• Hány olyan ember lehet, aki nem mond semmit. Egyszerűen csak kilép a rendszerből?
  • A buddhizmusban kb. erre mondhatják azt, hogy megvilágosodás.
  • Az igazságban pedig ez az, ami kísértetiesen hasonlít a gyávaságra.
  • Mi lett volna, ha Jézus sem mondott volna semmit nyilvánosan, csak kilép, és kész?
  • Akik csak úgy ki akarnak lépni, még mindig azt hiszik, hogy szó nélkül ki lehet sunyizni a rendszerből, miután hosszú időn keresztül a hűséges szolgája voltál.
  • Az ilyenek az éjszaka leple alatt, amikor kifutnak a rendszerből, magukkal lopják a rendszert is, és ugyanazt kezdik építeni kicsiben, amit korábban is építettek.
  • Miért? Mert lopva, halkan akartak kijönni onnét, és nem egyenes hátgerinccel felvállalva tévedésüket, és azt hogy át voltak verve, ezáltal bizonyságot téve arról, hogy az az út nem az életre visz, és segítve azokat, akik még csak most akarnak elköteleződni a gépnek.
  • Tudniillik mindenki, a rendszer részét képezte, korábban állást foglalt mellette, akarva-akaratlanul hirdette azt.
  • Hogyan léphetne át bárki is a rendszerből Isten igazságos rendjébe, aki nem akarja felvállalni azt?
  • Vajon az ilyen nem tolvajnak jelentkezik még az Isten országába is?
  • Egyesek a testi egészségüket féltve maradnak a rendszerben. Mások pedig a testi jólétért akarnak kijönni onnét.
  • Egyesek testi egészségük megtartásáért oltatnak, mások a testi egészségük megtartásáért nem oltatnak. Ugyanaz a szellemiség.

Érted már a lényeget?

www.kialtoszo.hu/hirlevel