Azt mondják, a betegséget nem Isten adja. A kérdés az, hogy igaz-e ez az állítás, vagy hamis? Ha azt mondja valaki, hogy az ítéletet nem a bíró adja, hanem a bírósági könyvelő, elhiszed-e? Noha igaz, hogy a bűnös a saját bűneivel vonja magára a jogos ítéletet, ha csak rajta múlna, hogy fog-e bűnhődni, vagy sem, minden bizonnyal felmentené magát. Hisz a legtöbb ember ezt teszi. Azonban, mivelhogy a bírón műlik az ítélet, senki sem mentheti fel saját magát.
Ugyanez a helyzet a betegséggel is. A bűneink által vonjuk azt magunkra, de csak Isten döntheti el, lesz-e ítélet, vagy sem. Sok esetben, ha az ember időben belátásra jut, őszintén megbánja tettét, és megtér abból, Isten felmenti őt a betegség alól. Azonban ha már túlságosan kemény a szív, elkerülhetetlenné válik a jogos ítélet, a betegség, ami még mindig kegyelem, mert a betegség okozta rabság által, az ember belátásra juthat, és megtérhet bűneiből. Viszont, aki megszökik a jogos ítélet elől, belátásra sem juthat, és a bűneitől, azok következményétől sem tud megszabadulni. Ezért az ítélet rajta marad, és a test halála után kell elszenvednie azt, ami Jézus szavai szerint örök szenvedés, örök kárhozat. Hogy miért örök? Azért, mert a test halála után megszűnik az idő. Csak a lélek marad, a létezés tudat, a létérzet, ami örök.
Emlékezzünk a szegény Lázár és a gazdag ember esetére. A koldus éltében szenvedett, a gazdag ember pedig jól élt. Azonban a test halála után a koldus szabad lélekként távozott az örök hazába, míg a gazdag ember lelke ítélet alá került az örök kárhozatra. Lk 16:20
Vizsgáljuk meg, mi a gyümölcse annak az állításnak, hogy a betegséget nem Isten adja, majd azt is, hogy mi a gyümölcse annak, hogy a betegséget Isten adja.
Amennyiben a betegséget nem Isten adja a bűneink jogos következményeként, az ember azt hiszi, hogy valami rajta kívülálló tényező okozza betegségét, mint például egy kínai vírus. Azonban mivel úgy gondolja, hogy valami rajta kívülálló, távoli dolog okozza a bajt, elhiszi, hogy a gyógyulás kulcsa is rajta kívül van, sok esetben elérhetetlen távolságban: az orvosoknál, emberek által kitalált módszerekben, technikákban, csodaszerekben.
Ez az oka annak, hogy sok ember úgy hal meg, hogy fogalma sincs, mi okozza a halált, és az emberek kínálta gyógymód vagy hatástalan, vagy elérhetetlen számára.
Mivel úgy hiszi, hogy a betegség oka rajta kívül van, mindig másokra hárít, másokat vádol, másokat hibáztat, ami által még jobban megbetegíti a saját lelkét. És ez további bűnöket, sok esetben gyilkosságot, önpusztítást von maga után.
Most pedig nézzük meg azt a lehetőséget, hogy a betegséget Isten adja, a bűneink következményeképpen, mint igazságos ítélőbíró. És teszi ezt azért, hogy figyelmeztessen arra, hogy az út, amin járunk, téves, és a veszedelembe visz. Amennyiben elfogadjuk, hogy a betegséget Isten adja, egyszerű a dolgunk, ugyanis nem kell magunkon kívül keressük a betegség okát, nem kell másokra hárítsunk, másokat vádolnunk, a külső ellenségektől rettegnünk. Elég, ha egyszerűen megalázzuk magunkat Teremtőnk előtt, hogy Ő megmutassa, hogyan vétettünk az élet és annak törvénye ellen. Ha pedig tiszta a szándékunk, Ő rámutat a szívünkben rejtőzködő bűnre, életellenességre, a betegség valódi okára. És amennyiben vállaljuk a szembesülést, meglátjuk, hogyan vétkeztünk Teremtőnk ellen, és őszintén megbánjuk azt, Isten megbocsájt. A megbocsájtás pedig azt jelenti, hogy véglegesen eltávolítja a betegség okát, a bűnt a lelkünkből, a helyére pedig beteszi az élet szavát, amely megóv minket attól, hogy további bűnöket halmozzunk, és azzal másoknak is ártsunk.
Ezt nevezi Jézus Krisztus úgy, hogy újjászületés, ami után Isten megújítja a lelkiismeretünket, ami megóv attól, hogy újból bűnbe, és azáltal betegségbe, nyomorúságba essünk.
A kérdés az, hogy van-e kivétel, amikor nem a saját bűnei miatt beteg az ember. A válasz pedig az, hogy igen. Jézus Krisztus nem a saját bűnei miatt szenvedett, hanem a kemény szívű emberek bűnei miatt, akik folyton magukon kívül keresték a bajok forrását, másokra hárítottak, másokat vádoltak. Ugyanez a helyzet a gyermekekkel is, akik a kemény szívű szülők bűnei miatt szenvednek, hogy azáltal valamiképp meglágyulhasson, és Isten felé fordulhasson a szülők szíve. És olyan is van, hogy az Úristen megengedi, hogy egy olyan ember szenvedjen, aki az Ő kezébe helyezte az életét. Ezt pedig azért teszi, hogy annak földi párja a szenvedés képei láttán meglágyulhasson, és Istenhez fordulhasson mielőtt a lelke átlépné a menthetetlenség küszöbét.
Tehát van olyan, hogy az ember, nem csak a saját bűnei miatt szenved, hanem annak bűnei és keményszívűsége miatt is, akivel összekötötte földi életét. Viszont az Úristen megkönnyíti az ő gyermekének szenvedését, és megadja neki, hogy türelemmel viselje betegségét annak érdekében, hogy a másik ‘fél’ is teljességre jusson a bűnei bocsánata és az igazság ismerete által.
A kérdés az, hogy meddig mondhatja egy gyermek, hogy ártatlanul szenved a mások vétkei miatt? Addig, amíg ő maga is bűnössé nem válik. Amikor a bűn megfertőzi az ő lelkét is, onnantól kezdve már nem mondhatja, hogy ő a szülei, illetve a társadalom vétkei miatt szenved, mivelhogy a szenvedés okát ő is magában hordozza. Viszont ahogy meg van írva, az Úristen a tudatlanság idejét elnézi. Tehát mindenki számára van megbocsájtás azokért a bűnökért, amelyeket másoktól örökölt, mert senki sem tehet arról, hogy bűnös szülők gyermekeiként, bűnös társadalomba jött erre a világra. Azonban, ha az ember hallja, hogy van lehetőség a bűnöktől való végleges szabadulásra, és arra, hogy örökre maga mögött hagyja a rossz múltat, onnantól kezdve magán kívül többé senkit sem hibáztathat az őt érő fájdalmakért, betegségekért, sorcsapásokért.
Mivelhogy a megbocsájtás és az újjászületés kegyelmi ajándékát az Úristen mindenki számára felkínálja, az utolsó napon mindenkinek egyedül kell felelnie a saját lelkéért. Addig követhet más embereket, családtagok, barátok tanácsát, de amikor Isten előtt áll, nem mondhatja azt, hogy mások szavára cselekedett. Az utolsó órában senki sem mondhatja, hogy ő azért maradt a bűnben, mert gyermekkorában megbotránkoztatták, és bűnbe vitték őt. Miután az ember hallja az örömhírt, miszerint, ha belátja, és őszintén megvallja bűneit, Isten eltörli azokat, és örökre megszabadítja őt a múlttól, súlyos bűnt követ el, ha továbbra is másokra próbálja hárítani a felelősséget. És azáltal örökre bebiztosítja magát a szenvedésbe.
Most pedig nézzük meg, mi a következménye annak, hogy az ember elutasítja az igazságot, miszerint a betegséget Isten adja a bűnök jogos következményeképpen, hogy figyelmeztessen, és megóvja lelkünket a nagyobb veszedelemtől.
Amennyiben az ember elhiszi, hogy külső tényezők okozzák az ő betegségét, a megoldást, a gyógyulás lehetőségét is kívülre helyezi, és folyton a külsőkkel fog harcolni, hogy visszaszerezze, illetve megvédje az egészségét. És ezáltal gyilkossá válik, mert másokat fog vádolni, és támadni azokért a bajokért, amelyek őt sújtják. És amilyen mértékben vádolja a külsőket, olyan mértékben pusztítja a saját lelkét egész addig a pontig, amíg elveszíti a testét. A test halála után pedig kívül nem lesz semmi, amit vádolhatna, csak az, amit a saját lelkében felhalmozott. Ekképp bekerül, és örökre bent marad a saját poklában, ahol a harcot saját maga ellen fogja vívni, ami sosem ér véget.
Amikor az ember megbetegszik, valójában nyilvánvalóvá válik az, hogy ő rab. Jézus azt mondja, hogy aki bűnt cselekszik, az szolgája a bűnnek. Ahhoz, hogy az ember megszabadulhasson a bűntől, és azáltal a szolgaságtól, szükséges meglátni a bűnöket, és leszámolni azokkal.
Azonban a mai embernek az ördög olyan sok lehetőséget kínál a testi gyógyulásra, hogy jóformán semmi oka sincs arra, hogy Istenhez forduljon igazi gyógyulásért és szabadulásért, amely révén a betegség okát is kiveszi belőle a Mindenható Isten.
Az éjszaka azt láthattam, hogy a legtöbben, akik valamilyen betegségben szenvednek, nem a betegség okától akarnak megszabadulni, hanem csak a betegségtől, a betegség okozta rabságtól. A betegség okáról, a bűnről még csak tudomást sem akarnak szerezni. Az Úristen megmutatta, hogy akiknek Ő megengedi, hogy testi/fizikai módszerek által meggyógyuljanak még mielőtt szembesülnének bűneikkel, és megszabadulnának azoktól, a lelkükkel kell fizessenek a testük egészségéért.
Egyszerű kérdés:
Szerinted, ha valaki úgy akar meggyógyulni betegségéből, és úgy akar megszabadulni rabságából, hogy ki akarja kerülni az igazságot, ami által a betegség okától, a bűntől is megszabadulhatna, ha visszanyeri a testi egészségét, mire fogja használni azt? Arra-e, hogy adjon az embertársainak, vagy inkább arra, hogy elvegyen tőlük? Arra-e, hogy igazságot és azáltal életet adjon, vagy pedig arra, hogy életet oltson? A válasz eléggé egyértelmű: ha valaki az igazságot kikerülve akar meggyógyulni, nincs ahogy életet adjon másoknak.
Ezt mondja az Úr Jézus, akinek nevét és szavait szégyelli a modern ember:
„Bizony, bizony mondom néktek: A ki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló.” Jn 10:1
Avagy, aki nem az igazsággal a szívében megy az emberek közé, hanem emberi jósággal, kedvességgel, érzelgéssel, csellel, az tolvaj és rabló.
Ki az ajtó?
„Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál.” Jn 10:9
„A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek.” Jn 10:10
„Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.” Jn 10:11
Te hol szeretnél bemenni a juhok aklába, az emberek közé, és milyen szándékkal? Az igazságot, az Élő Isten szavát kikerülve az ablakon keresztül, hogy lopj, ölj, és pusztíts?
Vagy pedig az igazság által, amely, ha kéred, és engeded, örökre eltávolítja belőled a bűnt, a betegség és a rabság okát, és ami által te is világosság és élet lehetsz a betegek és a megkötözöttek számára.
„Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” Jn 8:12
https://kialtoszo.hu/miert-beteg-a-gyermeked/
https://kialtoszo.hu/boldogok-akik-ehezik-es-szomjazzak-az-igazsagot/