Sziasztok. Több videóban említettem, hogy nem vagyok keresztény, nem hiszek a keresztény doktrínákban és dogmákban. Sőt, meggyőződésem, hogy az intézményesített kereszténység nagyobb károkat okozott az emberiségnek, mint a két világháború együttvéve. Mindazonáltal hiszem, hogy a Krisztus Jézus az, akinek mondta magát: az Út, az Igazság és az Élet.
Ezért sokan félreértenek engem, és egy újabb keresztény tesót látnak az én személyemben. És máris próbálják rám kényszeríteni a keresztény kényszerzubbonyt, amelyet a biblia babonás értelmezése révén vettek magukra valamely felekezetben.
Fontosnak tartom elmondani, hogy én senkit nem nézek le amiatt, hogy röpködő démonokban és Luciferben, mint személyben hisz, mert mindannyian meg vagyunk tévesztve valamilyen mértékben, most még tükör által homályosan látunk, és Isten nem az agyak, hanem a szívek vizsgálója. Tudom, ha már kellőképpen jól lakik valaki ezekkel a babonás értelmezésekkel, és megkívánja a személyes kapcsolatot, az Úristen segít neki meglátni a Krisztus és a keresztény doktrínák közötti különbséget, és elvezeti őt minden igazságra.
 
Ennek ellenére, mostantól instant módon letiltok mindenkit, aki az üzenőfalamon a fenti doktrínákat akarja terjeszteni, vagy teológiai vitát akar velem folytatni. Az igazat megvallva nem kaptam sem időt, sem erőt, sem kegyelmet Istentől ezekre a meddő vitákra, és nem az a dolgom, hogy a jóllakottakat tápláljam, hanem hogy az éhezőknek adjak egy kis eledelt, amely segítségével tovább mehetnek a keskeny úton.
 
Teljes meggyőződésem, hogy Jézus feltámadt, Isten él, és beszél. Így elvezet mindenkit minden igazságra, aki meghozza azt a döntést, hogy emberek, vallási mozgalmak helyett személyesen Hozzá fordul látásért, hallásért, megértésért, kegyelemért.
 
A szemgyógyító írból bőségesen van Istennél, de arra készüljetek fel, hogy ha megkenitek szemeteket azzal, másképp fogtok látni sok mindent, mint ahogy az emberi doktrínák által láttátok.
 
Aki keres, az talál. A zörgetőnek megnyittatik. Aki éhezi, és szomjazza az igazságot, meg fogja ismerni azt. Aki megismeri, meg is fogja cselekedni azt. Aki megcselekszi, szabaddá is fog válni Általa!

[mailerlite_form form_id=1]