
A hajnali álomban egészségesnek láttalak mindkettőtöket. Azonban nem Gyergyóban, hanem egy másik helyen, amely Gyimestől keletre volt.
Én már korábban odamentem. Gyimesen keresztül fel kellett menni egy hegyre, és a hegy túlsó oldalán volt egy gyönyörű tisztás, amelynek szélén egy hegyi patak csordogált. Útközben találkoztam néhány emberrel. Az egyiket Juliának hívták. Tudtam róla, hogy külföldi származású. Valahonnan nyugatról jött. Ő is arra a helyre ment. Amikor megtaláltam ezt a tisztást, elindultam visszafelé. Az erdőben vadak voltak, de nem bántottak, inkább védelmezték azt a helyet.
Hatalmas tanyákat láttam, de üresnek, gazdátlannak tűntek. Az egyiken volt egy fiatalember, aki elégedetten azt mondta, hogy jól élnek azon a helyen. Azonban, ahogy értem volna vissza abba a gyimesi faluba, a civilizációba, azt láttam, hogy annak a falunak épp olyan a művelődési otthona, mint Gyergyónak.
Ti abba a faluba érkeztetek, Csabi, te és Julia. Mindketten egészségesnek tüntetek. A hely, ahol találkoztunk, olyan volt, mint egy piactér. Ti ott nézelődtetek. Úgy volt, hogy együtt megyünk tovább gyalog arra a helyre, amelyet a hegyen túl találtam. Ott volt az a másik Julia is, aki valamelyik nyugati országból jött. Bemutattam a két Juliát egymásnak.
Még csak arra emlékszem, hogy Csabi a visszaútról beszélt, mint amikor néha elmentek valahova, és ő sietne haza. Ennyi volt az álom.
Amit megérthettem, a következő.
A hely, amit találtam, Gyimesen túl, az egyszerűséget jelképezte, ahol lehet békességben élni. A nyugati civilizáció standardjaihoz képest Gyimes is egyszerű, de Isten azt mutatta, hogy az a hely, ahol egészségesen lehet élni, az még Gyimesnél is egyszerűbb, majdhogynem érintetlen. Egy olyan hely, ahova a nyugati civilizáció nem tette be a lábát, és nem vitte be azt az értékrendet, amely őt a pusztulás szélére juttatta, Budapestet pedig Szodomává és Gomorává tette. Az, hogy abban a gyimesi faluban a művelődési otthon pontosan olyan volt, mint Gyergyóban, azt jelenti, hogy a nyugat Gyimest is megfertőzte. Tehát az egyszerűségben még annál is tovább kell menni ahhoz, hogy biztonságban legyünk.
A piactér, ahova érkeztetek, meg a művelődési otthon, utalhat a közelgő gyergyói fesztiválra, amelynek kínálata könnyen összerombolhatja az ember lelkében mindazt, amit Isten addig felépített. És akkor hiába minden szenvedés, minden nyomorúság, amely árán az Úristen meg tudta ragadni a szíveteket.
Az, hogy a hegy keleti oldalában volt az az érintetlen hely, ahol tisztán lehetett élni, azt jelképezi, hogy az a hegy elrejtette az embereket a nyugati civilizáció fertője elől, pontosan úgy, ahogy Székelyföld esetében is történt hosszú ideig, amikor az erdők és a hegyek megvédték az itt élő embereket a nyugati hatásokkal szemben. A hegyek és az erdők miatt a nyugatiaknak sokáig igencsak körülményes volt eljutni hozzánk. Innét jön a Transylvania (az erdőn keresztül, az erdőn túl) elnevezés.
A hegy, a hegycsúcs jelentése pedig nem más, mint az igazság, az Élő Isten szava, Jézus Krisztus. Ugyanaz, mint a Sion hegy, ahol Isten átadta Mózesnek a parancsolatokat. Ugyanaz, mint Jézus beszédében a hegyen épített város, a világosság, avagy az igazság ismerete.
„És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magokban egy magas hegyre.
És elváltozék előttök, és az ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség.
És ímé megjelenék ő nékik Mózes és Illés, a kik beszélnek vala ő vele.
Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk itt három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.
Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes felhő borítá be őket; és ímé szózat lőn a felhőből, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, a kiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok.
És a tanítványok a mint ezt hallák, arczra esének és igen megrémülének.
Jézus pedig hozzájok menvén, illeté őket, és monda: Keljetek fel és ne féljetek!
Mikor pedig szemeiket fölemelék, senkit sem látának, hanem csak Jézust egyedül.
És mikor a hegyről alájövének, megparancsolá nékik Jézus, mondván: Senkinek se mondjátok el a mit láttatok, míg fel nem támadt az embernek Fia a halálból. ” Mt 17:1
Ahhoz, hogy biztonságban legyen az ember élete, szükséges, hogy felmenjen erre a hegyre, minden terhét Krisztus kezébe helyezve, pontosan úgy, mint a Zarándok Útja című filmben és rajzfilmben.
Annak jelentése, hogy ez a település a hegy keleti oldalában volt, az, hogy a hegy, avagy Isten szavának ismerete és cselekvése megvéd a ‘nyugat’ felől jövő támadásoktól, a modern civilizáció fertőjétől.
Ki volt a másik Julia? Egy nyugati országból származó személy, aki ezen a helyen megtisztult. Ő volt annak bizonyítéka, hogy vannak Juliák, Attilák és Annamáriák, akik, mint tékozló fiúk, kiszabadultak a nyugat fertőjéből, és új életet kaptak bűneik bocsánata és lelkük megtisztítása által.
Annak jelentése, hogy Csabi a visszaútról beszélt, az, hogy a nyugat, azaz a régi életünk nem mondott le rólunk, keresni fog, és hívogatni, hogy menjünk vissza arra a helyre, abba az életvitelbe, ahol egyszer már szinte elvesztünk.
Ekképp, ha megfeledkezünk arról, hogy, ki tartotta meg az életünket, ki által kaptunk lehetőséget az új életre, és elfordulunk az Ő szavától, könnyen visszaeshetünk abba a gödörbe, ahonnét az Ő kegyelme által kimenekültünk.
Mostanában sokszor beszélhettem arról, hogy azért van pokol, mert az adófizetéssel és minden más földi törvénnyel és kötelességgel ellentétben az igazság nem kötelező. Az Úristen noha teljesen ingyen felkínálja a bűneinkkel való szembesülés, az őszinte bűnbánat, a bűnbocsánat és az új élet lehetőségét, nem kényszeríti rá senkire. Nem fogja ránk erőltetni az Ő szavát, ami által. teljesen megtisztulhat a lelkünk, és szabadon élhetünk. Ha azok után is vissza akarunk menni a régi életünkbe, hogy a saját bőrünkön tapasztaltuk, hova visz minket mindaz, amit ez a ‘megvilágosult’ nyugati világ kínál számunkra, Isten engedni fogja, hogy visszamenjünk, de nincs semmi garancia, hogy lesz számunkra még egy esély arra, hogy kijöjjünk abból a kábulatból, amit ez a modern világ hozott az emberekre.
A mennyország létezik, és Isten teljesen ingyen megad minden eszközt, ami ahhoz szükséges, hogy az felépüljön a mi szívünkben. Azonban teljesen biztos, hogy Ő senkit sem fog oda bekényszeríteni.
Tehát az igazság, az Élő Isten szava az egyetlen dolog, ami ebben a hazug, képmutató világban nem kötelező, és amit Ő nem fog rákényszeríteni senkire. Ezért akik nem vágynak arra, hogy legyen meg az Ő akarata, azoknak meg fogja engedni, hogy visszamenjenek a régi életükbe, mint ahogy nemrég annak a fiatalembernek is megengedte, aki noha látta, milyen csodákat tett az ő családjában Isten, továbbra is a paráznaságot választotta, és azokat az örömöket, amiket ez az eltorzult nyugati társadalom kínált számára, és végül felakasztotta magát, özveggyé téve feleségét, és árván hagyva két gyermekét.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a paráznaság nem a testi paráznasággal kezdődik, hanem azzal, hogy az ember olyan tartalmakat enged be a lelkébe, amelyek szembemennek Isten szavával, amelyek megfertőzik, és megbetegítik az ember lelkét és környezetét.
Azt mondja Dávid, hogy
„Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam.” A poharunk pedig akkor van csordultig, ha teljes szívünkből vágyunk arra, hogy ‘Legyen meg a te akaratod’, halljuk, és cselekedjük az Ő szavát, ami mint egy hatalmas hegy, elrejt minket és oltalmaz minden olyan veszélytől, amely az elménken keresztül támad, és telepszik rá a lelkünkre, pokollá téve az életünket.
„Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az.
Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!
Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.
Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és pánczél az ő hűsége.
Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal;
A dögvésztől, a mely a homályban jár; a döghaláltól, a mely délben pusztít.
Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít.
Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!
Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá:
Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz;
Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban.
Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.
Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.
Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!
Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt.
Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.” Zsolt 91
Az a szó, hogy beszélni azt jelenti, hogy Isten beszédével élni. Mint ahogy nekem adja minden éjjel az álmokat, tanításokat, napközben pedig a megértéseket, és a szavakat, ugyanúgy adja mindenki másnak is, aki kéri Tőle a mindennapi kenyeret, és hajlandó azt megtörni, megosztani másokkal is. Az ember egyébként sem tud hallgatni. Senki sem tudja elhallgattatni az elméjét, akiben élő lélek van. Még az állatok sem. A kutya is álmodik, és néha mérlegel, hogy mitévő legyen.
És mivel senki sem tudja elhallgattatni az elméjét, mindenki beszél, így vagy úgy kommunikál valamit. Ha pedig nem kommunikál, akkor saját magát emészti azáltal, hogy magával beszél. Ilyenkor a saját, emberi gondolatait forgatja magában, amelyek gyötrik az ő lelkét.
Tehát, ha az ember a saját, vagy más emberektől szerzett, sajátnak vélt gondolatait forgatja magában, vagy osztja meg másokkal, azzal kárt okoz úgy magának, mint embertársainak. Beszédével az élet helyett a halált forgatja magában és adja át embertársainak is.
Azonban, akik kérnek, és kapnak mindennapi kenyeret, Isten, életet adó szavát forgatják magukban, és adják át embertársaiknak. Valahányszor elhallgatok, azt tapasztalom, hogy én sem kapok friss eledelt, lelki táplálékot Istentől, elapad az élő vizek folyása, és kezdek kiszáradni. De ha beszélek, Isten beszédével élek, állandóan megújul bennem a lélek, és érzem a hegy védelmét, amit álomban láttam.
„A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit. A beszédek amelyeket én szólok néktek, Lélek és élet. Az ég és a Föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.” Jn 6:63, Mt 24.35
„Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül;
Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.
És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.
Nem úgy a gonoszok, hanem, mint a polyva, a mit szétszór a szél.
Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a bűnösök az igazak gyülekezetében.
Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész.” Zsolt 1
„Kérjetek, és adatik néktek!
Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?
Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.
Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.”
A közelgő fesztiválról szóló felvétel:
https://kialtoszo.hu/az-egyfeszt-tortenete/
https://kialtoszo.hu/kotelezo-lesz-uj-telefont-vasarolni/
https://kialtoszo.hu/eltemetni-a-multat/