Testi szemeivel az ember képtelen meglátni, miben van, és merre tart az ő élete. Ezért csak úgy kerülheti el a fájdalmat és a nyomorúságot, ha tisztánlátást kér Istentől.
Más szóval: mindaddig, amíg Isten meg nem nyitja a szemeit, minden ember hazudik önmagának anélkül, hogy tudna róla.
A környezetében mindenki lát olyan embereket, akik úgy hazudnak önmaguknak és embertársaiknak, hogy észre sem veszik. Ezt nevezi a köznyelv görbe tükörnek, amely kint megmutatja, amit magunkban nem akartunk észrevenni.
Mivel az ember könnyebben meglátja a szálkát embertársa szemében, mint a gerendát a maga szemében, az Úristen megengedi, hogy egymás tükrében lássuk meg önmagunkat.
A próféta azt mondja, hogy Isten igaznak teremtette az embert, de az ember keresett sok kigondolást, (amit igaznak hisz). Így hát minden ember igaz a maga szemében, de csak Isten látja, mi van a szívében.
Milyen érzés azzal a tudattal feküdni le, hogy egész nap úgy hazudtál magadnak és embertársaidnak, hogy meg voltál győződve arról, hogy igazat mondasz?
A média, a közösségi média, az emberi tudományok, a babonákra épülő vallások, a politika és a szórakoztató ipar annyira leterhelik testi szemeink látását, hogy gyakorlatilag semmi esély sincs arra, hogy a lelki szemeink megnyíljanak.
Azért mondja az Úr Jézus, hogy kérjünk tőle látást, hogy nyíljanak meg a lelki szemeink, lássuk meg a valóságot, és ne tudjuk becsapni önmagunkat. Ugyanis, ha mi ezekben az időkben is a testi szemeinknek hiszünk, amelyet teljes mértékben a külvilág és a média irányít, sosem látjuk meg, mi zajlik mibennünk. Ezért hirtelen fog összeomolni a kártyavár, amelyet építettünk, és maga alá fog temetni minket.
„Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!” Jn 7:24
Az igaz ítélethez pedig szükséges a lelki látás, amelyet csak az Úr Jézus adhat meg nekünk, ha kérjük. „Kérjetek, és adatik néktek!”