TÖNKÖLY LISZT

Kiáltó Szó a Pusztában
Kiáltó Szó a Pusztában
TÖNKÖLY LISZT
Loading
/

Miért fontos a személyes kapcsolat? Azért, mert, amit Isten Lélek által ad az Ő gyermekeinek, lehetetlen emberi szavakkal átadni. Tehát, aki csak azt kapja, amit emberektől hall, jóformán semmit sem kap Istentől.

Némelyek meg vannak kísértve azzal, hogy a személyes kapcsolatot és a bizonyságtételt hanyagolják akár az én hanganyagaim, akár a többi bizonyságtevő hanganyagai miatt. Ezért is mondtam ebben az élőben, hogy amit én mondhatok, semmi ahhoz képest, amit Atyánk személyesen ad mindenkinek, aki Rá figyel. És semmi ahhoz képest, amire szüksége van neki ahhoz, hogy megmeneküljön.

❗️⚠️ Én az Úr Jézushoz képest, akire mindenkinek figyelni kéne ahhoz, hogy a lelke megmeneküljön, egy haszontalan lator vagyok, aki még saját magát sem tudja megmenteni, nemhogy másokat.

Ezenképen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek, a mik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk; mert a mit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük.” Lk 17:10

Ha valaki jobban figyel rám, mint Isten lelkére, és a saját bizonyságtételére, azzal paráznává teszi saját magát, és számára én is paráznává válok. Az ilyen jobban is teszi, ha meggyűlöl engem, és teljesen eltávolodik tőlem, mert ha ez azt eredményezi, hogy jobban fog ragaszkodni az Istennel való személyes kapcsolatához, Isten visszaadja számára a békességet. De ha langyosságban marad miközben az én bizonyságaimat hallgatja, a saját lelkét sodorja veszélybe.

Régebb is sok figyelmeztetést adott az Úristen, hogy ne paráználkodjunk egymással, hanem mindenki maradjon a saját szőlősorában, legyen hűséges Ahhoz, Aki őt elhívta, és ossza meg azt, amit neki személyesen ad a Mindenható Isten!

Tönköly liszt, pej deres, guszti, Tibi, Julia, Annamaria, erdő, restaurant, zsofi, angyal,