Aki meg akarja javítani, még jobban elrontja. Aki feladja, megjavítja.
Azt mindannyian tudjuk, hogy ami elromolhat, el is romlik.
Kérdés: Lehet-e jó, ami elromolhat?
Ha igazán jó lenne, bizonyára el sem romolhatna, avagy a rossz nem győzedelmeskedhetne fölötte.
Tehát, amikor meg akarunk valamit javítani, azt akarjuk jóvá varázsolni, ami sosem volt jó, ami mindig is rossz volt.
De vajon meg lehet-e javítani azt, ami sosem volt jó? Jó állapotba lehet-e hozni azt, aminek sosem volt jó állapota, csak látszólag? Egyszerűbben fogalmazva csinálhatunk-e jót a rosszból? Természetesen nem.
Az, hogy folyton meg akarunk javítani dolgokat, azt igazolja, hogy nem vagyunk hajlandók szembesülni azzal az egyszerű ténnyel, hogy amit meg akarunk javítani, az valójában sosem volt jó, mert ha jó lett volna, el sem romolhatott volna. Bibliai nyelvezettel fogalmazva, az édenen kívül eredendően minden romlandó, és minden rossz, még akkor is, ha a külső az ellenkezőjét igazolja.
Következésképp minden, amit meg akarunk javítani, valójában nem is javításra szorul, hanem cserére.
Ezért mondja az Úristen, hogy ha emberek helyett hozzá fordulunk nyomorúságunkkal, bánatunkkal, kiveszi belőlünk a kőszívet, és hússzívet tesz helyébe. Tehát nem megjavítja a régit, hanem elveszi, és újat ad helyette, ha kérjük.
„És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet.” Ez 36:20
„…senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; különben az új bor a tömlőket szétszakítja, a bor is kiömlik, a tömlők is elpusztulnak; hanem az új bort újtömlőkbe kell tölteni.
Mk 2:22
„Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.” 1Kor 15:50
Ekképp a mi dolgunk nem az, hogy saját (rész-)tudásunk szerint próbáljuk megjavítani a megjavíthatatlant, a rosszat, hanem az, hogy meglássuk, és belássuk, hogy a mi szívünk eredendően rossz, ezért új szívre van szükségünk, amely gyűlöli a bűnt, és szereti az igazságot. És nem kell édent építenünk az édenen kívül, hanem meg kell alázkodnunk Teremtőnk előtt, hogy Ő visszavigyen bennünket az édenbe, ahonnét kiestünk, amikor ellene fellázadva, a magunk útjára léptünk.
Ezt mondja az Úr Jézus:
„Aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik.” Mt 23:12
„Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.” Mt 18:3
„Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.” Jn 3:3
„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” Mt 7:7
Aki ezeket mondja, minden bizonnyal meg is adja az új szívet minden egyes embernek, aki gyermeki alázattal és szelídséggel kéri tőle. Viszont nem fogja ráerőltetni senkire, mert noha ingyen van, az új szív a legértékesebb kincs, amit a világ összes pénzével sem vásárolhat meg az ember. Ugyanis azt csak ajándékba kaphatjuk meg Teremtő Atyánktól, ha elegünk van már a tékozlásból, a bűnökből, a fölösleges szenvedésből, és őszintén kívánjuk, hogy Ő átvegye az irányítást az életünk felett.
Valójában a dolgok nem elromolnak, hanem nyilvánvalóvá válik a valódi természetük.