/
Meg akarok halni régi önmagamnak,
A gyarlóságban tetszelgő halhatatlannak!
Megtagadom az összes földi dicsőséget,
Nem öntök többé én lelkemre mérget!
Dicséretek, nyájas hízelgő-díszelgő szavak,
Távozzatok tőlem! Nem vagytok igazak!
Nem kell többé nekem a pillanat jutalma,
Mert mulandósága a lélek mérgező ostroma!
Tagadd meg te is, a ravasz dicséretet,
A díszesen tündöklő hazug elméletet,
Az ősidők óta rothadó leletet,
A sötét tekintélyeket, a sátáni kenetet!
Mert világi álmodból, ha felkelsz, te is elnyerheted
Az örök igazság igéjében megújuló örök életet!
„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.” (Márk 13:31)