Kategóriák
Uncat

VALLOMÁS A HIT GYÜLEKEZETÉRŐL

Kiáltó Szó a Pusztában
Kiáltó Szó a Pusztában
VALLOMÁS A HIT GYÜLEKEZETÉRŐL
/

Azoknak a gyülekezeteknek és vallási felekezeteknek, amelyek szövetségre léptek az államhatalommal, kötelességük a földi hatalom érdekeit szolgálni, és képviselni. Ezért történhetett meg az a fertelmesség, hogy a vallási vezetők Isten és Jézus nevében rakatták fel a maszkot a hívekkel, és vették rá őket arra, hogy beoltassák magukat.

Sokak számára elképzelhetetlen, hogy a gyülekezet falain kívül munkálkodik Isten, de tudnotok kell, hogy Jézus teljesek komolyan gondolta, hogy akik hozzá tartoznak, hallják az Ő hangját, és idegeneket nem követnek. Sőt, bizonyságot tesznek az Ő szabadításáról, hogy a vallások által megtévesztett és megkötözött embertársaik megtudják, hogy Isten él, tanítja, vigasztalja, bátorítja azokat, akik Hozzá fordulnak, és személyesen elvezeti őket minden igazságra.

„Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.” Jn 14:26

Eredeti cím: Az én isten áldásai a parázna egyházban/ Én is Hites voltam!

Álom a földi hatalmakkal szövetségre lépett keresztény vallási felelezetekről: