Eszembe jutott az álom, amit a családi tragédia előtt kaptam.
Tűz ütött ki az egész tömbházban. Az ajtón keresztül nem lehetett menekülni, mert égett a lépcsőház. Kimentünk a teraszra, és azt mondtam a húgomnak, hunyd be a szemed. Felvettem a karjaimba, és átléptem a korlátot. De nem zuhantunk le, hanem lebegtünk.
A tűz a veszélyt jelenti. A tömbház azt a hazug életet, amit felépítettünk. A harmadik emelet a hamis magasságot, ahova eljutottunk. A korlát pedig a mi hazugságaink, emberi gondolkodásunk korlátai, amit Krisztus szavát követve, fontos átlépnünk . A szem becsukása pedig azt, hogy többé nem annak hiszünk amit a szemeink látnak, nem a saját érzéseinknek, gondolatainknak, hanem annak, amit Isten mond. A lebegés Isten szavának megtartó ereje, ami nem engedi, hogy a bűneink és az elrontott életünk miatt elvesszünk.
Azt mondja Isten, hogy ne a láthatókra nézzünk, mert azok becsapnak minket. A látszat viszi az embereket a feneketlen szakadékba, a kárhozatba. Nézzünk a láthatatlanokra (az Ő szavára), mert az az életre visz.
Tehát, ha élni akarunk, be kell csukjuk a szemeinket azokra a dolgokra, amiket kívül látunk. Az a szellemiség, amely a másik húgomat leuralta, először engem is épp úgy átvert, mint a család többi tagját. Miért? Azért, mert a láthatókra néztem, és nem arra, amit Isten mutatott nekem személyesen. Belementem az érzelgésbe, és egész addig az éjszakáig, amíg a húgom bele ment a Marosba, majd kórházba került,, én is be voltam vakulva. Csak hajnalban kezdem felébredni, amikor a másik húgommal sétáltunk, és én folyamatosan beszéltem neki Isten szaváról. Reggel felé kezdte őt durván irritálni Isten beszéde. Ekkor hirtelen kibújt a szeg a zsákból, hogy milyen szellemiség uralja őt. Megmutatkozott, hogy ő gyűlöl, és vádol mindenkit. Mindenki hibás, kivéve őt.
Hangsúlyozom. Ez nem a húgom, hanem az a szellemiség, amelyet ő bevett az elmúlt években. A húgom remélhetőleg teljesen meg fog szabadulni, de ahhoz szükség van arra, hogy akik szeretik őt, ne a saját fejük, saját érzéseik szerint szeressék, hanem az Élő Isten szavával, szeretetével, és józansággal.
Különben a szeretet nevében továbbra is benne lesz tartva abban, amiben eddig volt, és magával fog vinni másokat is, akik a saját fejük, és a saját érzéseik szerint szeretik őt. Ezért szólt a Lélek belőle, hogy ne engedjem, hogy megölje az unokahúgát, a gyermeket.
A biblia és a bizonyságok hallgatása addig szükségszerű, amíg rajtad keresztül fog folyni az élet beszéde. Minél jobban kezd folyni át rajtad Krisztus életet adó beszéde, annál kevesebb bizonyságra van szükséged másoktól. Nagyon fontos, hogy az élő víz átfolyjon rajtunk. Különben az élő víz álló vízzé változik. Az állóvízbe pedig bele költenek a békák (jelképesen a tisztátalan lelkek). A végső cél mindenképp az, amit Jézus mond, mert a bizonyságok hallgatása csak ideig-óráig tud segíteni. Ha nem kezd átfolyni rajtunk a víz, a bizonyság hallgatás lehetősége elvétetik, és az ember automatikusan megy vissza a régibe, oda ahol korábban volt. Jön vissza a betegség, félelem, pánikroham, rettegés, öngyilkossági hajlam, stb.
Ezt mondja az Úr Jézus:
„Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.” Jn 4:14
„A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” Mt 10:27 (Fontos befektetni az összes tőle kapott talentumot, látást, megértést.)
Ahhoz, hogy megtisztuljunk, és tiszták maradjunk, szükséges, hogy az Ő szava átfolyjon rajtunk. A ruha is csak akkor tisztulhat meg, ha a víz átfolyik annak szövetein.
❗️Ezt a felvételt hallgasd meg: