Ismerek egy női személyt, aki évek óta nem nézett tükörbe, nem gyönyörködik önön nagyszerűségében. Ennek ellenére megtarthatta a testi szépségét, amihez még egy belső szépség is társult.
Ezzel szemben sokan óriási energiát fektetnek bele a külső szépség megszerzésébe és fenntartásába, miközben teljesen elveszítik a belső szépségüket. Érzéstelen és lélektelen zombikká válnak.
A szelfi megbetegíti, és megöli az embert.
Akinek tetszik a saját mulandó ábrázata, és abban gyönyörködik, nem ismerheti meg azt a múlhatatlan ábrázatot, amelyet Isten ajándékoz azoknak, akik szeretik Őt és az Ő szavát. Ekképp továbbra is a mulandóval, a romlandóval és a halandóval azonosulnak, és elvesznek.
A közösségi média, és a testiséget éltető spirituális tanok hatására az ember megtanulja szeretni saját magát, gyönyörködni saját tovatűnő dicsőségében. Így a szemei hozzászoknak a romláshoz, a torzuláshoz. A lélek összenő a test egyre torzuló ábrázatával, és azzal azonosul. A végsőkig azt ápolja, azt próbálja megőrizni, és konzerválni. Beleöli az Istentől kapott lelki erőt a múlandó megörökítésébe. Eközben elmulasztja megismerni Isten múlhatatlan ábrázatát, dicsőségét. Így nem változhat el az ő önazonossága a mulandóról a múlhatatlanra. Továbbra is az öregedő és rothadó testtel azonosul, és annak halálával együtt kárba vész a lélek.
„Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.
Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.
És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. 1Jn 2:15”