Tudtad, hogy augusztus 20-án a magyar nemzet elárulását és Magyarország kiárusítását ünnepli a magyar?
Erdélyben, de úgy tudom Magyarországon is nagyon sok település nevében szerepel a 'szent' előtag, úgy mint Szentmiklós, Szentdomokos, Szentmárton, Szentsimon stb, és büszkék is a magyar emberek, hogy híres-neves szentekről lett elnevezve az ők falujuk, városuk, és persze védőszentként is tekintenek a névadó szentjükre, és meg is ünnepelik rendesen a több száz, akár ezer éve is elhunyt szentjeiket. Mert ünnepelni azt tud a magyar ember! (És keres is rá alkalmat.)
Szentkirály elnevezésű település is nagyon sok van a vidékünkön, és ezzel az eggyel úgy voltam, hogy na, ez legalább Krisztusra utal, hisz Ő a királyok királya, az Urak ura, és Ő valóban tiszta, bűntelen, vagyis méltó a Szent megnevezésre. De ma ezt a reményemet is eloszlatta a világ, mert készülődvén a nemzeti ünnepre, ùgy-e az augusztus 20-ra, 'szentistván' napjára, meghirdették a környékünkön, hogy azért lesz Szentkirály határában az őrtűzek gyùjtása, mivel szent királyunk nevét viseli a falu. És szent Istvánra, meg szent Lászlóra, meg mindenkire emlékezünk, mindenkit magasztalunk, hőstetteit zengedezzük, csak Jézus Krisztusra, az igazi Királyra nem emlékezünk. Pedig valahányszor megtörjük a kenyeret, emlékeznünk kellene arról, amit Ő vállalt értünk. Valahányszor eszünk és iszunk, az Ő emlékezetére kellene tegyük. De mi halottakat emlegetünk, halottak ünnepein eszünk-iszunk, és az Élő Jézus Krisztusról nem emlékezünk, Érdekes hogy Róla nem neveztünk el semmit, Őt beszorítjuk az anyja, Szűzmária szoknyája mögé, meg a Szent László, Krisztus katonája szlogen mögé stb, hisz úgy is a közbenjárók a fontosak, a relációk, hogy kin keresztül, ki által, milyen módszerrel tudjuk Jézust úgymond „lekenyerezni”. Ezért van Mária rádió, Szent István Televízió stb.
Az összes szentnek, akit annak titulált a világ, sőt Szűzmáriának is zarándokhelynek lett kikiáltva a sírhelye. Mert mind meghaltak. Támadt fel egy is a sok szent közül a halálból? Ùgy-e Jézus is meghalt, de Ő fel is támadt! Ő győzött a halál felett! Miért nem Őt ünnepeljük, miért nem az Ő oldalán vagyunk? Hisz akkor a győztes oldalon lehetnénk! Ha holtak a mi példaképeink, a mi védőszentjeink, a mi hőseink, és folyton, évről-évre őket „éltetjük” az ünnepeinkkel, a szobrainkkal, a hagyományainkkal, akkor vajon mi szeretjük egyáltalán az életet? Akarjuk egyáltalán az életet? Nem! Mi a bűnt szeretjük, és a bűn halálra ítéltetett, tehát mi a halált szeretjük, ezért meg is halunk a bűneinkben! És ha az életet nem szeretjük, akkor Jézus Krisztust sem szeretjük, és nem hiszünk benne, hisz Ő maga az élet! ♥
” Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.”
Könyörülj Jézus Krisztus a vak magyar NEMzeten!
Forrás: https://www.youtube.com/post/Ugkx59BAOvLtL7fj8siXwf4YdfXSy9rVLNKg