Szerző: kialtoszo
-
FELADTAM, ÉS GYŐZTEM
Gyerekkorunkban, miután megnéztünk egy amerikai verekedős filmet, azt hittük, mi is olyan jól tudunk bunyózni, mint a film főhőse. De jött a valóság, és megmutatta, hogy a szemünk látványa becsapott minket. Az hogy az embernek tudomása van az igazságról, nem jelenti azt, hogy része is van abban. Forrás: https://youtu.be/o8MOhfsRWhY
-
A ‘HA ISTEN VELÜNK, KICSODA ELLENÜNK’ MEGTÉVESZTÉSRŐL – röviden
Nem attól van biztonságban az életünk, hogy Isten velünk van, hanem attól, hogy mi vagyunk Istennel. Az emberiség történelme során sokan úgy mentek bele a veszedelembe és az önpusztításba, hogy ezt kiáltották: ‘Ha Isten velünk, ki ellenünk’. A legtöbben ma is ezeket a szavakat kiáltva rohannak a vesztükbe, mert nem arra vágynak, hogy ők legyenek…
-
ÍGY RABOLJA EL A SZÓRAKOZTATÓ IPAR AZ EMBEREK LELKÉT
Oda jutott az ember, hogy azt, ami betegséget, és halált okoz, szórakozásnak nevezi, és azt, ami életet ad, és gyógyít, bolondságnak gondolja.
-
A KIÁLTÓ SZÓ ÁTOK
Fontos felhívás! Ha kaptál bizonyítékot Isten létezéséről és jóságáról, de nem mutatod meg embertársaidnak, nincs bizonyítékod Isten létezéséről és jóságáról, mert csak az a tiéd, amit felvállaltál, amiről bizonyságot tettél embertársaidnak. Tudd, hogy még mindig Isten nélkül élsz, és a veszélyben nem fogod hallani az Ő útmutatását. Bele fogsz esni a rendszer (fenevad) csapdájába. Ezért…
-
HA NEKED VAN IGAZAD, GYILKOLSZ – röviden
A LEGPROFIBB TITKOSÜGYNÖK A TE IGAZAD Ha nem ismered Isten igazságát, automatikusan neked van igazad, a te igazságod van érvényben. A te igazságod pedig emberi igazság. Az emberi igazság gyilkol. A szeretet és a béke nevében elpusztít mindenkit, aki az útjába kerül. Végül pedig, ha már nem tud mást elpusztítani, a saját gazdáját is megöli.…
-
MIÉRT AKARNAK MEGVÁLTOZTATNI TÉGED?
Nem-e azért, mert ők maguk nem akarnak megváltozni? És már unalmas a tükör, amit látnak. Ha az ember kívánja a változást, akkor fontos kívánnia az élet, szavát is, mert anélkül nincs változas. Az élet szava pedig folyton új helyzetekbe viszi őt, és azáltal teljes lesz az ő öröme. Akinek teljes az öröme, nem akar másokat megváltoztatni. Legfeljebb csak…
-
A SZABADULÁSRÓL – röviden
Sokan szeretnének szabadok lenni, de kevesen tudják, hogy mi az, amitől, vagy amiből szabadulni kéne. És a legtöbben nem is kíváncsiak arra, mi kötözi meg őket. Ezért szabadulás helyett még nagyobb rabságba kerülnek…
-
A GONDOLKODÁSRÓL – röviden
Gondolkodom, tehát (a rendszer rabja) vagyok. Ez lenne az eredeti kijelentés, amelyből kilopták a zárójeles részt. A rendszer akarja, hogy gondolkodj. A rendszer akarja, hogy azt hidd, hogy jól gondolkodsz. A rendszer akarja, hogy azt hidd, hogy a fejedben lévő gondolatok, a saját gondolataid. A rendszer akarja, hogy megvédd a tőle kapott gondolatokat. A rendszer…
-
KIK A HAMIS KRISZTUSOK?
Kikre gondolt Jézus, amikor azt mondta, hogy hamis krisztusok támadnak? Mi alapján lehet felismerni őket?
-
CSAK AKKOR LEHETSZ SZABAD, HA…
Csak akkor lehet az ember szabad, ha megérti, hogy soha senkinek nem segített semmiben.
-
MIÉRT AD ISTEN BOLOND ÉS ÉRTELMETLEN ÁLMOKAT?
A legtöbbször teljesen értelmetlen, amit álomban látok, és az elmém meg is győz arról, hogy amit láttam, csupán véletlenszerű képek összessége. Ezért nem is erőlködök, hogy megértsem. Szó szerint feladom. És miután feladtam, kérés nélkül jönnek a gyönyörűséges és dicsőséges kijelentések az álom kapcsán…
-
MIÉRT ENGEDI ISTEN, HOGY AZT CSINÁLJUNK, AMIT AKARUNK?
Miért nem akadályoz meg abban, hogy olyant tegyünk, amivel árthatunk magunknak, vagy szeretteinknek?
-
‘DANKE SCHÖN! STOP BUDAPEST!’
Egy 14 éves lány megmutatta, mit jelent a hit és a bizalom. E történet célja nem az, hogy megvádolja azokat, akiknek nincs elég bizalmuk Isten erejében és gondviselésében, hanem az, hogy bizonyságot tegyen arról, hogy az az ajándék, amit ennek a gyermeknek megadott, ma is elérhető mindenki számára, aki az Ő szavára és erejére bízza…
-
FERENC PÁPA LÁTOMÁSA A VILÁGVÉGÉRŐL – beszélgetés
Honnét származnak Ferenc pápa látomásai? A hívekre nézve mi a következménye annak, hogy a média ennyire felkapta ezt a témát? Hogyan történik a szervezett keresztényüldözés?
-
MUNKALEHETŐSÉG
El tudsz-e képzelni magadnak egy olyan munkát, amely nem megerőltető, és amelyet szívesen végzel anélkül, hogy folyton arra gondolnál, mikor jár le a munkaidő? Olyan munkáról van szó, amely azzal fizet, hogy azt teheted, ami a legnagyobb örömöt okoz számodra. Ezen felül pedig megkapsz mindent, amire igazán szükséged van. https://kialtoszo.hu/audio
-
FÖLDÖNKÍVÜLIEK A BIBLIÁBAN
Hol olvashatunk a földönkívüliekről a Bibliában? https://kialtoszo.hu/a-nasa-teologusokat-alkalmaz-a-foldonkivuli-elet-nepszerusitesere/ https://kialtoszo.hu/talalkozasom-foldonkivuliekkel-igaz-tortenet/
-
TALÁLKOZÁSOM FÖLDÖNKÍVÜLIEKKEL – igaz történet
Nem az a mi dolgunk, hogy valakit meggyőzzünk az igazságról, hanem az, hogy őszintén és szeretetteljesen megosszuk embertársainkkal azokat a tapasztalatokat, amelyeket személyesen megéltünk, és azokat a megértéseket, amelyet ajándékba kaptunk a Jóságos Isten kegyelméből. https://kialtoszo.hu/a-nasa-teologusokat-alkalmaz-a-foldonkivuli-elet-nepszerusitesere/
-
A NASA TEOLÓGUSOKAT ALKALMAZ A FÖLDÖNKÍVÜLI ÉLET NÉPSZERŰSÍTÉSÉRE
Senkinek sem tűnik fel, hogy minél többet beszél az emberiség a távoli, a földönkívüli életről, a közelben annál kevesebb az élet? Az intelligenciával ugyanez a helyzet. Minél inkább hiszünk a mesterséges és a földönkívüli intelligenciában, annál kevesebb a természetes, a szíven belüli intelligencia. Hiszünk abban, hogy a Földön kívül létezik élet. Eközben a saját házunkban,…
-
VIGASZTALÁS – röviden
Senki sem szereti az olcsó vigaszt, mégis a legtöbben azt választják. Az olcsó vigasz pedig növeli a szomorúságot, amely lassan, de biztosan megfojtja azt a személyt, aki azt választja. Az emberektől származó vigasztalásnak nagyobb az ára, mint az értéke. A külvilág és az emberek belső világának képmutatása miatt sokan megszomorodnak ezekben a napokban. A hosszantartó…
-
ELVESZETT EGY GYERMEK – figyelmeztető álom
Álomban a mi Atyánk megmutatta, hogyan tűnnek el szinte nyomtalanul a gyermekek Székelyföldön és a Kárpát-medencében.
-
A RAJONGÁSRÓL – röviden
A rajongás az, ami megöl, és a rajongás az, ami életet ad. Rajongás nélkül nincs élet, csak kényszermunka, és rabszolgaság.
-
AZ EGYEDÜLI NEMZET, AMELY KÉPES LEGYŐZNI AZ OROSZOKAT
Isten megmutatta, hogy létezik egy olyan nemzet, amely képes felvenni a harcot az oroszokkal, és képes legyőzni őket. https://kialtoszo.hu/audio
-
BÖJTÖLTEM AZ ÖRDÖGGEL
Mi a különbség a böjt, és a test bolond sanyargatása között? – Mit mond a test, miután több napon keresztül böjtölt az ördöggel? – Olyan sokat éheztem már Istenért, hogy most már igazán megérdemlem, hogy teljesüljön a kívánságom. Most már az élvezetekből több jár nekem, mint eddig. A szeszből, a szexből, a csokoládéból, de még az…
-
MIT TENNÉL, HA BÁNTANÁK A GYEREKEDET, A SZERETTEIDET?
Sokan, mivel nem ismerik az igazságot, és nem is akarják megismerni azt, nem értik, hogy ők okozzák a gyerekeik és a szeretteik szenvedését. Ezért valaki, vagy valami más ellen lázadnak fel, és harcolnak, ezáltal veszélybe sodorva a saját lelküket és a szeretteik életét. Hallgasd meg ezt is: https://youtu.be/v6nkk3uPqnQ
-
MEGSZÜLETETT AZ ÚJ VILÁGVALLÁS
Már egy jó ideje létezik, de annyira leplezetten működik, hogy az emberek észre sem vették, hogy hatalmába kerítette őket. A legtöbben úgy válnak tagjaivá az újvilág vallásának, és úgy vannak irányíva általa, hogy nem is tudnak a létezéséről.
-
AZ ELME PROGRAMOZÁSA, VISSZATÉRŐ ÁLMOK, NEMI AKTUS ÉS ÚJJÁSZÜLETÉS
Mit jelent, miért, és hogyan történik az elme programozása? Miért térnek vissza ugyanazok az álmok? A nemi aktus ismétlődő mozdulatainak jelentése. Az újjászületés jelentése.
-
KI VAGY TE? KÁIN, VAGY ÁBEL?
Káin és Ábel története sokak számára csupán egy idejétmúlt mese. Mások számára pedig egy lelket felüdítő tanítás.
-
MINDENKINEK VAN EGY PÁRJA – beszélgetés
Kezdetben miért nem teremtett Ádámnak is társat? Mi az oka annak, hogy az arcunk két oldala nem teljesen egyforma?
-
HA FUTSZ, MEGHALSZ – figyelmeztetés
A provokáció lényege az, hogy, akik lelkivé lettek, eldobják a Lélek fegyverét, és testi fegyverekhez nyúljanak. De ha ezt megteszik, elvesznek. A lelki emberek a testi ellenséggel, csak a Lélek fegyvereivel vehetik fel a harcot, ami nem más, mint Krisztus beszéde, és Isten Lelkének Élő szava, amely a mindennapi kenyér formájában adatik a gyermekek számára.…
