KARÁCSONYI TALÁLÓS KÉRDÉS

⚠️⁉️ Mi lehet az oka annak, hogy épp karácsonykor, a téli ünnepek idején van a legtöbb öngyilkosság?

Vigyázzatok, hogy a mikulás, a télapó, az angyal és a ‘kisjézuska’ nehogy átverjen titeket.

Ugyanis annak az ajándéknak, amit a télapó, a karácsonyi angyal és az úgynevezett ‘kisjézuska’ hoz, nagyobb az ára, mint az értéke. És amikor az ember rájön, hogy azt az árat nem tudja kifizetni, bekövetkezik a végső összeomlás, ahonnét csak azoknak van visszaút, akiknek Isten a legdrágább vér által kifizette a számlájukat, tartozásukat.

Azért van veszélyben a modern társadalom, mert az emberek annyira meggazdagodtak és megokosodtak, hogy már nem engedhetik meg maguknak, hogy elfogadják azt az ajándékot, amit a Mindenható Isten kínál számukra az Úr Jézus, életet adó, szavai által. Ezért noha hallják Isten, életre hívó, szavát, a vallások által létrehozott kisjézuska mellett teszik le a voksukat, aki képtelen megszabadítani őket abból a rabságból, amelyet maguknak okoztak azáltal, hogy Isten szava helyett a képernyőkben és a vallási vezetőkben hittek, akik sosem azt mondták nekik, amire szükségük lett volna, hanem azt, amit hallani akartak.

„…lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök;

És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.” 2Tim 4:3

Vigyázz, mert azok az ajándékok, amelyeket az emberek osztogatnak egymásnak, a hazug, képmutató szeret nevében, oda visz, ahova senki sem akar menni! Ha élni szeretnél, és békességre vágysz, keresd azt az ajándékot, amelyet Isten ad azoknak, akik vágynak az igazságra!

„Az az Istennek kenyere (ajándéka), amely a mennyből száll alá, és életet ád a világnak…

Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.” Jn 6:33

https://is.gd/P00sY8