Nem a hallgatókért beszéltem mostanig, hanem a besz-élőkért. Nem a halottakért, hanem az élőkért, akik kívánnak Isten beszédével élni.
Akik csak hallgatni akarnak, azokhoz nem szól a Kiáltó Szó. Beszédeimmel nem a hallgatók számát kívántam növelni, hanem a besz-élőkét, akik örömüket lelik abban, hogy beszélnek, Isten beszédével élnek.
Ezekben a napokban az emberek elméjét már olyan intenzíven támadják az igaznak tűnő társadalmi és vallásos programok kintről, hogy az ember csak úgy mentheti meg a lelkét, ha bizonyságtevővé válik. A mennyek országa ti bennetek épül. Ekképp nem az a dolgotok, hogy kintről hallgassatok, hanem az, hogy bentről beszéljetek, és arról tegyetek bizonyságot, amit bennetek végez a Mindenható Isten. Aki nem tesz bizonyságot a bentiekről, annak elméjébe és szívébe könnyen belefolyik a sok szenny kintről. Bizonyságtétel nélkül, nagyobb a befolyás kintről, mint a kiáradás bentről. Bizonyságtétel nélkül nagyobb a szennyeződés, mint a tisztulás.
Aki úgy érzi, hogy el kell rejtenie, szégyellnie kell e bűnös és parázna nemzedék előtt azt, amit vele tesz a Mindenható Isten, az az ember nem élni szeretne, hanem élősködni, mint a kilenc leprás, akiket miután Jézus meggyógyított, visszamentek a leprába, a régi szokásaikba, vagy mint a bal oldali lator, aki csak azért akart volna megszabadulni, hogy ugyanazt csinálhassa, amit addig is csinált.
Isten nem hallgatókat, vallásos bólogatókat akar magának, hanem besz-élőket, akik nem szégyellik, és örömmel felvállalják az élet beszédét, elmondják mit tett, és mit tesz velük az élő Isten. Aki csak hallgatója szeretne lenni az igének, járjon ezután is templomba és gyülekezetbe. Vezényszóra álljon fel, majd üljön le, énekeljen és tapsoljon, és ha azt mondja a pásztor, hogy a vakcina életet ment, oltasson. Viszont aki cselekvője akar lenni az igének, beszéljen, Isten beszédével éljen, és kívánja, hogy Isten tökéletes akarata nyilvánuljon meg az ő életében, hogy a vakok újra lássanak, a süketek újra halljanak, és a bénák újra járjanak… mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten gyermekeinek megjelenését, akik nem csupán hallgatnak, hanem beszélnek, Isten beszédével élnek.
Besz-élők! Ti vagytok az élet sója, a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épített város. A gyertyát nem azért gyújtják, hogy az asztal alá tegyék, hanem hogy az asztalra tegyék, hogy világítson azoknak, akik a szobában vannak.
Boldogok vagytok, ha szidalmaznak titeket, és minden rosszat mondanak rólatok Krisztus beszédéért, mert bőséges a ti jutalmatok a mennyben. Ne feledjétek, ugyanezt tették az igazakkal, akik előttetek jártak!
‘A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.’ Mt 10:27
Ingyen kaptátok.
Ingyen adjátok!