Miért maradt el a székelyföldi autonómia?
Hogy képesek hinni az emberek egy olyan szervezetben, amely több, mint harminc éve bizonyítottan hazudik nekik?
Mi volt a székelyföldi autonómia legfőbb akadálya?
Hogyan jöhet létre az autonómia kisközösségi szinten?
https://kialtoszo.hu/maroknyi-szekely-porlik-mint-a-szikla/
https://kialtoszo.hu/az-europai-fejlesztesek-felemesztik-a-magyarok-lelket/
https://kialtoszo.hu/omladozo-gyergyoi-tombhazak/
https://kialtoszo.hu/masodik-figyelmeztetes-a-polgarmesternek/
A kultúra szemetének kitakarítása
Ne haragudjál, hogy csak most reagálok a hozzászólásodra. Gondolom, emlékszel, hogy amikor a húgom öngyilkos akart lenni, és én kezdtem nyilvánosan írni a dolgokról, többek között te is haragudtál rám, amiért leírtam, mi történt, és kifejezted a véleményedet rólam, amiért én nem neheztelek rád. Hisz te is csak a testvéredet próbáltad védeni éppen úgy, ahogy én. A különbség az volt, hogy míg a testvéred – tudtommal – semmi bántalmat nem szenvedett, a húgom szinte elvesztette az életét a történtek következtében. Amit írtam, gondolom, elhiszed, hogy nem jó kedvemből írtam, mert ez nem egy olyan dolog, amiről jó kedvéből, szórakozásból ír az ember. A te Teremtőd, és az én Teremtőm, a Mindenható Isten adta, hogy írjak meg mindent, ahogy volt, mert Gyergyóban sok családban ugyanaz a helyzet, ami a húgoméknál (volt). Viszont, mint ti is tudjátok, nem mindenki úszta meg annyival, mint ők. Ugyanis vannak helyek, ahol a hosszú éveken keresztül halmozott bűnök végzetes tragédiához, halálhoz vezettek. Nem sokkal a húgaim esetét követően, talán te is hallottad, hogy egy fiatal anyuka véget vetett az életének. Számára már nem volt hosszabbítás. Sok más fiatal család is volt a környékünkön, ahol a szőnyeg alá sepert bűnök öngyilkosságba kergették valamelyik családtagot.
Te talán azt gondoltad, hogy én haragszom a sógoromra, és azért írok. Bevallom, hogy bár volt bennem neheztelés iránta a történtek miatt, Isten nem engedte, hogy haragudjak rá, hanem inkább azt adta, hogy imádkozzak érte, mert én sem vagyok különb, vagy jobb, mint ő.
Ennek okáért a ‘Családi tragédia’ című írásban amikor beszéltem a paráznaság következményéről, nem az ő paráznaságáról írtam, hanem az enyémről.
Biztos vagyok benne, hogy te sem hiszed azt, hogy az ilyen dolgokról jó kedvében ír az ember. A legtöbben sokkal inkább az erényeikkel, a megvalósításaikkal, anyagi és szellemi kincseikkel dicsekednek, mintsem a bűneikkel.
Az Úristen adta, hogy írjam le az én bűneimet is, hogy senki se gondolja, hogy én jobbnak tartom magam másnál, hanem inkább váljon nyilvánvalóvá, hogy én is épp olyan nyomorult vagyok, mint a legtöbben, akik meg vannak kötözve titkos bűneikkel.
Mindazonáltal a történet kapcsán szükséges volt nyilvánvalóvá tenni azt, ami számos helyen meg van írva a nagy könyvben, miszerint a paráznaság a halálba visz. Vagy, ahogy hittanórán mondták, a paráznaság halálos bűn. Vannak esetek, ahol lassan fojtja meg az embert, elsorvasztva még a lelkét is. És van, amikor nagy hirtelenséggel súlyt le azokra, akik elkövetik, gyilkosságba vagy öngyilkosságba kergetve őket.
Nem is olyan rég egy gyergyói faluban egy velünk egyidős fiatalember a paráznaság miatt akasztotta fel magát. Mert noha hallotta, hogy az általa választott életmód romboló hatással van úgy a saját életére, mint a felesége és a gyermekei életére nézve, és tapasztalhatta Isten jóságát és féltő szeretetét családjában, nem akart szakítani a bűnös életvitelével. Sőt, még az asszonyt is meg akarta győzni, hogy kövesse az ő példáját. A feleség pedig azt mondta, hogy nem tudna elszámolni Istennel és a lelkiismeretével, ha belemenne ebbe a dologba. Nem sok idő múlva, a férfi számára lejárt a kegyelem, ami abban nyilvánult meg, hogy úgy döntött, véget vet az életének. Felakasztotta magát, özveggyé téve feleségét, gyermekeit pedig árvákká. Maga mögött hagyta minden vagyonát, ami az élete értelmét adta, és ami a bűnös életvitelben tartotta őt.
Annak oka, hogy sok, normálisnak tűnő, ember, hirtelen mondja ki maga fölött a halálos ítéletet, az, hogy lejárt fölötte a kegyelem. Bibliai nyelvezettel szólva, Isten átadja az ilyent az ördögnek, akivel addig is közösséget vállalt azáltal, hogy az Ő szeretete és megigazító szava helyett a bűneit választotta.
Ha valaki fölött lejárt a kegyelem, nincs az a jóbarát, nincs az a pszichiátriai készítmény vagy vitamin, nincs az az emberi módszer vagy pótcselekvés, ami megóvhatná őt attól, hogy kárt tegyen magában.
Tudod, mi a legdurvább az ilyen történetekben? Az, hogy amikor hallasz ezekről, tudod magadról, hogy te sem vagy különb, mint azok, akik már el vannak temetve bűneik következtében. Én is bőségesen rászolgáltam arra, hogy kötelet vessek a nyakamba, és bűnöktől terhelt lélekkel lépjem át az örökkévalóság küszöbét, de nekem az Úr Jézus véréért Isten megkegyelmezett.
A kérdés pedig az, hogy én mit kezdek ezzel a kegyelemmel. Továbbra is játszom a vagány srácot a felszínen, miközben bűnt bűnre halmozok, azáltal fertőzve a lelkemet, a feleségem lelkét és a gyermekeim lelkét, vagy pedig őszintén kimondom, hogy Uram, irgalmazz, és mostantól legyen meg a te akaratod, mert az én akaratom nem tud mást, csak gyilkolni. Ráadásul mosolyogva, a szeretet, a családiasság és az együvé-tartozás nevében.
És ez sajnos így volt az én esetemben is hosszú éveken keresztül. Mosolyogva gyilkoltam én is valahányszor összetörtem egy lány szívét azáltal, hogy elcsábítottam, és amikor meguntam, továbbálltam, mint aki jól végezte dolgát. Tetteimért nekem is ugyanaz a büntetés járt volna, mint annak a fiatalembernek, akinek hirtelen lejárt a kegyelem, és felakasztotta magát. De az Úristen úgy döntött, hogy megkegyelmez nekem, mint ahogy annak a fiatalembernek is felkínálta a kegyelmet, amiről ő hallani sem akart. A kérdés tehát az, hogy mit kezdek ezzel a kegyelemmel. Élek, vagy pedig visszaélek vele?
Én úgy döntöttem, hogy az előbbit választom. És ez azzal jár, hogy nem a saját akaratom szerint élem az életemet, mint ahogy korábban tettem, hanem Annak akarata szerint, Aki az életét adta értem, hogy én ne kelljen teljesen jogosan az életemmel fizessek az eddig felhalmozott bűneimért; és az utolsó órában Teremtőmmel teljesen megbékélve, megboldogulva távozhassak ebből az életből, mint akinek nincs semmi kifizetetlen számlája, adóssága, mert Isten úgy döntött, hogy az Úr Jézus vére által kifizeti azt helyettem.
Bevallom, hogy nagyon elszomorító látni, hogy bár mindenki számára felkínálja ezt a lehetőséget a Jóságos Isten, csak nagyon kevesen fogadják el Tőle. A legtöbben úgy döntenek, hogy saját maguk fogják törleszteni az élettel szembeni adósságukat, ami teljességgel lehetetlen, mert amíg az ember szíve meg nem tisztul a bűnök bocsánata és az igazság ismerete által, addig nemhogy törlesztené a régi adósságot, újabb adósságokat halmoz.
Ráadásul sokszor épp a szeretet és a családiasság nevében. Tehát az emberi jóság, az emberi kedvesség és az emberi szeretet nem tudja nem megtörténtté tenni a bűnöket. Erre csak Isten képes. Ezt a kegyelmet csak Ő adhatja meg nekünk, ha mi úgy döntünk, hogy nem bujkálunk tovább a mi emberi jóságunk mögött, hanem látást kérünk szemeinkre, vállaljuk a szembesülést, és őszintén megbánjuk, amit Isten és embertársaink ellen vétettünk.
Hogy miért éppen most írom neked ezt a levelet? Azért, mert ma hajnalban az Úristen elém hozott téged. Azt láthattam, hogy takarítasz, sepregetsz a gyergyói kultúrház előterében, de már nagyon el vagy fáradva. Odamentem én is. Megfogtam egy seprűt, és kicsit segítettem a sepregetésben. Miután végeztünk, nálunk voltunk a harmadik emeleten, és azt mondtad, hogy már nagyon eleged van ebből. Én pedig azt mondtam neked, hogy ne hagyd abba, addig csináld, amíg már annyira eleged lesz, hogy már nem tudsz hallgatni vele, és hangosan kimondod, hogy mindenki hallja.
Ahogy fentebb írhattam, az ember nagyon nehezen adja ki a kezéből az irányítást. És a legtöbben sosem fogják kiadni, inkább belehalnak. Ennek oka az, hogy arra vagyunk kondicionálva, hogy mi magunk akarjuk kisöpörni szívünkből a kultúra, a modern életvitel szemetét, ami teljességgel lehetetlen, mert amíg a szív meg nem tisztul, akkor is szemetet halmozunk, amikor azt hisszük, hogy takarítunk. Azonban az Úristen megengedi, hogy egy darabig próbálkozzunk, mert azt szeretné, hogy belátásra jussunk, mi magunk mondjuk ki, hogy azoktól a terhektől, amiket magunkra vettünk, emberi erővel lehetetlen megszabadulni, és minél inkább meg akarunk szabadulni, annál többet halmozunk. Mert amit az ember elrontott, nem tudja megjavítani, csak még jobban elrontani.
Ezért Isten nem is azt várja tőlünk, hogy megjavítsuk, amit elrontottunk, mert Ő is látja, hogy azzal még nagyobb bajt okozunk, hanem azt, hogy meglássuk, belássuk, és őszintén megvalljuk, hogy a dolgokat helyrehozni, embernek lehetetlen. Csak akkor tudja az ember feladni, Isten kezébe helyezni az ő terhét, ha a belátás megtörténik. Addig nem. A kérdés az, hogy ki meddig kell erőlködjön, a saját erejéből próbálkozzon, amíg a belátás megtörténik, és ki dönt úgy, hogy inkább feladja, visszaadja Teremtője kezébe az élete felett az irányítást, mintsem hogy belehaljon az erőlködésbe.
Az álomban megjelent egy másik személy is, egy közös ismerősünk, aki az egyház berkeiben tevékenykedik. Bejött ő is a szobába. Ennek jelentése az, hogy amikor az ember szembesül a szívére rakódott kultúra szemetével, és keresni kezdi a megoldást, megjelenik a vallásosság, az emberi jóság, amely megpróbálja elhitetni vele, hogy nála van a megoldás. De ez hazugság. A templomok és a gyülekeztek tele vannak olyan emberekkel, akik a szembesülés, az őszinte bűnbánat és Isten megbocsájtó kegyelme helyett a vallást, az emberi jóságot választották. De a vallás eddig még senkit sem szabadított meg sem a problémáktól, sem a problémák okától, a bűnöktől, sem a betegségektől, sem a gyógyszerfüggőségtől. Viszont abban nagyon sokat segített, hogy jó mélyre elássa, a szőnyeg alá seperje azokat, aminek rendszerint az a következménye, hogy egy napon egyszerre zúdul minden az ember nyakába, és akkor könnyen arra a sorsra juthat, mint a fent említett áldozatok, akiknek nem volt, aki elmondja, hogy van valódi szabadulás, igazi gyógyulás, de csak Istennel, újjászületéssel.
Talán te is hallottál arról, hogy azok családjában, akik nyomorúságukban személyesen hozzá fordultak, Isten olyan csodákat tett, mint Jézus idejében. Orvosok által gyógyíthatatlannak diagnosztizált betegségekből, lelki traumákból, depresszióból gyógyította meg őket. Gyógyszer, pszichiátriai szer, alkohol és kábítószer függőségből gyógyított meg sokakat. Egyik barátomat pedig a halálból hozta vissza az Úristen, miután egy órája halottnak volt nyilvánítva. De ami a legeslegfontosabb: megszabadította a lelki terhektől, amelyeket a hosszú éveken keresztül halmozott bűneikkel vettek magukra. Új értelmet és új szívet adott, ami gyűlöli a bűnt és a hazugságot, és szereti az életet adó igazságot.
Teljes szívemből kívánom, hogy az Úristen fordítsa javadra, lelki épülésedre ezeket a szavakat!
Az Úr Jézusnak van egy kérése, amire az önigazultság és a büszkeség miatt csak nagyon kevesen válaszolnak:
„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.
Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.
Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” Mt 11:28