Máig én sem tudtam, ki volt Szent Attila. Még arról sem volt tudomásom, hogy az Attilák között is volt olyan, akit szentté avattak…
Tegnap többen írták, hogy Isten éltessen, Attila, és én egyszerűen nem értettem, miért írogatják ezt. Csak nagyon nehezen esett le a tantusz, hogy Attila névnap van.
Hosszú évek óta nem ünneplem sem a névnapomat, sem a születésnapomat. Ezért értetlenkedtem, amikor köszöntöttek. Ha ünnepelném a nevem és a testi születésem napját, az számomra azt jelentené, hogy bár kívánom, hogy új ember legyek Krisztusban, a régihez is ragaszkodok. Vajon lehetnék-e új ember Isten átformáló szeretete által, ha rendszeresen ünnepelném, és ünnepeltetném a régit, a testi emberemet?
Nem tudom megköszönni a Jóságos Istennek, hogy mindig elfelejtem, mikor van az ó ember név- és születésnapja.
Erre ma elém ugrik a Facebookon egy kiírás Szent Attila címmel.
Drága emberek, még meddig hízelgünk magunknak, és egymásnak? És még meddig dicsérjük, és dicsértetjük a régit? Nem tudjátok-e, mi lesz annak az embernek és annak a népnek a sorsa, aki felmagasztalja magát?
„Mert a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik.” Mt 23:12
„Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába. A ki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.” Mt 18:3
A névnapról ezt mondja Isten:
„A gyõzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskén új írott nevet, a melyet senki nem tud, csak az, a ki kapja. Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek!” Jel 2:17