MEGBUKTATTÁK A ROMÁN KORMÁNYT

Kiáltó Szó a Pusztában
Kiáltó Szó a Pusztában
MEGBUKTATTÁK A ROMÁN KORMÁNYT
/

USZÍTÁS ÉS LÁZÍTÁS NÉLKÜL NEM LEHET LÉTREHOZNI A VILÁGDIKTATÚRÁT

Ezért folyamatosan uszítanak, és lázítanak, kormányokat ontanak össze. Ráadásul még azt is képesek elhitetni, hogy mindezt a nép érte el azáltal, hogy összefogtak. A tudatlanságban és lélektelenségben tartott embereket arra bátorítják, hogy fogjanak össze egymással, mert tisztában vannak azzal, hogy azzal csak annyit érnek el, hogy növekszik a káosz. És ha a káosz növekszik, akkor törvényes módon, okkal tudják bevonni a katonai erőket a lázadások megfékezésére. Így alakul ki a világ minden pontján a katonai diktatúra, a rendőrállam a nép közreműködésével, támogatásával és teljes egyetértésével. Tehát, amikor kimész tüntetni, a világdiktatúra létrejöttét segíted anélkül, hogy tudnál róla.

A lázítást nyilván a média, a közösségi média eszközeivel helyezik útjára és tartják életben. A lázadás és a tüntetések élére pedig hamis ambícióval, hatalomvággyal rendelkező embereket engednek, akiknek meghagyják azt a hitet, hogy hőstettet hajtanak végre, ők a nemzet megmentői. Így ezek a forradalmárok anélkül, hogy tudnának róla, az ő tervüket hajtják végre, És talán még szobrot is emelnek majd az emlékükre, ha elesnek az ütközetben. 

A harmadik világháború már nem éri be a magyar ember életével. Egyenesen a lelkére pályázik.

Egyedüli megoldás, ha a magyar ember megérti, hogy nem valami ellen kellene összefogni, hanem valami mellett, az életért; és hogy az igazi összefogás nem lentről, emberektől van, hanem fentről, a Magasságos Istentől.

Ha megérthetted, kérlek, mutasd meg ismerőseidnek.