ÖSSZERÖFFENÉS

Vajon a németek is szoktak összeröffenni, vagy csak a magyarok? Vajon véletlen ez a szófordulat, vagy pedig azért adatott, hogy azáltal is szembesüljünk a valósággal?

És amikor összeröffenünk, akkor röfögünk, vagy besz-élünk?

Az EGY-BE-gyűlés azt jelenti, hogy az emberek az igazságot, az élet szavát szólják, amikor találkoznak, mert azzal vannak megtelve. Az összeröffenés pedig azt jelenti, hogy a földiekről, a mulandókról, a test dolgairól beszélnek, mert azzal vannak megtelve.

Aki azért tesz valamit, hogy kielégítse a test kívánságait, annak a test romlást és halált fog teremni, és azt is fogja learatni. Aki viszont a Lélek kívánsága szerint cselekszik, az a Szent Lélekből arat örök életet. (Gal 6:8)

„A ki hisz énbennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” Jn 7:38

„Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Mt 18:20

Te az ismerőseiddel találkozol, egybegyűlsz, vagy összeröffensz?