
A felnőttkori bemerítkezés a modern kereszténységben olyan, mint a katolikusoknál az elsőáldozás és a bérmálkozás, valamint a reformátusoknál a konfirmálás: A legtöbb esetben csak azt a célt szolgálja, hogy az emberek megerősítsék a vallási szervezettel szembeni kötődésüket, hogy továbbra is emberek tanítását kövessék a Krisztus élő beszéde helyett. És ezáltal semmissé teszik Jézus Krisztus áldozatát, aki nem templomba és gyülekezetbe járásra hívja az embereket, hanem arra, hogy szülessenek újjá, hallják, és cselekedjék a Magasságos Isten szavát, hogy életük és életörömük legyen azáltal. Sokakkal a vízbe való bemerítkezés aktusa által hitették el, hogy újjá vannak születve, miközben továbbra sem hallják, és nem cselekszik Isten Lelkének szavát. Ekképp ugyanúgy meg vannak kötözve a bűnök és a betegségek által, mint a bemerítkezés előtt.
A legnagyobb ajándék, amit az ember kaphat az ő Teremtőjétől, nem más, mint az igazság szeretete. Az igazságot nem lehet megtanulni szeretni. Azt vagy megadja Isten, vagy nem adja meg. És ez az ajándék az, ami gondoskodik arról, hogy az Ő közelségében maradjunk, és örömmel cselekedjük, amit az Élet Szava súg nekünk.
Bemerítkezésem története: