést.
A bíróságon, ha azt mondja a gyilkos, hogy megbánta bűnét, a bíró attól még elítéli. Sőt, ha letölti büntetését, még mindig rajta marad a gyilkos bélyeg (a fenevad bélyege).
Isten azt mondja, hogy egyetlen bűn is éppen úgy elválaszt minket Tőle, mint ezer. (Jak 2:10) Ezért most csak egy bűnt vegyünk, amelyet mindenki elkövetett. Nyolcadik parancsolat: Hamis tanúbizonyságot ne tégy! Más szóval: Ne hazudj!
Ha hazudtál valaha, és azáltal hazuggá váltál, volt-e egy olyan pont az életedben, amikortól azt mondhatod, hogy már nem vagy hazug, amikor a hazugság eltűnt a te lelkedből?
Még ha meg is bántad a hazugságot, a megbánás nem tudta meg nem történtté tenni azt. A hazugság nyoma továbbra is megmaradt valahol, ahol kárt okoztál azzal.
Szóval, aki egyszer hazudott, mikortól szabadul meg a ‘hazug’ bélyegtől? Mi mossa le lelkéről a hazugságot? És mi a bizonyíték arra, hogy a hazugság már nem része az ő lelkének?
Amennyiben semmi sem mossa azt le, és hirtelen véget ér a földi élete, értelemszerűen magával viszi annak az egyetlen hazugságnak a terhét a túlvilágra, az örökkévalóságba. Senki sem tudhatja, mikor jő el számára az utolsó óra, ami után Isten szava szerint következik az ítélet.
Azt mondja a Mindenható, hogy sem a hazugok, sem a paráznák, sem a bálványimádók, sem a házasságtörők, sem a szexuális bűnök elkövetői, sem a homoszexuálisok, sem a tolvajok, sem a telhetetlenek, sem a részegesek, sem az istenkáromlók, sem a rablók nem örökölhetik Isten országát. 1Kor 6:9
„A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és utálatosoknak, és gyilkosoknak, és paráznáknak, és varázslóknak, és bálványimádóknak, és minden hazugoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál.” Jel 21:8
Ha ez így van, és valaha elkövettél egyet is a fent felsorolt bűnök közül, mit tehetsz azért, hogy elkerüld az ítéletet? Hogyan szabadulsz meg attól a bélyegtől, amit a bűneid által magadra vettél?
A földi bíróságon, ha egy bűnös emberért valaki kifizeti az óvadékot, avagy a válságdíjat, a bíró szabadon bocsáthatja azt az embert. És ez teljesen legális, mert valaki kifizette a kártérítést azokért a károkért, amiket ő okozott.
Kétezer évvel ezelőtt egy embert teljesen ártatlanul elítéltek, kigúnyoltak, megkínoztak, majd brutális módon kivégeztek. Ez az ember mielőtt meghalt volna, azt mondta, hogy elvégeztetett. Na de mi végeztetett el? A kártérítés, a válságdíj kifizetése. Bűntelenként a vérével fizetett a bűnösök bűneiért, hogy ők ne kelljen elvesszenek a bűneik következményeképpen. Ezt mondta a kereszten: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek. És mielőtt kilehelte lelkét, azt mondta, elvégeztetett. Avagy a váltságdíj ki lett fizetve. Hogy kiért? Mindenkiért, aki belátja, hogy vétkezett Isten és embertársai ellen, őszintén megbánja bűneit, megtér azokból, és ragaszkodik annak szavához, aki vérével fizetett, hogy neki ne kelljen a lelkével fizetnie azokért a bűnökért, amiket az élet ellen elkövetett.
Ha a szembesülés és az őszinte bűnbánat megtörténik, és a vádlott átadja életét annak, aki kifizette a válságdíjat azért, hogy ő élhessen, Isten ajándékba adja a bűnök bocsánatát. Leveszi az összes terhet az ő lelkéről, és megadja az újjászületés ajándékát: Kiveszi belőle a bántalmak és bűnök által megkeményedett szívet, és új szívet ad helyette, amely gyűlöli a bűnt, és ragaszkodik az élet szavához, a Krisztus beszédéhez, amely megvédi őt a bűntől, és az élet keskeny ösvényén vezeti egész a menny kapujáig.
Ha e sorokat elolvastad, két dologban biztos lehetsz. Az egyik az, hogy e szavak által ismételten esélyt kaptál arra, hogy elfogadd Teremtőd kezéből a váltságdíjat. Örökre megszabadulj a múltban elkövetett bűneid terhétől, és új életet kapj Krisztus szava és ártatlanul kiontott vére által. A másik dolog, ami biztos, az, hogy te sem tudhatod, mikor ér véget a földi életed. Ezért Nem biztos, hogy lesz egy újabb esély számodra a bűneid börtönéből való szabadulásra.
„Ímé, az ajtó előtt állok, és zörgetek, aki meghallja az én szómat, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő énvelem.” Jel 3:20
„Jöjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.
Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én terhem könnyű, az én igám gyönyörűséges.”
Mt 11:28
„… aki szomjúhozik, jöjjön el; és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen.” Jel 22:17
Ez az írás a tartalom megváltoztatása nélkül, a forrás megjelölésével szabadon terjeszthető azzal a reménységgel, hogy valakinek a hasznára válik. Meggyőződésem, hogy nem az én családom az egyedüli család, és nem az én szülővárosom az egyedüli város Kárpát-medencében, ahol meggyökerezett, és folyamatosan pusztít az okkultizmus. Ezért jól jöhet Isten féltő figyelmeztetése más helyeken is.
Aki pedig kíváncsi arra, milyen sors vár azokra, akik minden figyelmeztetés ellenére az okkultizmust akarják éltetni, olvassa el a Királyok első könyvének 18. fejezetében, mi lett a Baál és Jézabel prófétáinak sorsa. A Jelenések könyvének 2. részében a 20. bekezdéstől pedig le van írva, mi vár azokra, akik a Jézabel szellemiségével manipulálják az embereket, akár a kereszténység, akár a modern spiritualitás leple alatt.
Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!
Első rész: https://is.gd/jGTDVo
Második rész: https://is.gd/DbJ6rQ
Harmadik rész: https://is.gd/YWe98x
Negyedik rész: https://is.gd/rpqezt
Ötödik rész: https://is.gd/a6hK0B