Levél egy régi barátomnak, a húgom egykori párjának a pusztító utálatosság jelentéséről.
Előszó:
Minden fájdalom, minden keserűség és minden tragédia legfőbb oka az, hogy a törvényt elvetettük, az igazságot pedig kedvünk szerint alakítottuk. Magyarul: az igazság általi szabadság helyett az önigazultság általi szabadosságot választottuk.
Ma reggelre azt láttam, hogy nálunk voltál, és elővettél egy levelet, amelyet egy külföldi ismerősöd küldött. Úgy rémlik, mintha egy régi, couch-surfinges lány ismerős lett volna, aki régebb nálad szállt meg. Vizuálisan én valami latin-amerikai, vagy dél-amerikai lányt láttam magam előtt, akiről nekem is tudomásom volt. Álomban tudtam, hogy az a lány valamelyik barátoddal is járt.
Egyáltalán nem lepne meg, ha az Úristen épp a közös ismerősünkre utalt volna ebben az álomképben, és mindarra, ami közöttünk történt. Az, hogy dél-amerikai, vagy latin-amerikai, a testiség szeretetét, a paráznaságot jelentheti. Na de ha a valóságban is kaptál levelet egy dél-amerikai régi ismerőstől, aki nálad volt megszállva, kérlek írd meg nekem. 🙂
Amikor kibontottad a levelet, az én szemeim is arra ‘tévedtek’, és láttam, hogy gyönyörű betűkkel ír. Majd, amikor észre vettem magam, félrefordítottam a tekintetem, de te mondtad, hogy nem titok, ezért hangosan felolvastad a levelet.
A levél, noha gyöngybetűkkel volt írva, borzalmasan unalmas volt. Teljesen közönséges dolgokról írt benne, amelyekre konkrétan nem emlékszem. De olyanszerű dolgok, mint a szomszédom kutyája tegnap lepisilte a kertem, ezért a szomszéddal összeszólalkoztunk, vagy az új tehén, amit a múlt héten vettünk, nem ad annyi tejet, mint a régi stb. Ilyen, és ehhez hasonló unalmas dolgok álltak a levélben.
Azt érzékeltem, hogy ez a levél emberileg egy nagyon kedves gesztus volt, de megfelelésből íródott, olyan meggondolásból, hogy ‘szoktam neki írni, de már rég nem írtam, ezért kéne írni valamit, hogy azt érezze, hogy továbbra is ragaszkodom a barátságunkhoz’. Úgy láttam, téged is megkörnyékez a megfelelési kényszert, hogy erre a levélre illik válaszolni, hogy „megmaradjon a barátság”. Azonban a hátad közepére sem kívántad még elolvasni sem a levelet, nemhogy válaszolni arra.
Az igazság az, hogy az Úristen nem mindig ad nekem teljes megértést arra, amit álomban mutat. Csak Ő tudja, hogy mit mennyire kell megértenem, és mit milyen céllal mutat.
Nekem ebből az egész képből az jön le, hogy borzalmasan felszínesek a kapcsolataink embertársainkkal. Tudom, miről beszélek, mert jó sokáig gyakoroltam az agyból jövő jóságot, az agyból jövő szeretetet, amit a megfelelési kényszer, és egyéb agyi sémák mozgattak. És nem tagadhatom, hogy még ma is meg vagyok kísértve, hogy emberi jóságból, agyból toljam a jót, azáltal halálra untatva magamat, vagy embertársaimat.
Az a címszó jött erre az álomra, hogy Semmi gyöngybetűkkel. Meggyőződésem, hogy több évtizedes földi pályafutásod után te is pontosan tudod, és átérzed, miről beszélek. Még az jön, hogy ez a lelkület abból az istenképből fakad, amelyet mi magunk hoztunk létre az elménkben. Mi úgy hívjuk, hogy jóisten, de az Úristen szavai szerint az maga az ördög, amely mindig egyetértésben van velünk, bármit mondunk, vagy cselekszünk. Épp ezért lett az ő neve ‘jóisten’.
A jóistennel ellentétben, aki mindig egyetértésben van velünk az Úristen ilyen: „Megdorgál, de meg is vigasztal. Összetör, de be is kötöz.”
Most pedig eszembe jut Julia húgom, aki által olyan dolgokat tapasztaltam, amit korábban még a legrosszabb rémálmomban sem láttam, és amit röviden összegezve úgy tudnék leírni, hogy ‘kiégett lélek’.
Ő maga mondta, hogy az ő lelke meg van halva, már nincs, akit megmenteni. Teljesen meghalt benne a gyermek. Ezt én persze nem hittem el neki teljes mértékben, mert az Úristen azt mutatta, hogy meg fog teljesen gyógyulni. Azonban tudtam, hogy amit mond, az nagyon közel van a valósághoz. Nem hiába kerültek a húgával együtt a halál árnyékának völgyébe, az öngyilkosság küszöbére.
Júlia tökélyre fejlesztette az emberi jóságot. Azáltal védekezett az őt ért múltbeli traumákkal szemben, amelyek egy részét épp általam szerezte. De sajnos a legrosszabb segédeszközöket választotta, amelyek már eddig is emberek sokaságát vitték a halálba, az öngyilkosságba:
Az önismeret, önszeretet, önazonosság, önbizalom, önfejlesztés, önértékelés, önigazultság, önelégültség, önimádat, önkielégítés, önvigasztalás, önmegbocsájtás, önzőség, önmegvalósítás, önmegváltás, önkifejezés útját. Ennek végső stációja az Istentől és a lelkiismerettől való teljes elszakadás, és az ÖNGYILKOSSÁG, amit ő többször megkísérelt, amíg az erdőben volt, aminek nyomai látszanak is rajta, és amit az Úristen nem engedett meg neki. Az önimádó elménk jóistene persze megengedte volna, de az Ég és a Föld Teremtőjének, a Mindenség Urának úgy volt kedves, hogy megtartsa az ő életét. Ráadásul még arra is van reménységünk, hogy teljesen meggyógyul, főképp, ha a hozzátartozók, hajlandók meglátni, mi az ő részük az egészben, kérik, és megkapják bűneik bocsánatát.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy volt neki egy kiváló segítsége egy férfi személyében, akivel az El Caminon ismerkedett meg, aki teljesen beavatta az önmegvalósítás és az önmegváltás rejtélyeibe. Olyannyira, hogy valóságosan hallucinált, ugyanis amikor mezítelenül kiment a tömbház elé, őt látta a tükörben, és mindenütt. Azt hitte, hogy eljött érte. Olyanokról beszélt, hogy őt többszörösen megtermékenyítette az Antikrisztus. Nekem teljes meggyőződésem, hogy ami vele történt, az történhetett volna velem, vagy bármelyikünkkel, akiket ez a modern, spirituális hullám megfertőzött, ami noha a lelkiség köntösében mutatkozik, folyton a tudat fej-lesztésére és annak felemelésére fekteti a hangsúlyt. A jó öreg Eckhart Tolletől a Szabad Gondolatig sokan taposták ezt az utat anélkül, hogy tudták volna, mit cselekednek.
Szóval igen. Én is lehettem volna, sőt, lehetnék az, akivel olyan dolgok történnek, mint amik Juliával történtek. Az, hogy épp vele történt, csupán részlet kérdés. És az, hogy értem korábban lenyúlt a Mindenható Isten, talán annak köszönhető, hogy én kerültem a legmélyebbre, és ha megengedte volna, hogy tovább fej-lesszem a tudatomat, most már nem lenne, aki írja neked ezt a hosszú levelet. Szóval én a magam részéről bátran kimondhatom, hogy velem is nyugodtan történhetett volna, vagy történhetne, ami Juliával történik, mert amit ő megtett azért, hogy oda kerüljön, ahol most van, én magam is megtettem azáltal, hogy a tudásom fájának gyümölcsével tökélyre fejlesztettem az ÖN-t és az ÉN-t. Isten irgalmazzon nekem, nyomorultnak, hogy legalább életem hátralévő részében ne tudjak ártani senkinek, és inkább vigyen el erről a Földről, mintsem hogy valakit az ön-fej-lesztés útjára tereljek, azáltal elszakítva őt a Mindenható Isten lelkétől, aki a lelkiismeretünkön keresztül mindvégig próbált figyelmeztetni, hogy ne csináljuk ezt tovább, mert óriási fájdalom, pokol kínszenvedés lesz a vége.
Csak egy rövid zárójel. Azt mondja az írás, hogy Jézust, a tökéletes gyermeket a golgotán feszítették meg, ami megmagyarázva annyit tesz, hogy ‘koponyák helye’. Tehát hol lett megfeszítve a gyermek, a bennünk lévő ártatlan kis Jézus, aki áldásként jött e világra? A koponyák helyén. A szülők és a társadalom koponyájának, majd a saját koponyánk helyén.
Mi a tudás fája? Hol van? Ha megnézzük az agyunk keresztmetszetét, szinte teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy épp a koponyánk helyén van ez a bizonyos ‘fa’. Nem hiába mondja a próféta, hogy átkozott mindenki, aki emberi erőben és emberi értelemben bízik, és az Úrtól elfordul az ő szíve. Na de a lényeg az, hogy a Mi Atyánk megmutatta, hogyan juthatunk el a tudásunk fájától az élet fájáig, hogy feltámadjunk a lelki halálból, és éljünk.
Erről az útról annak idején együtt is olvastunk, amikor János evangéliumát tanulmányoztuk a Nosztalgia kávéházban. És már akkor is kaptunk békességet az olvasottakra. Pedig akkor még csak az agyunkat, a tudásunk fáját érintette meg az igazság. A beteg, eltorzult lelkünkig még hosszú volt az út, legalábbis az én esetemben. Ahhoz, hogy az olvasottak eljussanak a tudásom fájától a szívemig, elég sok idő kellett elteljen, és hosszú utat kellett bejárnom. Vannak, akiknek ez hamarabb megy, és rövidebb az út. Sőt, kívánom is, hogy másoknak ez könnyebb legyen, mint nekem, mert meggyőződésem, hogy nem mindenki jutott olyan magasra az önimádat és az önmegvalósítás hegyén, mint én. És nyilván nem mindenki ismerte meg annyira Sátán mélységeit, ahogy Jézus fogalmazza, mint én.
Ez a nem túl rövid zárójel a Júliával kapcsolatos dolgokról abból indult, hogy megtanultunk jók lenni, jóbarátok lenni, és mindent jól csinálni. Ezért a jóság a lelkünkből átköltözött az agyunkba. És ennek következtében történt az, hogy borzasztóan unalmassá váltunk úgy magunk, mint mások számára. Amikor a végidők jeleiről beszél Dániel próféta és Jézus, említést tesz a pusztító utálatosságról, ami a szent helyen áll. Mt 24:15
Tudom, hogy félelmetes, amit írok, de ezt érthettem meg: a pusztító utálatosság nem más, mint az elbukott ádámi gondolkodás. Az emberi értelmünk, ami rátelepszik a lelkünkre, és ami „bemegy a szent helyre”, elnyomva, és kioltva a lelkiismeretet, amelyen keresztül szól a Mindenható Isten. Még az oltás is ezt szimbolizálta. Ugyanis a vérben van a lélek, és a vérbe lett befecskendezve az emberi tudomány széruma is, ami emberek sokaságát betegítette meg, és vitte a halálba.
A pusztító utálatosság tehát az emberi intelligencia, a tudás fájának gyümölcse, az Istentől eltávolodott, modern ember elméje, ami abban nyilvánul meg, hogy már nem lélekből szeretünk, és nem Teremtőnk lelke által cselekedjük a jót, hanem agyból, TUDÁSBÓL…
Ekképp elgépiesedünk, kialszik bennünk a lélek, teljesen testiekké, fenevadakká válunk. Unalmasak leszünk úgy magunk, mint embertársaink számára. Örömünk már csak az anyagiakban, a testi élvezetekben van, ami perverzióhoz, az Istentől való teljes elszakadáshoz vezet, amit valósághűen tükröz az amerikai filmipar.
Emiatt van, hogy gyöngybetűkkel írjuk a semmit egymásnak, és untatjuk halálra egymást a szép és nyájas beszédekkel a barátság, a családiasság és a szeretet nevében, aminek hűlt helye van a lelkünkben, mert minden jó, aminek a lélekben lett volna a helye, bekerült az agyunkba, halott szokásokba, megfelelési kényszer által mozgatott, képmutató cselekedetekbe.
Így váltunk fenevadakká, amelyek felfalták a bennünk lévő gyermeki lelket.
Ezért vallotta meg Julia, hogy irigy és féltékeny mindenkire. Irritálja minden, ami szép, irritálja minden, ami Isten, irritálja minden, ami élet. Olyan állapotba került, hogy zokogva mondta, hogy fél, hogy ölni fog. Könyörgött nekem, hogy ne engedjem, hogy megölje Lillát.
Na de ki Lilla? A bennünk lévő gyermek, akit teljesen eltaposott a fenevad, a mi testi emberünk, amely a tudás fájáról táplálkozott hosszú időn keresztül. Megvalósítva önmagát, beült a szent helyre, azaz átvette a Lélek, a lelkiismeret szerepét.
A szent hely, a mi lelkünk. A pusztító utálatosság vagy fenevad, pedig az agy(-alás), az agyban halmozott tudás, az emberi értelem, ami egyfajta elmezavart okozva, a húgaimat szinte elpusztította. Ez került be a szent helyre, a lelkünkbe, megpróbálva teljesen átvenni a lélek és a lelkiismeret szerepét. És ha ez valakivel teljesen megtörténik, annak a lelke eltorzul, kárba vész, bibliai nyelven elkárhozik.
Ezért mondja Jézus, hogy szükség nékünk újonnan születnünk, különben nem láthatjuk meg Isten országát. Isten segítségével szükséges meglátnunk és lelepleznünk a saját lelkünkben ezeket a dolgokat, szükséges megtérnünk ezekből a dolgokból, és szükséges olyanokká válnunk, mint a gyermekek. Különben kárba vész a lelkünk. A mi történetünkben Lilla képviseli a tiszta gyermeket, akit még nem tudott leuralni a pusztító utálatosság, és aki még valamelyest gyermeki tud lenni, megmutatva nekünk, hogy milyenekké kéne válnunk, hogy ne vesszünk el.
Ezeket adta a mi Jóságos Atyánk, féltőn szerető Istenünk a ma reggeli álom és Julia esete (eleste) kapcsán.
Jó reménységem van, hogy ezeket megértve Juliával együtt sokan fel fognak támadni a lelki halálból azáltal, hogy a kétélű karddal, ami nem más mint, Jézus beszéde, legyőzik az őket uraló fenevadat. Azt a pusztító utálatosságot, amely a szent helyre, a lelkünkre pályázik, és akiről azt mondja Jézus, hogy emberölő volt az idő(-nk kezdetétől fogva.)
Az Úristen nekem azt mutatta, hogy azáltal tudunk segíteni Juliának, hogy látást kérünk tőle, hogy a saját életünkben is meglássuk azokat a dolgokat, amelyek Juliát oda vitték, ahol van, és alázattal fohászkodjunk, hogy Isten megtisztíthasson minket azokból. Minden más segíteni akarás, emberi, avagy agyi jóságból származik, ami oda visz mindannyiunkat, ahova senki sem akar menni, és aminek a borzalmait Juliának, és valamilyen mértékben Annamáriának is már itt a Földön meg kellett tapasztalni.
„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” Mt 7:7