
Bármilyen furcsán hangzik, az ördög azt akarja, és arra tanít, hogy jó legyél. Azonban elhiteti veled, hogy Isten nélkül is jó lehetsz. Ezért azt mondja, hogy bízz önmagadban, szeresd önmagad, bocsáss meg önmagadnak, valósítsd meg önmagad, olvass, fejleszd önmagad, táplálkozz egészségesen, gondolkodj pozitívan stb. És minél többet teszel azért, hogy jó legyél a ‘magad módján’, annál távolabb kerülsz Istentől. És annál könnyebben ki tud zsákmányolni az ördög.
Viszont ha te Isten szava és lelke által kívánod cselekedni a jót, az ördög nem tud hozzáférni a lelkedhez. Ezért ő megtesz mindent annak érdekében, hogy elhidd, hogy te Isten nélkül is jó ember lehetsz, csak akarnod kell, és tenned kell érte.
De Jézus azt mondja, hogy nincs középút. Aki nincs vele, az ellene van. Magyarul az ördöggel. Tehát aki önmaga jóságában bízik, az valójában az ördögben bízik, mert amit az ember úgy hív, hogy önmaga, azt valójában kívülről tanulta meg, más megtévesztett, gyarló és bűnös emberektől, akik tudtukon kívül szintén az ördögöt szolgálják azáltal, hogy az élet Teremtője nélkül akarnak jók lenni.
Az ördög megtévesztésének legleplezettebb formája a vallás, a Krisztust eláruló konzervatív és modern kereszténység, ahol Isten és Jézus nevében tanítják az emberi jóságot, ami egyenesen a pokolba visz. Mégpedig azért, mert folyton csak a jó dolgokról beszélnek, azáltal elterelve a figyelmed arról, ami Jézus szerint a legfontosabb: az újjászületésről, az Istennel való személyes kapcsolatról, a Szentlélek általi taníttatásról, ami nélkül, egyetlen ember sem válhat szabaddá.
Miben különbözik a Szentlélek tanítása a vallások tanításától? Abban, hogy amíg a vallások hízelegnek neked, és pozitív gondolkodásban tartanak, a Szentlélek szembesít, minden benned lévő rejtett mocsokkal, életellenességgel. És teszi ezt azért, hogy meggyűlölhesd a bűnt, és azáltal megszabadulhass attól. Közben feltárja számodra, és megszeretteti veled az igazságot, ami által valóságosan megtisztul, újjászületik a lelked.
Erre pedig egyetlen ember, emberi szervezet, vagy vallási intézmény sem képes.
‘És ímé hozzá jövén egy ember, monda néki: Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek? Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat. Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ezeket: Ne ölj; ne paráználkodjál; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy;
Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd felebarátodat, mint temagadat.
Monda néki az ifjú: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem? Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem. Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala. Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába. Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni. A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.’
Na de ki a gazdag? Nemcsak az, akinek sok pénze van, hanem mindenki, akinek sok földi kincse van. Hírnév, népszerűség, státusz, elismerés, tekintély, hatalom, intelligencia, sok, jól betanult és begyakorolt emberi jóság, ami az agyvelőből származik, és nem a szívből.
Ezért mondja az Úr Jézus, hogy szükséges az embernek teljesen újonnan születni, az Ő szava és Isten ereje által, különben nem ismerheti meg az igazságot, és szabaddá sem válhat általa. Avagy nem láthatja meg Isten országát.
Mert, amikor a test meghal, leghamarabb az agyvelő indul rothadásnak. Ezért a jóság, amit ott tároltunk, elvész, és marad a sok bűn és képmutatás, amit a lelkünkben halmoztunk, miközben, mint robotok, agyból, megfelelési kényszerből cselekedtük a jót, amivel megtévesztettük saját magunkat és embertársainkat.
Kérjetek, és adatik néktek! Keressetek, és találtok! zörgessetek, és megnyittatik néktek! Mert aki kér, mind kap, aki keres, az talál, és a zörgetőnek megnyittatik! Bizony boldogok, akik éhezik, és szomjazzák az igazságot, mert megismerik azt, és az igazság szabaddá teszi őket!
