Azért halunk meg, mert megéri.
Ez elég hülyén hangzik, de igaz.
Nézzük csak meg, mi okozza a halált, és mi tart minket a halál útján. Az ismétlés. A soha véget nem érő ismétlések sorozata. Ugyanaz reggel, ugyanaz délben, ugyanaz este, minden nap… minden évben ugyanaz.
Valakinek kétsége van afelől, hogy az ismétlés miatt kell meghalni?
Józan paraszti ésszel is feltehetjük azt a kérdést, hogy mi értelme ugyanazt tenni, amit az elmúlt években és évtizedekben már számtalanszor megtettünk? És ha nem tudunk mást tenni, mint amit az elmúlt években is tettünk, mi értelme élni? Tehát az ismétlésekkel, a mindennapi robottal, a mókuskerékkel valóságosan felszámoljuk az élet értelmét. De legalább jutalmat kapunk érte. Ugyanis minden, emberek által létrehozott, ünneppel, születésnappal, névnappal, karácsonnyal stb, azt a visszaigazolást kapjuk, hogy megéri ugyanazt csinálni minden nap.
Bármilyen rossz volt az év, bármennyit is kínlódtunk, a karácsonyi töltött káposzta, és sütemények illata, a születésnapi habos torta és a Valentin napi békülő szex elfeledteti velünk minden bánatunkat. És amikor a mondvacsinált ünnep megtörténik, hirtelen megfeledkezünk arról is, hogy robot módjára már évek óta ugyanazt csináljuk, és azt mondjuk, hogy megéri. Megéri karácsony és szilveszter után elölről kezdeni a lélekölő ismétléseket, mert a következő karácsony, és az azt megelőző évközi ünnepek, fesztiválok újból elfeledtetik velünk, hogy rabjai vagyunk a sajátnak hitt elképzeléseinknek, vágyainknak. Minden, emberek kreálta, ünnepnek a ki nem mondott konklúziója az, hogy bármilyen rossz volt, megérte az elmúlt évben is ugyanazt ismételni, amit az azt megelőző években is ismételtünk. Na de ha megéri ismételni, és az ismétlés halált okoz, azt jelenti, hogy azért halunk meg, mert nekünk megéri meghalni.
És most nézzük kicsit biblikusabban ezt a kérdést. A Teremtés könyvében mi okozta az ember halálát, hogyan vált halandóvá az ember? Hát úgy, hogy evett a tudás fájának gyümölcséből. „Ha esztek abból, olyanok lesztek, mint „Isten.” Miért, Isten milyen? Isten Úr. Tehát az uralkodást kívánta meg az ember Istentől. És ezért nekifogott tanulni. Köznyelven ez így hangzik: tanójj fiam, hogy úri ember lehess. És minél többet tanult a tékozló fiú, annál nagyobb úr lett ő, és annál jobban eltávolodott az egy igaz Úrtól, Istentől. Na de mi köze van ennek az ismétléshez? Csak annyi, hogy az ismétlés a tudás Atyja. És a tudás az, ami halandóvá tette az embert. És mit tesz a világ? Hát jutalmazza az ismétlés gyümölcsét, a tudást. Dicséretek, elismerések, oklevelek, népszerűség, tömegszerűség, gazdagság, kitüntetés stb. Na de ha a világ jutalmazza a tudást, ami az ismétlésnek a fia, és a tudás halandóvá tesz, akkor a világ valójában a haldoklást jutalmazza. Tehát biblia érvek szerint is azért halunk meg, mert megéri meghalni.
Így talán érthetőbbek az Úr Jézus Krisztus szavai:
‘Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted.’
‘Boldogok a szegények és a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.’
Na de ha ez így van, értelemszerűen a saját tudományunktól kellene megszabadulnunk, hogy újból boldogok lehessünk, és visszakerüljünk Isten jelenlétébe, a mennybe. Na de hol lehet megtanulni nem tudni, hol lehet megtanulni felejteni? Hülye kérdés, mi? Hülye kérdés, mert túlságosan erős a szembesítés, miszerint a saját vélt tudásunk, vélt intelligenciánk és saját gazdagságunk rabjai vagyunk. Mert nem tudunk megtanulni nem tudni, és senki sem lehet olyan gazdag, hogy megvásárolhassa magának a szegénységet. Tehát a lelki szegénységet nem lehet megtanulni, a szegénységet pedig nem lehet megvásárolni. Sakk, és matt.
Megtanultunk meghalni, ráadásul jó sokat dolgoztunk, hogy gazdagok legyünk úgy anyagi, mint szellemi értelemben.
Az intelligens, és szellemben gazdag Pál apostol azt mondja, hogy ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg e halálnak testéből.
Jézus Krisztus pedig azt mondja, hogy a szabadulás embereknek lehetetlen, de Istennek minden lehetséges. Tehát a fölösleges anyagi és szellemi gazdagságtól, ami tönkreteszi a lelkünket, csak úgy szabadulhat meg az ember, ha valaki, aki nagyobb, mint ő, megszabadítja őt. Ehhez pedig szükség van annak belátására, hogy amit mi mostanig úgy neveztünk, hogy élet, az valójában a halál, (ahogy a Biblia mondja első halál) és ahhoz, hogy megszabaduljunk a halál csapdájából, ahova az ismétlésekkel és a tanulással jutottunk, szükségünk van Isten könyörületére, az Ő megigazító kegyelmére, életet adó szavára.
Ezek után talán érthetőbb, hogy miért mondja az Úr Jézus, hogy szükséges az embernek újonnan születni bűnei bocsánata és Isten életet adó szava által, különben nem láthatja a mennyek országát.
Aki nem kér, nem keres, és nem zörget, annak maradnak az ismétlések egészen a sírig. Aki pedig kér, keres, zörget, éhezi és szomjazza az igazságot, annak az Úristen megadja az újjászületés ajándékát. Megszabadítja őt, a fölösleges tudás és földi kincsek terhétől, és szabad lélekké teszi őt, hogy amikor eljön az utolsó óra, ne kelljen meghaljon, hanem megboldogulva teljes békességgel tudja átlépni az örökkévalóság küszöbét az örök hazába, a mennyek országába.
Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!