MI OKOZZA A ELMEAVART?

Kiáltó Szó a Pusztában
Kiáltó Szó a Pusztában
MI OKOZZA A ELMEAVART?
Loading
/

Az elmezavar a depresszió és a pánikroham előcsarnoka. Az elmezavar ellenszere az, hogy azt kérjük az Úristentől, hogy azokat a gondolatokat erősítse meg az elménkben, amelyek Tőle vannak, hogy a fejünkben, az Istentől való, lelki gondolatok ne keveredjenek a testi gondolatokkal, hanem kerekedjenek azok fölé.

Kérlek, bocsáss meg, hogy nehezteltem rád azért a kérdésért, hogy „Régebb is álmodoztak-e az emberek?”. Engem elégé megszomorított, hogy azok után, ami veletek történt, és amit kaptál Istentől, ilyent kérdezel. Fohászkodnom kellett, hogy tudjam elfogadni azt is, ha téged, vagy titeket egyáltalán nem érdekel Isten szava és azok a lelki ajándékok, amelyeket Ő ad minden nap azoknak, akik keresik az Ő akaratát.
Arra a kérdésre, hogy az emberek régebb is álmodoztak-e, és beszéltek-e Istenről, a válasz az, hogy a tömeg, a széles úton járó emberek, nem álmodoztak, és nem is beszéltek Róla.
Az álmokat azért adja az Úristen, hogy azok által magára irányítsa a figyelmünket, hogy az emberi gondolatok helyett az igazságot, az Ő szavát forgassuk, és erősítsük magunkban, mert csak abban van élet. (Jób 33)
Tudod, mi okozza a depressziót és a pánikrohamot? Az elmezavar. Az elmezavart pedig az okozza, hogy az Istentől való igaz gondolatok összekeverednek az emberi, testi, hamis gondolatokkal. Teremtőnk azért adta a próféták, az apostolok és az Úr Jézus szavait, hogy azok által megerősítse bennünk az igaz gondolatokat, amelyek megtarthatják az éltünket. Az álmokkal az Ő szavára irányítja a figyelmünket, hogy mi azzal foglalkozzunk, és ne a testi, emberi gondolatokkal. Ha az Ő szavával foglalkozunk, akkor a Tőle jövő lelki gondolatok erősödnek bennünk, és nem a testiek.
Amikor az Istentől való lelki gondolatok meggyengülnek, mert nem kérjük, és nem is fogadjuk Tőle a mindennapi kenyeret, azok összevegyülnek az emberi, testi gondolatokkal, ami elmezavart, majd depressziót és pánikrohamot okoz.
Szerinted mi a mindennapi kenyér, amit az imában kérünk Istentől? Közönséges péksütemény, vagy lelki táplálék, amely jöhet éjjeli álmok vagy nappali megértések formájában, amelyek által Teremtőnk eszünkbe juttatja, és megerősíti bennünk az Ő gondolatát, az Ő igéjét, ami élet.
Azt mondja az Úr Jézus, hogy az első és legfontosabb parancsolat ez: szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel, teljes ELMÉDDEL és minden erőddel. Tehát az elménket is fontos alárendeljük az Ő szavának. Ha nem tesszük, az, amit úgy hívunk, hogy ördög, az elménken keresztül megtámad, és zavart okoz először az elménkben, majd pedig a lelkünkben. Tehát, ha az elménkben Isten gondolata, igéje nem erősebb, mint a testi, emberi gondolataink, akkor az igazság összekeveredik a hamissággal, a búza a konkollyal, az Istentől való tiszta lelkiismeret az emberi érzelgéssel és jóakarattal. Ez okozza az elmezavart, a depressziót, a pánikrohamot és mindent, ami annak a következménye.
Az éjszakai álmok, a nappali megértések tehát azért adatnak, hogy megerősítsék bennünk Isten gondolatát, az igazságot, hogy az ne keveredjen össze az emberi, testi gondolatokkal. De ezt Ő nem erőlteti senkire. Ha valakinek nem kell a mindennapi kenyér, arra Ő nem fogja rákényszeríteni. Annak maradnak az emberi szokások, a rutin, és az emberi gondolatok, amelyek ideig óráig biztonságérzetet nyújtanak. Viszont ha hirtelen megszakad a rutin, vagy elveszítjük az emberi kapaszkodókat, úrrá lesznek rajtunk a kavargó emberi gondolataink, amelyeket nem lesz, ami semlegesítsen bennünk, mert Isten gondolatával, a mindennapi kenyérrel nem foglalkoztunk. Ennek köszönhetők a hirtelen összeomlások, és öngyilkossági kísérletek.
Így talán érthetőbb, hogy Teremtőnk miért akarja, hogy keressük minden nap az Ő szavát és akaratát.
„Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és ESZETEKBE JUTTATJA mindazokat, amiket mondottam néktek.” Tehát, mint ahogy meg van írva, Isten Szent lelke adja az álmokat is, hogy eszünkbe juttassa azokat, amiket az Úr Jézus mondott, amikor közöttünk járt. Ezt mindenkinek aszerint adja, amire neki épp szüksége van naponta. Azonban az a világ, amiben élünk, azt akarja, hogy mi folyton, a testi és emberi gondolatokkal foglalkozzunk, amelyek oda visznek, ahova senki sem akar menni.
Rövid hanganyag erről: https://youtu.be/WzD585W1Fcg