Egy rothadásra ítélt világban ki akar megnyugodni?
Vajon nem épp azáltal vagyunk életben még mindig, hogy az Úristen nem hagyta, hogy megnyugodjunk, bele nyugodjunk abba, hogy szisztematikusan „só bálvánnyá”, beprogramozott termelő-fogyasztó bio-robotokká változunk?
Vajon, akinek valamilyen módszerrel sikerült megnyugodni, annak békessége is van, vagy annyira meg van nyugodva, hogy már nem is létezik az, akinek békessége lehetne?
Vajon a nyugtalanság nem épp az egyik legnagyobb ajándék, amit egy velejéig romlott, bűnös és parázna világban kaphat az ember?
Én már több mint tíz éve nyugtalan vagyok. És ez egyrészt arra késztetett engem, hogy ne akarjak beolvadni a lelkek olvasztótégelyébe, másrészt pedig arra, hogy beszéljek, Isten beszédével éljek, hogy azáltal a ‘hivatalosak’ meghallhassák, hogy van élet az életnek nevezett halálon túl.
‘Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!’
Jn 14:27
KÖZELGŐ ÍTÉLET
ZARÁNDOKLAT A DUNA-DELTÁBA
ÁLMOK AZ ÖRDÖGTŐL