A modern ezoterikus és keresztény tanok úgy beszélnek az újjászületésről, hogy elfelejtenek említést tenni arról az egyszerű tényről, hogy halál nélkül nincs újjászületés; és aki képtelen meghalni a réginek, nem születhet meg az újnak. Ekképp azon személyek, akik pénzért vásárolják a spiritualitást, áldozataivá válnak annak a veszélyes elhitetésnek, miszerint a lelki fejlődéshez nem szükséges elengedni azokat a féltve őrzött kincseket, amelyek annak ellenére, hogy maradandó értékként tetszelegnek testi szemeink előtt, hályogot növesztenek lelki szemeinkre, és megrontják a lényegi látásunkat.
Jézus tanításaiból megtudhatjuk, hogy tökéletességre hívott el bennünket a Teremtő. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy meglássuk azt az állapotot, amelyet a mester Mennyországnak nevez, az utolsó napon már semmilyen hiányosságunk nem lehet, és semmilyen kötődést nem ápolhatunk azokkal a dolgokkal, amelyek a hiábavalóság mókuskerekében tartanak minket.
Krisztus bölcsessége, és Isten ereje nélkül az emberi szem még azt is képtelen meglátni, hogy sok minden, amit ma értéknek hiszünk, nem több, mint egy olyan gondolati vagy viselkedési minta, amelyet hosszú és unalmas ismétlések során telepítettünk fel a szürkeállományunkra, és amely az agy halálával együtt rögtön az enyészet martalékává válik.
Ez a kis gondolatcsomag egy fohász, amely a lélek ama kívánságát fogalmazza meg, hogy le szeretne vetkőzni magáról minden fölösleges ruhát, ami elválasztja őt attól az állapottól, amelyet a Mindenható elképzelt, amikor életet lehelt az anyagba.
“Add nékem a szent halál ajándékát, Ó Isten, hogy megszűnhessek minden hiábavaló mozdulatnak, kósza, tékozló, időrabló gondolatnak!
Add meg hazug testem halott urának a kegyelemdöfést, hogy kilehelje a romlást az enyészetet dicsőítő létéből.
Ó, mily nagy teher az ébredező léleknek a test erőszakos ostobasága, rothadás szagára gerjedő kívánsága.
Szenteld meg, Ó Atyám még egyszer a lelket, amit ebbe a testbe leheltél, hogy őszintén tudjon kiáltani fájdalmában, amikor a test el akarja szakítani őt Tőled, az Örök forrástól, amelyben az élet öröme kimeríthetetlen!
Oltsd be e lelket a könyörület igaz szerelmet szító tüzével, mely oly kiolthatatlan, mint a te tökéletes gyermeked bűnösök iránt érzett féltő szerelme. A te igazságod dicső fényét áraszd rá e megsebzett részre, mely a te testedből indult el a tékozlás útjára, hogy újból egész legyen általa, és az élet iránti szenvedélyével az örökkévalóságig dicsérje a szépet, amely belőled fakad, és hozzád tér vissza örök játékban, táncban és jókedvű megújulásban!
Szenteld meg, Ó Isten, az élet szolgáit, hogy kiolthatatlan szenvedéllyel végezzék a legnemesebb feladatot, hogy kegyelmed, mint örömkönnyeket fakasztó napsugár jusson el a tudatlanság fekete labirintusának legrejtettebb zugaiba is!
Add, hogy a te örömöd bennük kívánatos legyen a megsebzett és a haldokló lelkek számára, hogy mindenki, aki összeölelkezik, és táncra perdül vele, megfeledkezzen arról, hogy volt egykor hiány, és fojtogatott a sötétség.
Mindenható és végtelen Isten, teveled és tebenned, sosem ér véget az élet tánca, és az öröm nem érzi szükségét az ismétlésnek, mert mindig van újabb és még újabb, szebb és még szebb, melyet az enyészet meg nem emészthet.
Tedd ezt, Ó Isten, hogy minden élő lélek éneke és játéka által a te jó kedved dicsőítessék!”
Ha tetszett, mutasd meg a barátaidnak is a videó alatti lehetőségeket használva.
“egy Kiáltó Szó a Pusztában”