Kategóriák
Uncat

FELKÉSZÜLÉS

Kiáltó Szó a Pusztában
Kiáltó Szó a Pusztában
FELKÉSZÜLÉS
/

A vallások elhitették velünk, hogy segítenünk kell Istennek, hogy felkészítsen bennünket. És ezáltal egy súlyos félreértés történt Isten és ember között, ami abban áll, hogy az, aki segítségre szorul, azt gondolja, hogy segítenie kell annak, akitől a segítséget várja. Valójában ez az a magatartás, ami hatékonyan akadályozhatja az ember felkészülését, Teremtőnk munkáját mibennünk.

Fontos megértenünk, hogy a legnagyobb segítség, amire Teremtőnknek szüksége van ahhoz, hogy minket segíthessen, nem más, mint az engedés, az engedelmesség. És azt is fontos valamikképp bevéssük az elménkbe, hogy Jézus nem azt mutatta meg, hogy mit kell tegyünk, hanem azt, hogy Isten mit akar elvégezni mibennünk. Tette ezt azért, hogy felismerhessük az Ő kezének munkáját az életünkben, és ne ellenkezzünk vele, hanem, mint gyermekek, örömmel fogadjuk az Ő segítségét.