A világ ad mindenkinek egy bog szart, ami kívülről marcipánnal van bekenve. Viszont, amire kiderül, hogy mi van a marcipán alatt, megszokjuk, hogy az hozzánk tartozik. Érezzük, hogy büdös, és azt is, hogy jó lenne megszabadulni tőle, de amire lekopott róla a marcipán, valósággal összenőttünk vele.
Amikor már nagyon gyötör a bűz, és el akarjuk dobni magunktól, a világ ránk ijeszt, hogy erőszakkal elveszi tőlünk. Mi meg begörcsölünk, és még jobban összeölelkezünk vele, még erősebben magunkhoz szorítjuk azt, amiről mi is tudjuk, hogy a vesztünket okozza.
Így belopja magunkat az identitásunkba, és örökre velünk marad. Ekképp nem szabadok leszünk, hanem szaradok (szaradók). …mert mindenki csak abból adhat, amije van, amivel magát azonosítja.
Te mit fogsz tenni, ha a rendszer rád ijeszt, hogy vissza veszi tőled azt, amit ő adott neked, és aminek már egyébként is régóta megy a szaga? Megvéded azt, vagy pedig örömmel odaadod neki?
‘És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is.’ Mt 5:40