Kétféle megközelítését ismerjük a földi életnek.
- Az egyik szerint az ember tapasztalni jött a Földre valahonnét fentről, és az élet értelme az, amit itt megélhet. Ezen szemlélet következménye a gyűjtögetés, a kisajátítás, a birtoklás, a versengés és a harc.
- A másik, kevésbé népszerű szemlélet szerint az emberiség azért van ott, ahol van, mert az ősei elbuktak, és egy eleve elbukott állapotba nemzették bele utódaikat. Ezen megértés következménye az elengedés, a korlátok elengedése, az adás, a lemondás, az önfeláldozás, a segítőkészség, a szolgálatkészség, együttérzés, és a szeretet, ami által átléphet az örök életbe, a teljes bőségbe, Isten dicsőségébe, ahol elveszítik értelmüket az olyan fogalmak, mint a gyűjtögetés, kisajátítás, birtoklás, versengés és harc.
A krisztusi szemlélet szerint, amiben most él az emberiség, nem más, mint az első halál, amiből szükséges neki feltámadnia ahhoz, hogy meglássa az igazi életet. Ezért mondja, hogy ami testtől született, test az, és ami lélektől született lélek az. Szükséges tehát az embernek Isten Lelke által újjászületni ahhoz, hogy átmenjen abból az állapotból, amit most életnek hisz, az Igazi életre, ami nem ér véget. Az ilyeneknek a mester szavai szerint nem árt meg a második halál. A mostani életből, ami az első halálnak neveztetik, átmegy az első életbe, amelynek folytatása a második élet. Az örök élet. Hisz az örök élet azok számára, akik megismerték, megértették, megszerették és megcselekedték Jézus szavait, már itt elkezdődik. Ezért is mondja Ő, hogy az Isten országa tibennetek/tiköztetek van.