Súlyos önámításban van a mai kereszténység, mert noha tudja hogy Isten mindenkit újjászületésre, személyes és közvetlen kapcsolatra hív az Úr Jézus szavai által, továbbra is a közvetítők szavait választja, akik Isten és Jézus nevében a feneketlen szakadék felé terelik őt. El van felejtve, hogy azok, akik a Mózes és az Úr Jézus székébe ültek, néhány évvel ezelőtt Isten oltalma helyett az oltás fontosságát hirdették híveiknek, azáltal a betegségbe és a halálba küldve sokakat.
Miután valamennyire megismertem Istent, nem volt időm filmeket nézni, mert egyre többet szerettem volna megismerni az Élőből. Ahogy adta a kijelentéseket és a bizonyságokat, amelyeket szükségesnek tartottam megosztani, egyre kevesebb időm jutott arra, hogy filmeket nézzek.
Eddigi tapasztalataim szerint az igazság nem azon képek összessége, amelyeket az ember a fejében tárol Istenről és Jézusról, hanem az Istennel való személyes és közvetlen kapcsolat, amely révén Ő állandóan formálja, tisztítja lelkünket.
Nem szeretném azt feltételezni, hogy ez a folyamat nálad nem kezdődött el, de tudom, hogy sokan Jézust a fejükben tárolják. A szívük és a cselekedetük távol van Tőle, mert én is cselekedtem ezt.
Szerinted, ha az emberek valóban Jézust követnék, és cselekednék, amit Ő mond, lenne-e idejük filmeket nézni?
Pál apostol azt mondja, a teremtett világ sóvárogva várja Isten gyermekeinek megjelenését. Ennek jelentése az, hogy sokan meglátták, hogy hazugságra épült az egész életük, és keresik a kiutat, de nem találják, mert Isten gyermekei élik az összkomfortos keresztény életüket, és a televízió képernyője előtt örvendeznek Jézusnak, nem pedig a bizonyságtételben, mint az apostolok.
Miért van a világ ott, ahol van? Vajon nem azért, mert a keresztények Jézust a fejükben tárolják, és a vallások istenét követik a Szentlélek helyett, aki bizonyságtételre, a mennyei eledel megosztására hívja Isten gyermekeit?
Kérlek, bocsáss meg, ha kárhoztatóak voltak a szavaim. Nem az a dolgom, hogy bárkit is kárhoztassak, hanem az, hogy Isten kegyelme által olyan tartalmakat osszak meg, amelyek szembesíthetik az olvasókat azzal, hogy Isten és Jézus csupán az elméjükben van, nem pedig a szívükben, a cselekedeteikben, és nem a hit nemes harcában, amit naponta megvívnak a saját testi kívánságaik és a saját akaratuk ellen azáltal, hogy cselekszik Isten tökéletes akaratát.
Az újjászületés ma már beszületés egy vallásba. A megkeresztelkedés pedig bekeresztelkedés egy gyülekezetbe, ahol hosszú éveken keresztül teljesen passzívan, magtalanul és terméketlenül ülnek az emberek egy ember beszédére bólogatva, és a hétköznapokban elfelejtenek bizonyságot tenni az embertársaiknak.
Egy ismerősöm, akinek többször beszéltem Isten dolgairól, áradozott egy közös ismerősünkről, aki elméletileg Isten gyermeke. Elmondta, hogy néha meglátogatják egymást, jókat beszélgetnek, és jó baráti viszont ápolnak egymással. Olyan baráti viszonyban vannak, hogy ez a közös ismerősünk egyszer sem említette neki, mit tett érte a Magasságos Isten. Lehet, hogy ez a közös ismerős is, csak a ház falain belül és a képernyő előtt van Istennel? Lehet, hogy a hétköznapokban, az emberi kapcsolataiban szégyelli Isten és az Úr Jézus nevét? Ez az ismerős nemrég egy súlyos betegséggel kórházba került. Tehát igazán hasznos lehetett volna, ha ez a közös ismerős is beszél néha Isten dolgairól, elmondja neki, hogy mit tett érte a Magasságos Isten, mert bőségesen lenne, amiről beszéljen.
Szerinted mi kedvesebb az Úristennek? Az, hogy az Ő gyermekei pénzt küldenek egy Jézusról szóló tv-sorozat legyártására, ami majd beszél Jézusról az ő nevükben is? Vagy pedig az, hogy az ő gyermekei egyenként elmondják, mit tett, és mit tesz értük az Élő Isten, hogy azáltal az Ő, életet adó, szava másokat is meggyógyítson?
És mit gondolsz, mi az oka annak, hogy többnyire minden keresztény imádja ezt a sorozatot, és amikor valaki megpróbálja felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ez is egy faragott kép, amely kép-telen bárkit is megmenteni, egyszerre mindenki kardot ránt ellene, hogy megvédje a sorozatban bemutatott Jézus bálványt, azt a faragott képet, amely hatalmas sikerrel tereli el még a választottak figyelmét is az Élőről?
Ha egy szükségállapot következtében újból bezárnak a gyülekezetek, elveszik a villanyáramot, és megszűnik az internetszolgáltatás, Jézus nélkül maradnak mind, akik nincsenek újjászületve, mert túlságosan hozzászoktak ahhoz, hogy az ő házukba az elektromos huzalon és az optikai kábelen megy be isten, nem pedig Szentlélek által.
Ezért mondja az Úr Jézus, hogy szükséges az embernek újonnan születni, hogy közvetlen, és személyes kapcsolata legyen a Mindenható Istennel. De mára oda jutottunk, hogy a keresztények az újjászületést a templomba és a gyülekezetbe járással, meg az érzelgős keresztény filmek nézésével asszociálják. Ezért nincs, aki örömhírt mondjon a betegeknek, az elesetteknek, és a megtört szívűeknek.
Azt mondja az Úr Jézus, hogy az én juhaim hallják az én szómat. Ennek jelentése, hogy ő minden egyes gyermekéhez beszél Szent Lélek által. Ha valaki azt az ajándékot megkapta, hogy beszél hozzá a Mindenható Isten, mi oka lehet arra, hogy még azután is a képernyők által közvetített istenségre hallgasson?
Vajon nem ugyanaz történik napjainkban, mint Mózes idejében, amikor a nép azt kérte Mózestől, hogy ő beszéljen Istennel, és mondja el nekik, mit mond az Úr, mert ők féltek szemtől szembe kerülni az Atyával? Ma már egy filmrendezőt, és egy vallási vezetőt hatalmazunk fel arra, hogy beszéljen helyettünk Istennel, és Isten nevében közvetítse az ő elképzeléseit felénk, hogy mi csak közvetett módon találkozzunk vele, és továbbra is azt csinálhassunk, amit akarunk.
Súlyos önámításban van a mai kereszténység, mert noha tudja hogy Isten mindenkit újjászületésre, személyes és közvetlen kapcsolatra hív az Úr Jézus szavai által, továbbra is a közvetítők szavait választja, akik Isten és Jézus nevében a feneketlen szakadék felé terelik őt. El van már felejtve, hogy a vallási vezetők, akik Mózes és az Úr Jézus székébe ültek, néhány évvel ezelőtt Isten oltalma helyett az oltás fontosságát hirdették híveiknek, azáltal a betegségbe és a halálba küldve sokakat.
Ha megértetted a fentieket, és mertél szembesülni azzal, hogy valójában ki irányítja az életedet, ezt mondja neked az Élő Isten, az Ég és a Föld Teremtője:
„Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, a melyeket nem tudsz.”
Mindenki, aki segítségól hívja az Úr Jézus nevét, megmenekül.
