Nem azért beszélünk, hogy megmentsük a világot, hanem azért, hogy megmeneküljünk, és a pusztában táplálva legyünk a Mennyei Atyánk által. …hogy az elménk a lélekhez alakuljon, és ne a világhoz simuljon.
Ha magunknak beszélünk, másnak is többet mondunk. Ha másoknak akarunk szólni, átverjük magunkat, mert homályos tükröt mutatunk. Ha pedig magunkhoz szólunk, hangosan gondolkodunk, imádkoztunk. Atyánk lelke szól hozzánk, parancsol az elménknek, hogy engedje szabadon a lelket, figyelmezteti, hogy nem uralkodhat fölötte. Csak így tehetünk tiszta bizonyságot Teremtőnk megváltó kegyelméről. Csak így lehet értékes, és hasznos mások számára is a mi szavunk.
…ha nem azért beszélünk, hogy megmentsük a világot, hanem azért, hogy megmeneküljünk, és táplálva legyünk.
„Aközben pedig kérék őt a tanítványok, mondván: Mester, egyél! Ő pedig monda nékik: Van nékem eledelem, a mit egyem, a mit ti nem tudtok. Mondának azért a tanítványok egymásnak: Hozott-é néki valaki enni? Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem.”