Az Úristen gyakran képes beszédekkel tanítja az Ő gyermekeit. Azonban a fájdalom és a gyötrelem, ami annak következménye, hogy mi figyelmen kívül hagyjuk az Ő, életre hívó és figyelmeztető, szavát, valóságos.
A pokol, ahol teljes értelmetlenségben, Istentől elszakítva létezik a lélek, valóság, és mivel ott már nincs test, nincs tér, és nincs idő, ahova fel lehet ébredni a rémálomból, örökkévalóság.
Mint, ahogy vannak álmok, amelyek valóságosabbnak tűnnek, mint a nappali valóság, úgy a pokol és a menny is valóságosabb, mint a nappali, nap alatti valóság. Ennek az az egyszerű oka, hogy a mennyben sokkal sűrűbb, intenzívebb a jó, mint a földi létben, a pokolban pedig sokkal sűrűbb és intenzivebb a rossz, mint itt. Amíg a földi létben a jó keveredik a rosszal, a mennyben, a tökéletességben csak jó van,
a pokolban pedig csak rossz van, aminek nem szab mar határt sem a tér, sem az idő, hisz a test halálával megszűnik mindkettő, de a létérzet, a léttudat, a lélek, aki valójában vagyunk, nem szűnik meg, mert örök.