„Kiabáltál és úgy szavaztál, hogy szabadjon neked ezt is.
Elfelednéd, de nincs szerencséd, mert ez fertőzőbb, mint a pestis.

Mindig sírsz, hogy a gyűlölet öl,
Közben szétszakadsz a gyűlölettől.

Egyszer minden lator meglakol,
Nem lehetsz otthon már sehol.
Neked a hazugság dalol.

Az a tű folyton ott a vénán,
És te eltűrsz mindent némán.
Életed alig lüktet,
De szemed a tévére dülled.

És benn a kórteremben,
A szelíd fehér csendben,
Áthasít a zsoltár,
Hogy valaha ember voltál.

Az a tű folyton ott a vénán,
És te eltűrsz mindent némán.
Életed alig lüktet,
De szemed a tévére dülled,
És benn a kórteremben,
A szelíd fehér csendben
Áthasít a zsoltár,
Hogy valaha ember voltál.
Ember! Ember! Kelj fel és járj!

Köpködtél az ég felé,
Aztán a nyakadba hullott szépen,
Zabáltad folyton az életet,
De most te vagy terítéken.

Mind, aki játszik az ördöggel,
Észre se veszi, hogy az ördög nyer.
A bajt kerested, megszeretted.
El ne hidd, hogy szabadon enged.
A magad erejéből, úgy szabadulj meg!

Az a tű folyton ott a vénán,
És te eltűrsz mindent némán.
Életed alig lüktet,
De szemed a tévére dülled,
És benn a kórteremben,
A szelíd fehér csendben
Áthasít a zsoltár,
Hogy valaha ember voltál.
Az a tű folyton ott a vénán,
És te eltűrsz mindent némán.
Életed alig lüktet,
De szemed a tévére dülled,
És benn a kórteremben
A szelíd fehér csendben
Áthasít a zsoltár,
Hogy valaha ember voltál.
Ember! Ember! Kelj fel, és járj!

www.kialtoszo.hu/hirlevel