Dicsértessék Jézus Krisztus!
Azért köszönök így, mert ha e sorokkal és azok üzenetével nem Ő dicsértetik, akkor kár és szemét minden, amit ide írhatok. Meggyőződésem, hogy nélküle le sem tudnám írni, amit láttam. Ebben a momentumban nemhogy a jelentését nem tudom a látott képeknek, hanem még azért is fohászkodnom kell, hogy Isten juttassa eszembe, hogy tudjam leírni mindazt, amit hajnalban mutatott. Afelől nincs kétségem, hogy fontos megosztanom veled, mert téged láthattalak, és a kedves feleségedet. Ha csak a tanítás lenne fontos, lehetett volna két, általam nem ismert személy is. Csak érdekességképpen említem meg az előszóban, hogy arról van emlékezetem, hogy egyszer még kaptam álmot veled, amiben talán az apósod is szerepelt, de hogy mit láttam, arra már nem emlékszem. Úgy, ahogy kapom, el is felejtem a képeket. Semmit sem halmozok, nem gyűjtök az elmémben. Aki adja ezeket a látásokat, el is veszi azokat, és megüresít, hogy azzal tudjak foglalkozni, amit frissen ad. Ha majd szükség lesz rá, ahogy meg van írva, Aki adta, eszembe is juttatja a látott képeket. (Ama vigasztaló pedig a Szentlélek, Akit az én nevemben küld az Atya, az megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket én mondottam néktek. Jn 14:26)
Elöljáróban még csak annyit, hogy nem szoktam rátok gondolni, sem senki másra, mert olyan sokat láthatok, hogy óriási teher lenne, folyton emlékezni azokra az emberekre és képekre, amelyeket látok. Legutóbb akkor gondoltam rád, amikor az Úristen adta azt az álmot, és amikor írtam neked.
A hajnali álomban egy álomból ébredtem. Az álombeli álomban azt láttam, hogy megkóstoltam a szőlődet, és beszéltem annak ízéről, mint ahogy a borászok szoktak. Jelzem, hogy a valóságban sosem tettem ilyent. A borokhoz értettem valamennyire. Jártam is régebb egy-két borkóstolóra, de nem ástam túlságosan mélyre magam a „bor filozófiájába”. A könyvet sem olvastam. Éppen csak tudok róla. Két legfinomabb magyar bor, amit egy borkóstolón megízlelhettem: a Bátaapáti Pinot noir, és a Szekszárdi Cuvée.
A következő képben már a hajnali álomban vagyok. Csomafalva felől sétálok az úton, és elérek a kaputokig. Jelzem, hogy nem tudom, a valóságban hol laktok. Ez a kapu az volt, ahol gyerekkoromban jártam, amikor a szüleimmel meglátogattuk a kedves feleséged szüleit. Nem tudom, hogy ti ott laktok-e, de ebben az álomban a kapun belül, jobb kéz felől megláttalak téged. Te is megláttál, és bementél a házba, hogy átöltözz, majd visszajöttél. Behívtál, és ott az udvaron megkínáltál a szőlőből épp úgy, mint ahogy az álombeli álomban láttam. A szőlő fekete volt, érett, és nagyon ízletes. Én, mint a világ legkiválóbb szőlő szakértője, arról beszéltem, hogy milyen íze van a szőlőnek. Ezen a ponton azt adja a Lélek, hogy az Úristen, aki az álmot adta, megengedte, hogy azt lássam, amit Ő lát, mint ahogy egy alkalommal, amikor szemtől-szembe voltam Kasztíliai Izabellával, és azt mondtam neki, hogy ott voltam, amikor felkentek téged. Ebben a pillanatban még arra is emlékszem, hogy részletesen leírtam, az összes aromát, amelyet abban a szőlőszemben éreztem. Elmondtam, hogy a héjában kiegyensúlyozottan édes, csokoládé aroma van, majd beszéltem a levében lévő aromákról. Azt nem tudhatom, hogy a valóságban van-e szőlőd, de mivelhogy ez az álom képes beszéd, a szőlő az élet gyümölcsét jelképezi. Bizonyára te is ismered a szőlőtő példázatát. „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves…ti pedig a szőlővessző… aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn 15) Ezen a ponton megjegyzem, hogy én nem tudom, ti hogy éltek. Abban viszont biztos vagyok, hogy amit láttam, az az Élő Isten tökéletes terve az életetekre, és mindannyiunk életére.
A következő képben pedig a te személyedbe helyezed bele Mennyei Atyánk. Ezt abból sejtem, hogy az ágyatokban ébredtem, és mellettem volt a feleséged. Felfelé tekintettem, és megjelent fölöttünk egy számláló, amely hasonlatos volt a vízóra számlálójához. A számlálón három hetes volt egymás mellett. Az ujjammal rámutattam, a feleséged pedig megkérdezte, hogy mit jelent ez. Azt válaszoltam, hogy Isten nyugalmát, békességét, a hetedik napot jelképezi, amikor Teremtőnk megpihent, miután elvégezte a teremtést. Azt a helyet s állapotot, ahova mindannyiunkat vár, ha már eleget kínlódtunk a három hatosban. Láttam még egy utolsó képet is. A kaputok elé érkeztek valami munkások, talán napszámosok, akik neked dolgoztak. Te elővettél egy literes üveget, amely félig volt fehér borral, hogy megkínáld őket. Noha a szőlő fekete volt, amelyet megkóstolhattam, a bor amiből megkínáltad a munkásokat, fehér volt. Ezek voltak a képek, amelyeket a Mennyei Atya mutatott.
Ebben az álomban te jelképezed a Krisztus testét, a szőlővesszőket, vagy ahogy a Jelenések könyvében áll, Jézus bizonyságtevőit, akiken keresztül az igazság, Krisztus életet adó szava sok gyümölcsöt terem. Az átöltözés az újjászületésre utal. A régi ruha, a régi természet levetkőzésére, és a fehér ruha felvételére, mint ahogy meg van írva a Jelenések könyvében. (Jel 19:8)
A fekete, zamatos szőlő által azt mutatja, hogy milyen gyümölcsöket teremhetünk, amennyiben rajta vagyunk a szőlőtőn. A feleséged jelképezi azokat a lelkeket, akiket a Mindenható Isten megment ebből a rothadásra ítélt világból az Ő bizonyságtevői által, és akiket behív a nyugalom napjára. Az ágy és a hétszázhetvenhét jelképezi a nyugalom napját, Isten békességét, amit azok kapnak, akik befogadják az Úr Jézus életet adó szavát, és engedik magukat megváltoztatni, újjászülni általa. A munkások jelképezik a szőlőmunkásokat, akik a te bizonyságtételed által elhívást kapnak arra, hogy dolgozzanak Isten szőlőjében. Az, hogy az üvegben fehér bor volt, és nem vörös, mint a Krisztus vére, és az üveg félig volt, a lélek jelenlegi állapotára utal. A 23. Zsoltárban azt mondja Dávid, hogy csordultig van a poharam. Tehát ahhoz, hogy olyan zamatos szőlőt teremjünk, amilyent kóstoltam az álom elején, szükséges, hogy csordultig legyen a poharunk, a szívünk az igazsággal, az Úr Jézus beszédével, vörös borral. A vörös bor jelképezi az ő vérét, az ő beszédét. Mint tudjuk, a vérben van a lélek. Szoktuk mondani, hogy vérében van a mestersége. Azt mondja Krisztus, hogy az én beszédem lélek és élet. „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, örök élete van annak.” Tehát inni a vérét: fogyasztani az ő szavait, mert abban van a lélek és az élet. Enni a testét: a testünkkel megcselekedni az Ő beszédét. Az az úgynevezett úrvacsora, az egyesülés, a közösségvállalás Krisztussal, hogy halljuk, és cselekedjük Isten akaratát, bizonyságot teszünk az Ő élő valóságáról, és mindenről, amit cselekszik a mi életünkben.
„Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám.” Mt 12:50
„Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett.” Mt 7:24
Ezeket a képes beszédeket és megértéseket adta ma hajnalban a mi Atyánk.
„Azért szólok velök példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek.
És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak. Mert bizony mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, a miket ti láttok, és nem látták; és hallani, a miket ti hallotok, és nem hallották.” Mt 13:13
Kinga dalai: