Nagy kihívás belátni, hogy emberi segítségre, emberi szóra van szükségünk, de talán még nagyobb kihívás meghallani, hogy Isten arra szólít, hogy csak benne bízzunk, mert teljesen szabadok akkor leszünk, amikor Rajta kívül senki sincs, akire számíthatunk. Na de akkor miért adja Isten az útitársakat? Az elején épp azért, hogy segítségünkre legyenek, később pedig azért, hogy bennük is megcsodálhassuk, az Ő dicsőséges jelenlétét, és örüljünk annak. De sajnos mi képesek vagyunk mindent elrontani, az ajándékból zsákmányt csinálni. Az egészség, a család, a barátok, amíg úgy nézünk rájuk, mint Isten ajándékára, az örömünket szolgálják, de amint birtokolni akarjuk ezeket az ajándékokat, rabokká válunk, és be kell következnie a tragédiának, el kell veszítsük a legértékesebb földi ajándékot is, a földi biztonságot, hogy megtalálhassuk az igazit.
Most még van lehetőség arra, hogy vigasztalást és segítséget kapjunk a templomban, a gyülekezetben, vagy akár egy internetes baráti közösség által, de mi lesz a mi örömünkkel, ha bezárják a templomot, a gyülekezet ajtóit, és még a telekommunikáció eszközét is elveszítjük?
Mi a te kapaszkodód? A templom, a gyülekezet, amelyet bármelyik percen újra bezárhatnak? Vagy a te személyes bizonyosságod, amit Istentől kapsz minden nap, és megosztasz embertársaiddal, ezáltal engedvén, hogy Isten lelke, életet adó szava állandóan átmosson, és megelevenítsen téged?
https://kialtoszo.hu/beketlenseg-istennel/