Mit szólnál, ha kiderülne, hogy a szemeid nem arra vannak, hogy láss, hanem arra, hogy vetíts velük?
A legtöbben azt hiszik, hogy semmi közük nincs a szeretteik szenvedéséhez, amelynek ők is szemtanúi. Amíg azt hisszük, hogy a szemeinkkel csak látunk, könnyen meggyőzhetjük magunkat arról, hogy csupán a véletlen műve, hogy látjuk az ő fájdalmaikat. Kérdés: Megbírnád-e a szembesülést, amelyet az a felismerés hozhatna, hogy a szemeiddel nem csak látsz, hanem vetítesz is? Van-e bátorságod visszanézni, hogy mit vetítettél eddigi életed során?
„A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz. Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?!” Mt 6/22
Mivel az emberek félnek a szembesüléstől, sokak számára örök rejtély marad, hogy a szemeket nem arra adta Isten, hogy lássunk, hanem arra, hogy vetítsünk. Vetítsük azt, amit a szívünkkel látunk.
„Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad.” Jn 9/41
„Boldogok, a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.” Mt 5/8
Azt mondod, megőrültem, és gyorsan visszamész abba a világba, amelyet a szemeid vetítenek, vagy megkérded a Teremtődet, mi az igazság?
„Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.” Jel 3/18