Mivelhogy apai ágon volt már pap a családunkban, aki nem volt túlságosan hosszú életű, nagymamám azt szerettem volna, hogy katolikus pap legyek. Ezen óhaját nem is titkolta. Sőt, többször kinyilvánította annak reményében, hogy foganatja lesz. Azonban engem sokkal inkább vonzottak a természettudományok, mint a vallás és a teológia. Úgy is mondhatnám, hogy abban a korban, amikor a hittudomány elcsavarhatta volna a fejem, a kémia, a fizika, a matematika és a biológia összefogtak a lelkem megmentése érdekében. Ezért egy ideig orvosira készültem, amiről azért mondtam le, mert megijedtem. Megijedtem attól a gondolattól, hogy én nem is orvos szeretnék lenni, hanem inkább kutató. És mivelhogy, ha csináltam valamit, igyekeztem teljes gőzzel csinálni, magam előtt láttam, hogy egy laboratóriumban fogom eltölteni az egész életemet, megfosztva magam minden más lehetőségtől, amit az élet kínál a számomra. Ezért úgy döntöttem, hogy nagyapám nyomdokaiba lépek, és építészmérnök leszek. Ez a döntésem csak arra volt jó, hogy megmentsen attól, hogy orvos legyek, vagy kutató. Ugyanis az egyetem olyan szintű megkötözöttséget jelentett számomra, amit egy év kötelező sorkatonaság után nem tudtam bevállalni. Így választottam a szabados életet, ami nagyon könnyen a züllésbe torkolhatott volna. De valami, pontosabban fogalmazva Valaki nem hagyta, hogy az megtörténjen. Egy évet sem töltöttem az építészmérnökin, amikor egy, egyetemi bentlakások között lévő, internet-kávézóban kezdtem dolgozni, ahol igencsak jól éreztem magam, mert az egyetem rabigája nélkül is megtapasztalhattam az egyetemista élet bulis oldalát. Ez akkoriban olyan volt számomra, mint a hús csont nélkül, mert csak a szórakozásról és az élvezetek halmozásáról kellett gondoskodnom, a vizsgákról nem. Ezzel az életvitelemmel ekkora már teljesen bebiztosítottam magamnak a tisztes távolságot földi ábrázatom és a hittudomány között.
Amikor kinőttem az egyetemista korból, üzletkötőként kezdtem dolgozni. Először rádió- és televízió reklámokat adtam el cégeknek, amelyek havi rendszerességgel folyósították nekem az előre megegyezett százalékot. Később pedig külföldről importált számítástechnikai termékek számára építettem a piacot, ahol viszonylag kevés munkaidővel megszereztem a szükséges elégségest.
Az Úristen valahogy megkímélt a kapzsiságtól és a meggazdagodás szenvedélyétől. Ezért tudtam, mi az elég úgy a pénzből, mint a munkából. Közben még volt egy érdekes budapesti munkahelyem is, ahol egy amerikai bróker cég részvényeit kínáltam telefonon nyugat-európai üzletembereknek. A budapesti tapasztalat előtt még egy újabb egyetemet is elkezdtem, amelynek célja az lett volna, hogy hivatalosítsam az üzletkötői szerepkörömet. De hamar rájöttem, hogy amit ők nekem meg akarnak tanítani, abból én már egy jó ideje pénzt keresek. Tehát semmi szükség sincs arra, hogy anyagilag támogassam az ő tanügyi intézményüket.
Közben egy másik cég is felajánlotta az együttműködés lehetőségét, amely révén eljutottam a hannoveri CEBIT kiállításra, ahol betekintést nyertem a modern üzleti világ rejtelmeibe. Olyan luxus szállodákban foglaltak nekem szállást, amilyeneket korábban csak filmekben láttam.
Több, mint húsz évvel ezelőtt olyan hotelszobában vendégeskedtem, ahonnét felülről csodálhattam a büszke Budapest szemet kápráztató dicsőségét. Emlékszem, épp születésnapom volt, amiért olyan ellátásban részesített a cég a hotel dolgozóinak közreműködésével, amilyen csak a világ urainak jár. Utólag visszagondolva az én életemben ez volt az a pont, amikor e világ fejedelme ezt mondta nekem: Látod ezt a sok gazdagságot? Ezt mind neked adom, ha leborulva imádsz engem. Azonban legbelül valami azt súgta, hogy ha én ezeket az ajándékokat mind elfogadom, előbb vagy utóbb a lelkemmel kell fizetnem érte. Ott, és akkor meghoztam a döntést, hogy azt az árat, amit én belül megsejtettem, nem vagyok hajlandó kifizetni azért a gazdagságért, amit a modern üzleti élet kínál a számomra.
Ekkor történt az, hogy miután hazamentem az egyszerű, poros székelyföldi városba, kipakoltam a zsebemből a mobiltelefonokat, és visszaadtam azoknak a cégeknek, amelyeknek dolgoztam.
Vettem magamnak egy hetven literes hátizsákot, amibe belepakoltam mindent, amiről akkoriban úgy hittem, hogy létszükséglet, és elindultam Athén irányába. Talán ez volt az első hosszabb zarándok-, és vándorutam, amely során a Magasságos Isten, akinek végül a ‘papja’ lettem, elszakított engem attól az álbiztonságtól, amelyet akkora már én is magamba szippantottam ebből a rothadásra ítélt világból.
Azt még fontosnak tartom megemlíteni, hogy üzletkötői pályafutásomat kettéosztotta egy amerikai kiruccanás, amely során már húsz évvel ezelőtt betekintést nyerhettem Szodoma és Gomora világába. Ugyanis a luxushajón, amelyen felszolgálóként dolgoztam, a saját szemeimmel láthattam mindazt, amit a Biblia mond Szodomáról és Gomoráról. Szükségem volt erre a kiábrándító tapasztalatra, mert a hollywoodi filmiparnak sikerült velem is elhitetnie, hogy Amerika az a hely, ahol megvalósíthatom az álmaimat. Azokat az álmokat, amelyeket ő maga ültetett bele a fejembe a televízió képernyője által. Tehát elmondhatom, hogy az ördög engem is felvitt a magas hegyre, mint Jézust. Ráadásul nem is egyszer. És megpróbált meggyőzni arról, hogy megéri áruba bocsájtani a lelkemet azokért a kincsekért, amelyeket ez a világ kínál számomra.
Szóval miután pontot tettem üzletkötői karrierem végére, mint vándor indultam el a görög főváros irányába. Gyalog és stoppal. Athénból pedig áthajóztam Santorini szigetére, ahol kocsmárosként, felszolgálóként dolgoztam tengerparti vendéglőkben. Rájöttem, hogy ha utazni akarok, ez a legjobb szakma, amellyel viszonylag könnyen találok munkát, megszerezhetem a mindennapi betevő falatot, és fedezhetem utazásaim költségeit.
Akkor még nem tudtam, hogy én nem azért vagyok felszolgáló, hogy pénzt gyűjtsek, hanem azért, hogy megismerkedjek, és megbarátkozzak a szolgálat fogalmával, ami nélkül teljességgel lehetetlen megtalálni az élet igazi értelmét. A hajós tapasztalat és Santorini után pedig megnyílt számomra a világ. Sokat utazgattam, kezdetben motorral, később pedig gyalog és stoppal. Viszonylag könnyen találtam szezonális munkát Európa különböző pontjain.
Noha a bűn sosem járt túl távol tőlem, a Magasságos Isten nem engedte, hogy túlságosan belesüllyedjek az éjszakai élet örömeibe. Ellenben a felszolgálást, ami kezdetben megalázó volt az igencsak nagyra nőtt egómnak, teljesen megszerettem. Volt olyan, hogy végül már táncolva végeztem ezt a munkát, a vendégekkel szembeni teljes tisztelettel és odaadással. Valósággal megszerettem az embereket, és úgy éreztem, olyan munkám van, amit akár pénz nélkül is tudnék csinálni, mert nincs szebb dolog, mint az embereknek felszolgálni az eledelt. Akkor még mit sem tudtam arról, hogy nemsokára lelki eledelt ‘kell’ felszolgálnom, ráadásul ingyen.
Tehát, ha valaki megkérdi, hogy világi értelemben, mi a szakmám, a válaszom az, hogy felszolgáló. Csak érdekességképpen: a felszolgáló angol megfelelője: waiter. A waiter szó szerinti fordítása pedig az, hogy várakozó. Tehát, aki felszolgáló, az egyben várakozó is. Hogy mire várakozik, arról majd a későbbiekben…
Az üzletkötés továbbra sem áll teljesen távol tőlem, mert ahogy az egykori munkaadómat szövetségre juttattam az ő üzlettársaival, úgy a jelenlegi munkám által ma is segítek az igazságkeresőknek abban, hogy szövetségre lépjenek azzal, aki az általa ajánlott szerződés értelmében nem meggazdagodni akar rajtuk, hanem gyógyulást, testi és lelki egészséget kínál mindenkinek, aki igénybe veszi az ő szolgáltatását.
Jelenlegi munkaadóm körülbelül hét éven keresztül tanított engem a szolgálatra. Mindezt titkon. Úgy, hogy én jóformán semmit sem tudtam róla. Ennek ellenére én az ember, a léha, a könnyelmű senki többször is szégyent hoztam az ő nevére.
A hét év vendéglátói szolgálat végére édesapám hosszú szenvedése és halála tett pontot, ami által egy nagyon erőteljes motivációt kaptam arra, hogy elgondolkodjak az élet értelmén. A hatvanadik születésnapja előtt néhány nappal lehelte ki a lelkét úgy, hogy semmi kedve nem volt hozzá. A látvány segített meghozni azt a döntést, hogy amíg meg nem tudom, mi értelme az egésznek, merről jöttünk, merre tartunk, és miért, addig nem fog érdekelni sem a pénz, sem a karrier, sem a család, semmi.
Ezután következett a körülbelül 9 hónapig tartó indiai és nepáli zarándoklat, amely során a saját bőrömön tapasztalhattam meg az Úristen gondviselését, megtartó szeretetét. Ez az élmény annyira erőteljes és csodálatos volt, hogy legszívesebben örökre benne maradtam volna. A baj csak az volt, hogy nem tudtam, mikképp lehetne benne maradni, és azt sem tudtam, hogy melyek azok a dolgok, amelyek kitaszítják az embert ebből az állapotból.
A zarándoklat után következett néhány év céltalan szabadosság, amelynek során noha jöttek nagyon fontos megértések az élet értelméről, mivel jó barátságot ápoltam a paráznasággal és minden más bűnnel is, a békesség széles ívben elkerült. Előadásokat tartottam, ahol levetítettem az Indiában készített filmemet, és megosztottam a zarándoklat során szerzet megértéseimet, de a valódi célt, és a megnyugvást nem találtam.
Mielőtt elmondom, mi vezetett a papi pályára, röviden reflektálnék arra a kérdésre, hogy ki a pap az emberek szerint, és ki nevezhető papnak Isten szerint.
Azt hiszem, azzal mindenki tisztában van, hogy a közmegegyezés és a közhiedelem szerint az az ember nevezhető papnak, aki teológiát tanul, és sikeresen lediplomázik, majd a vallási intézmény beavatja, pappá szenteli őt. E tekintetben a kisebb-nagyobb teológiai és formalitásbeli különbségeket leszámítva, a módszer ugyanaz minden vallási intézményben: a katolikustól a reformátusig, a reformátustól az adventistáig, az adventistától a baptistáig, a baptistától a pünkösdistáig, a pünkösdistától a Hit Gyülekezetéig, a Hit gyülekezetétől a Jehova tanúi szervezetéig stb. Tehát minden vallási szervezet esetében egy, hatalmi hierarchiára épülő, emberi szervezet adja a beavatást a papi titulust.
Most pedig nézzük meg, hogy kik a papok Isten, apostolok által kijelentett szava szerint, és hogyan történik az ő ‘felszentelésük’.
A feltételezhetően írástudatlan Péter apostol azt a közösséget, amelynek a leveleit küldi, királyi papságnak nevezi.
„Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá,” 1Pt 2:5
„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;” 1Pt 2:9
Pál apostol pedig Jézust főpapnak mondja:
„Lévén annakokáért nagy főpapunk, a ki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia…” Zsid 4:14
„A hová útnyitóul bement érettünk Jézus, a ki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint.” Zsid 6:20
„Mert a törvény gyarló embereket rendel főpapokká, de a törvény után való esküvés beszéde örök tökéletes Fiút.” Zsid 7:28
„És tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen.” Jelenések 1:6
A fenti sorokból kiderül, hogy az új szövetség szerint, Jézus Krisztus a főpap, és akik az Ő szavát követik, azok a papok. Más szóval az újszövetségi írások szerint mindenki pap, aki megkapta a megváltás és az újjászületés ajándékát, és aki nem földi halandókat követ, hanem az élő Isten szavát, aki az igazság alapjait Jézus Krisztus által jelentette ki, és aki mindenkihez személyesen beszél, aki éhezi és szomjazza az igazságot.
A keresztény szó azt jelenti, hogy Krisztust követő. Krisztust követő pedig csak az lehet, aki elhagyta régi életét, és megkapta az újjászületés ajándékát az Ő szavai által. És aki nemcsak az imában mondja, hanem kapja, és adja is a mindennapi kenyeret, a mindennap lelki táplálékot, amelyet a Mindenható Isten ad neki.
Tehát fontos észrevenni, és kiemelten hangsúlyozni, hogy a papság fogalma Jézus Krisztus által teljesen új értelmet kapott. Ugyanis Isten szemében mindenki pap, aki bűnei bocsánata és Krisztus életet adó beszéde által újjászülethetett.
A Biblia újszövetségi részében az olyan kifejezések, mint a királyi papság, egyház, menyasszony, Krisztus teste, vagy Jézus bizonyságtevői egymás szinonimái. És azokra az emberekre utalnak, akik elhagyták az emberkövetést az igazságért, a Krisztus beszédének ismeretéért és cselekvéséért. Tehát minden egyes ember, aki Krisztus szavára kijött a kétségből, a kettősségből, újjá született, és örömmel beszél embertársainak Istenről, Krisztus szaváról, papnak számít Isten szemében.
Ilyen értelemben vagyok én pap éppen úgy mint mindenki más is ezen a Földön, aki örömmel, és Isten féltő szeretetével beszél embertársainak Krisztus életet adó szaváról.
És most röviden arról, hogy hogyan léptem rá a papi pályára.
A pappá válásom legelső, fizikai síkon is megnyilvánuló, fázisa az volt, hogy négy hónapos magzatként úgy döntöttem, hogy világra jövök, ami a biztos halált jelentette volna a számomra. Ekkor édesanyám fájdalmában, nyomorúságában és szomorúságában úgy döntött, hogy Istenhez fohászkodik, hogy tartsa meg az életemet, amit fel is ajánlott az Ő kezébe. Mivel ő sosem volt különösebben vallásos, nem a szűzanyának, és nem is valami szentnek nevezett földi halandónak, vagy szobornak ajánlotta fel az életemet, hanem Istennek, az Ég és a Föld Teremtőjének, aki meghallgatta kérését, és megadta neki azt a kegyelmet, hogy ‘normális időben’, császármentesen hozzon engem a világra.
Az ázsiai zarándoklatom 2011 őszén ért véget. Édesapám halála után az igazságot egyre intenzívebben kerestem, de nem találtam. Indiában szemtől szemben voltam gurukkal, tanítókkal, ‘megvilágosult mesterekkel’, a Dalai Lámával, Sai Babával, akit akkor istennek, sőt Jézus reinkarnációjának hittek. Meghallgattam, és megszívleltem beszédeiket, de üresnek találtam azokat. Könyveket is olvastam, más gondolkodók előadásait is hallgattam, meditációval és más önsegítő módszerrel is próbálkoztam, de amit kerestem, nem találtam. A legeslegközelebb mindig akkor éreztem magam az igazsághoz, amikor zarándoklat közben teljesen spontánul jöttek megértések, bevillanások, amelyeknek őszintén tudtam örülni. Azonban a zarándoklat után sem mondhattam el magamról, hogy én megtaláltam azt az igazságot, ami szabaddá tett. Sőt, visszaestem bűneim, testi kívánságaim rabságába. Ugyanoda kerültem, mint bárki más, aki sosem kereste az igazságot. Hogy miért nem találtam meg az igazságot, annak ellenére, hogy kerestem azt? Azért, mert azt mondja Jézus, hogy nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.
Ha megtaláltam volna az igazságot, csak azért, mert én nagyon kerestem azt, most azzal dicsekedhetnék, hogy annyira intelligens és szorgalmas igazságkereső voltam, hogy sok-sok világi élmény után még az igazságot is megtaláltam, és zsebre vágtam. Azonban mivelhogy mindig az igazság volt az, Aki keresett, megtalált és oltalmazott engem, nem magammal dicsekszem, hanem Isten jóságával és az Úr Jézus szeretetével, aki akkor is vigyázta lépteimet, amikor én még semmit sem tudtam róla.
„Én még mit sem tudtam rólad,Te már akkor szerettél,
Anyám méhétől fogva, rám gondot viseltél.
A magam útját jártam, mikor szelíden hívtál,
A szívemre beszéltél, és megváltoztattál.”
(Pintér Béla)
Az indiai zarándoklat után a sors teljesen lenullázott. Nem volt sem munkahelyem, sem pénzem. Jókedvem is csak akkor, amikor a test kívánságainak éltem. A Szabad Gondolat blogon továbbra is megosztottam megértéseimet. Néha tartottam egy-egy filmvetítést vagy előadást ahol a legfrissebb szabad gondolatokat prezentáltam.
Éppen csak átloccsantam az egyik napból a másikba, miközben belül küszködtem az értelmetlenséggel. Meg voltam kísértve, hogy bocsánatot kérjek Szodomától és Gomorától, amelyet korábban lenéztem, és büszkén magam mögött hagytam, amikor hazajöttem Amerikából, de valami nem engedte, hogy visszatérjek abba az életvitelbe, amely teljesen a test és az egó kívánságait helyezi előtérbe.
Ekkor jött az első komolyabb jelzés az Úristentől, amikor is annyira megbetegedtem, hogy még az is kijött belőlem, amit nem ettem meg. Körülbelül tíz napon keresztül nem tudtam sem enni, sem inni, sem aludni, mert nagyon fájt a fejem. Néhány napig még a vizet is visszahánytam. Azt javasolták, hogy menjünk fel a sürgősségire, de én egy belső meggyőződés szerint azt mondtam, hogy nem megyek sehova. Ha meghalok is, meg akarok gyógyulni. Nekem nem a testem beteg, hanem a lelkem. És ebben nekem egy másik ember nem segíthet. Ez az én dolgom és Isten dolga.
Nem a haláltól féltem, hanem inkább attól, hogy ha a lelkem nem gyógyul meg, akkor még sokat kell időzzek az értelmetlenségben. Néhány nap után kezdtem olyan dolgokat is látni, amiket korábban nem láttam.
Addigi legjobb barátaim, a számítógép és a televízió a legnagyobb ellenségeimmé váltak. Megláttam, hogy amit mi emberek úgy hívunk, hogy ördög vagy sátán, az a képernyőkön keresztül ömlik be a házunkba. Olyan látásokat kaptam, hogy felnőtt, erős férfi létemre sírni kezdtem. Meggyőződésem, hogy sokan ebből az állapotból kerülnek a pszichiátriára. De nem azért, mert hallucinálnak, hanem azért mert végre meglátják azt, ami rejtve volt a szemeik elől, és nem tudnak mit kezdeni azzal.
Utólag teljes meggyőződésemmé vált, hogy nem én voltam olyan erős, hogy nem mentem orvoshoz, hanem egyszerűen a lelkemre helyezte az Úristen, hogy semmilyen körülmények között ne menjek az egészségügyi intézmények közelébe. Ezért mondtam azt, hogy ha meghalok is, meg akarok gyógyulni. Nem megyek orvoshoz, mert nekem a lelkem beteg. És senki más nem segíthet, csak Isten. Pedig akkor még nem ismertem a Bibliát.
Egyik éjjelen annyira fájt már a fejem, hogy kínomban nevetni kezdtem. És akkor volt egy érdekes élményem, amikor is megláthattam, hogy én nem a test vagyok. Úgy is mondhatnám, hogy kívülről láttam magam, és azt mondtam a testemnek, hogy én nem te vagyok. Ebben a pillanatban megláthattam, hogy a testem, hogy játszmázik velem, hogy sajnáltatja magát, és hogyan lopja tőlem a figyelmet. Amikor kimondtam rá, hogy én nem te vagyok, hirtelen megszűnt a fájdalom.
Onnantól kezdve kezdtem felépülni. Tudtam már vizet inni. Néhány nap után már sétálni is kimentem. Azonban annyira intenzíven láttam mindent, hogy hatalmas teher volt az utcán emberek között járkálni. Amikor ránéztem valakire, a külső mögött láttam az ő fájdalmait, lelki gyötrelmeit, és kezdtek folyni a könnyeim. Majdhogynem sírtam, valahányszor megláttam egy embert az utcán, és bele láttam a lelkébe.
Az Úristen nem engedte, hogy ez az érzékeny állapot sokáig tartson. Annál is inkább, hogy akkor még nem érthettem, amit látok. Azt pedig végképp nem tudtam, hogy mit kell kezdenem a látottakkal.
Körülbelül tíz nap után találkoztam egy régi ismerősömmel, aki nagyon kedves volt hozzám, és meghívott magához egy vasárnapi ebédre, ahol megoszthattam velük az indiai élményeimet, és ahol ők az Istennel való személyes kapcsolatukról beszéltek, amelyet valláson kívül éltek meg. Saját szavaikkal, egyszerűen imádkoztak. Étkezés előtt hálát adtak Isten gondviselő szeretetéért, ami nekem azért volt szimpatikus, mert a hitük nem kapcsolódott semmilyen vallási felekezethez. Utólag kiderült, hogy ez a régi ismerős aznap reggel azért fohászkodott az Úrhoz, hogy olyan embert küldjön az útjába, akit érdekel az Ő szava.
Adtak ajándékba egy Új szövetséget, amit nem kezdtem el azonnal olvasni. Az Úristen egy újabb embert küldött az utamba, aki egyszerűen csak annyit mondott nekem, hogy olvassam el a Biblia Új szövetségi részét, és fogok kapni Szentlelket, ami vezetni, és tanítani fog életem utolsó napjáig. Először arra gondoltam, hogy a világot félig bejártam, és ilyent sehol sem hallottam. Erre egy kis székelyföldi faluban azt mondja egy fura kinézetű öregember, hogy ha elolvasom az Újszövetséget, fogok kapni Szentlelket, aki vezetni és tanítani fog engem. Amikor e szavakat halottam, valósággal felcsillant a szemem, mert arra gondoltam, hogy talán ez a szabadság, amire oly régóta vágyok. E szavak mellé hozzáfűzte Jézus egyik legfontosabb kijelentését.
„Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.” Jn 14:26 Amikor ezt mondta, már éreztem is a szabadság finom illatát.
Hazamentem, fohászkodtam a Mindenható Istenhez, és nekiláttam az Újszövetség elolvasásának. Ekképp vette kezdetét az én taníttatásom. Az elején sok mindent nem értettem, de egy hatalmas éhséget és szomjúságot éreztem a lelkemben, amit tudtomon kívül az Úr helyezett oda annak okáért, hogy ne lankadjak meg, ha valamit nem értek. Az olvasás által nemcsak a megértések jöttek, hanem a szembesülések is azzal, hogy eddig hogyan éltem. Nagyon sok megértést kaptam, amelyek miatt sokszor felfuvalkodtam, hogy én olyan dolgokat kezdek érteni, amiket a legtöbb vallási vezető nem érthet. Ez oda vezetett, hogy el is buktam, még mielőtt magasabbra emelkedhettem volna. Mivel akkoriban több volt a megértés, mint a bűnös emberi mivoltommal való szembesülés, nem volt nehéz felfuvalkodni. Az akkori párkapcsolatom nem sokáig bírta ezt a különös szenvedélyt.
Akkori párom elvesztése igencsak megviselt, de azáltal még közelebb kerültem Istenhez. És jött a teljes szembesülés minden bűnömmel, amikor azt kívántam, bárcsak meghalnék, hogy többet soha senkinek se árthassak. Kértem is az Úristent, hogy könyörüljön rajtam, és vegye el az életemet, mert én nem vethetem el azt magamtól, és én már többet senkinek sem szeretnék ártani. Úgy sírtam, szinte megfulladtam. Megtudtam, mit jelent Isten jelenlétében szembesülni az összes bűnömmel. De a bűnök bocsánata által kapott szabadságot is megtapasztaltam. Következett három hét böjt, amikor nem ettem semmit. Vizet is csak keveset fogyasztottam.
Jelzem, hogy ezt nem én akartam. Egyszerűen csak így jött. Sem éhes, sem szomjas nem voltam. Ajándék a Magasságos Istentől.
Minden napkeltekor olvastam a János evangéliumát, amelynek sorai valósággal megelevenedtek a szemeim előtt, és ömlöttek a könnyeim. Éreztem, hogy ez Isten szerelmes levele nekem. Annyit életemben nem sírtam, mint ezekben a napokban. Szorongatta, csavarta, tisztította, mosta az Úristen a szívemet. Három hét után azt éreztem, hogy akár még azt is megtehetném, hogy többet sosem veszek ételt a számba. Sosem éreztem olyan tisztának magam, mint akkor.
Ennek ellenére, csak elkezdtem falatozni. De továbbra is olvastam, és hallgattam a Bibliát. A közösségi médiától szinte teljesen eltávolodtam. A facebookot megszüntettem. Csak a youtubeot használtam. Azt is csak arra, hogy meghallgassam más emberek beszámolóit, akiket az Úristen elhívott az élet útjára, az igazság ismeretére, és a bizonyságtételre.
Hatalmas étvággyal fogyasztottam immár nemcsak Jézus és az apostolok kijelentéseit, hanem a próféták szavait is az ószövetségből.
Ennek ellenére egy idő után mégis kísértésbe estem, és visszaestem a testbe, még a paráznaságba is visszamentem, amit akkor nem úgy éltem meg mint régebb… unalmasnak és üresnek tűnt minden, ami korábban örömöt jelentett. Sőt azt éreztem, hogy ez maga a halál. Szégyellem, hogy ennyire visszaéltem Isten kegyelmével, de utólag úgy értékelem, hogy ahhoz, hogy tudjak beszélni, szükséges volt látnom, mit jelent egy megtisztított lélek számára a testiség, a paráznaság.
Nagyon sok tanítást és megértést kaptam. A régi barátok, akiket nem érdekelt ez az új életszemlélet, szerre eltávolodtak, de jöttek helyettük olyanok, akiket az Úristen ugyanúgy vonzott, mint engem, és akikkel tudtunk beszélgetni azokról a dicsőséges és gyönyörűséges dolgokról, amiket az Atya kijelentett. Eközben én folyamatosan írtam, beszéltem, felvételeket, élő adásokat készítettem. Teljesen nyilvánosan dokumentáltam mindazt, amit az életemben tett az Ég és a Föld Teremtője. Közben bizonyságaimat és barátaim bizonyságait hallgatva mások is hitre jutottak. Kezdtek fohászkodni Istenhez, aki jeleket adott, és csodákat tett az Ő életükben annak bizonyítékául, hogy amiről tőlünk hallanak, nem valami emberi képzelgés, vagy fantazmagória, hanem az élő igazság.
A szó legszorosabb értelmében is megéltem, amit Jézus mondott: akik hisznek az Ő beszédében, és cselekszik, amit mond, azokat jelek és csodák követik. A barátaimmal, akikkel az elején igencsak gyakran beszéltünk Isten dolgairól, úgy ujjongtunk, mint valami gyermekek, amikor tapasztaltuk, hogy az Istennel való kapcsolat nemcsak bibliaismeret, és nem egy vallási mozgalom, hanem élő valóság, amely által az Úristen mások szívét is megérinti, és meghívót ad nekik az újjászületésre, az életre.
Hatalmas szabadságérzéssel töltött el az a felismerés, hogy az Istennel való kapcsolathoz nem kell semmilyen vallás, és én sem kell semmilyen vallási szervezetet alapítsak, hanem egyszerűen, csak meg kell osztanom embertársaimmal azokat a csodálatos dolgokat, amiket Isten cselekszik az életemben. Nincs vallási hierarchia, nincs hatalmaskodás az emberek között, csak alkalmankénti közös öröm, amikor mindenki megoszthatja azokat a lelki ajándékokat, amiket ő kapott a Mindenható Istentől. Minden, amit valaha képzeltem, és hittem Istenről, újraértelmeződött.
Fontos említést tennem arról a tényről is, hogy ez az út sok külső harccal és belső vívódással is járt. Főképp amikor összehasonlítottam az embereket babonaságban tartó keresztény dogmákat azokkal a kijelentésekkel, amelyeket Jézus Krisztus tett, amíg közöttünk járt. Egy darabig azzal vádoltam magam, hogy én tévelygek, hisz a hivatalos vallási felekezetek már régóta Jézusról beszélnek. Arra gondoltam, talán nekem kellene visszamennem a templomba. És vissza is mentem. Azonban az Úr Jézus örök érvényű szavai minduntalan beleütköztek azokba a tanokba, vallási hiedelmekbe, amelyeket a hivatalos vallási intézményekben hirdettek. És el kellett döntenem, hogy melyiknek hiszek, a szervezett vallási intézményeknek, vagy pedig Krisztus beszédének, ami mellett Isten erővel és hatalommal bizonyságot tett naponta. Egy ideig párhuzamosan hallgattam a papok és gyülekezeti vezetők beszédeit, és azon egyszerű emberek bizonyságait, akik hasonló tapasztalatokat éltek meg az élő Istennel, mint én. A különbség óriási volt. Nagyon kevés kivétellel a vallási vezetők beszédeit meglehetősen gépiesnek, unalmasnak és vontatottnak tartottam, míg azon bizonyságtevők szavai, akik nem előre betanult szöveget mondtak, hanem őszintén, gyermeki módon beszéltek az Istennel megélt tapasztalataikról, telve voltak élettel, őszinte érzésekkel, hálával és lelkesedéssel.
Hangsúlyozom, hogy az Úristen kérés nélkül adta a jeleket és tette a csodákat azokkal az emberekkel, akik hallgatták az én szavaimat és a bizonyságevők szavait. Tehát valóságosan történt mindaz, ami kétezer évvel ezelőtt is történt, amikor Jézus és az apostolok beszéltek Isten dolgairól. Ennek ellenére a többség ma is megveti a bizonyságtevők szavait, és elfogadja azon papok és vallási vezetők szavait, akiket nem Isten avatott pappá, hanem emberi szervezetek, vallás intézmények, és akik nem Isten lelke által beszélnek, az emberek lelkéhez, hanem agyból mondanak előre betanult szöveget híveiknek, amelyekkel azon vallási dogmákat és hiedelmeket erősítik meg az ő fejükben, amelyek az intézmény fenntartásához szükségesek.
Na de miért van ez így? A tömeg miért ragaszkodik jobban a betanult, lélektelen beszédekhez, mint azon emberek szavaihoz, akik Isten lelke által szólnak?
Az egyszerű válasz megtalálható a tisztelendő úr, a tisztelendő atya, és a tiszteletes megnevezésekben, amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy az emberek miért tisztelik a vallási vezetőket. Azért, mert megtanulták tisztelni őket. Gyerekkoruktól kezdve arra voltak nevelve, hogy vannak olyan személyek, akiket tisztelni kell, és akik jóval több tiszteletet érdemelnek, mint például az iskolázatlan, tanulatlan emberek, akiket lenéz a társadalom. A tiszteletes és a tisztelendő megnevezések ugyanis nemcsak azt mondják, hogy tisztelet jár ezeknek a személyeknek, hanem azt sugallják, hogy nekik több jár, mint például egy utcaseprőnek, takarítónak, gyári munkásnak, gazdálkodónak, családanyának, családapának, postásnak, asztalosnak, ácsnak, kőművesnek stb. Ha nem így lenne, akkor nem lenne szükség ezekre a megkülönböztető titulusokra, amely a többi ember fölé helyezi őket, mint akiknek több tisztelet jár, mint a társadalom többi résztvevőjének. Kemény, mi?
Jézus szavai pedig azt mondják, hogy ne legyen hatalmaskodás az egyházban. Senkit ne nevezzünk Atyának, mert Egy az Atya, Aki a mennyben van. És senkit se nevezzünk tanítónak, mert egy a tanító, a Krisztus. Azt is mondja, hogy aki nagyobb Isten gyermekei között, az abban láttassék meg, hogy a többieket szolgálja. De ez a mai egyházakban nem így van. Az intézményesített egyház vezetői olyan megkülönböztető jelzőkkel tüntetik ki egymást, mint a tiszteletes, tisztelendő, lelk-ész, atya, szentatya stb.
Ennek meglátása és megértése bőségesen elegendő ok kellene legyen bárki számára ahhoz, hogy úgy döntsön, hogy többé nem követ földi vezetőket, hanem Istenhez fordul látásért, tanításért, igazságért.
Azonban a többség nem ezt teszi. Inkább a törvény és a társadalmi normák szerint tiszteli azokat, akikről azt tanulta, hogy tisztelni kell, és lenézi azokat, akik teológiai képesítés, diploma és titulus nélkül, egyszerű emberként beszélnek Isten dicsőséges dolgairól. Pontosan úgy, mint Jézus és az apostolok.
Ezt mondja Jézusról az írás:
„És csodálkozának a zsidók, mondván: Mimódon tudja ez az írásokat, holott nem tanulta?!” Jn 7:15
Tehát Jézus nem azért szólt úgy, ahogy szólt, mert teológiát végzett, és részt vett egy farizeus képző iskolában, hanem azért, mert az Élő Isten lelke kijelentette neki az igazságot.
Kérdés: ha Ő tanulatlan volt, és az Atya Lelke által szólt, nem pedig agyból, hogyan lehetséges, hogy az Ő állítólagos helytartói azáltal neveztetnek az Ő helytartóinak, hogy teológiát végeznek, és különböző titulusokat kapnak egy emberi szervezettől, vallási intézménytől? Ezen helytartók követőit pedig mi készteti arra, hogy őket kövessék, amikor még a Jézusról szóló filmek is teljesen nyilvánvalóvá teszik, hogy épp az emberek által képzett vallási vezetők ölették meg Jézust?
Másik kérdés. A pandémia alatt mi volt a legtöbb vallási vezető gyümölcse? Az, hogy állást foglalt a vakcina fontossága mellett. Némelyek még addig is elmentek, hogy egyenlőségjelt tettek az oltás és az oltalom fogalmak közé. Ennek következménye pedig az lett, hogy az emberek, követve a tisztelendők tanácsait, beadatták maguknak a vakcinát, ami miatt sokan megbetegedtek, és meghaltak.
Ezzel szemben azokat, akik hallgatták a teológia képzés nélküli bizonyságtevők szavait, Isten meggyógyította betegségeikből.
Sokszor beszámolhattam arról, hogy az Úristen több esetben gyógyíthatatlannak diagnosztizált betegségekből gyógyította meg azokat, akik hallgattak a bizonyságtevők szavaira, és személyesen Krisztushoz fordultak látásért, bűneik bocsánatáért, gyógyulásért. Ennek ellenére a többség mégis úgy döntött, hogy azokat tiszteli, és azoktól fogadja el az Istenről szóló beszédeket, akik emberektől kapták a képzést és a titulust, miközben azokat, akik bizonyítottan Isten lelke által szólnak, megveti, és lenézi.
A tisztelendőnek tehát a tömegek előtt nagyobb szava van, mint például nekem, mert az embereket a törvény kötelezi arra, hogy őt tisztelje. És ez így volt Jézus idejében is.
Az akkori tisztelendők, akiket törvény szerint tisztelni kellett, meggyőzték az embereket, hogy kiáltsák azt, hogy feszítsd meg. Ezért mondja az Úr Jézus:
„Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, a kik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be.” Mt 23:13
Ugyanis a mai tisztelendők azáltal feszíttetik meg Krisztust, hogy elfogadják az emberek dicséretét, saját magukat tiszteltetik, és elhitetik híveikkel, hogy Isten azt kéri tőlük, hogy járjanak templomba. Ezáltal hazuggá teszik Isten szavát, aki azt mondja Jézus által, hogy fontos az embernek újjá születni, különben nem láthatja Isten országát.
„Hogyan is hihetnétek ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget (dicséretet), és azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?” Jn 5:44
Tehát az ünnepélyes templomi szertartásokkal és ceremóniákkal elrejtik a legeslegfontosabbat: miszerint az embernek fontos újonnan születnie bűnei bocsánata, Jézus Krisztus szavai, és Isten ereje által, különben nem hallhatja Istent, és kénytelen lesz embereket követni, akik a vesztébe viszik őt éppen úgy, ahogy a COVID idején is történt. De ők vagy nem beszélnek az újjászületésről, vagy pedig az újjászületést a vallásossággal, a templomba és gyülekezetbe járással asszociálják, amivel még mélyebbre húzzák híveiket a hazug hiedelmekbe, amelyek által ellehetetlenítik, hogy meglássák a valóságot, és teljesen megtisztuljon a lelkük bűneik bocsánata és Krisztus szavai által.
Mi történne, ha beszélnének az újjászületésről, és meg is mutatnák annak útját a híveknek? Egyszerűen az, hogy a babonákban tartott hívek felébrednének, és nem támogatnák többé a vallási intézményt, amely szisztematikusan kizsákmányolta őket. Sőt, némelyek megtapasztalnák Isten gyógyítását, szabadítását, bűneik valóságos megbocsátását, és örömmel beszélnének arról embertársaiknak. Azáltal pedig valóságosan terjedne a mennyek országa, és teljesülne Isten akarata amint a Mennyben, úgy a Földön is.
Isten akarata pedig az, hogy mindenki kérjen és kapjon látást szemeire, hogy megláthassa bűneit, amelyek elválasztják őt az egészségtől és az élettől.
Isten akarata az, hogy Krisztus véréért megbocsássa minden bűnünket, miután szembesültünk azokkal, és megbántuk azokat.
Isten akarata az, hogy teljesen megtisztítsa, és újjá szülje lelkünket, hogy ne kényszerüljünk arra, hogy gyarló és bűnös embereket kövessünk, akik a veszedelembe visznek minket, hanem halljuk, és kövessük Krisztus szavát, amely meggyógyít és az életre visz. Mert Ő azt mondja, hogy akik Hozzá tartoznak, hallják az Ő szavát, és béreseket (vallási vezetőket) nem követnek. (Jn 10)
Azt is mondja, hogy akik megismerik az Ő beszédét és annak szabadító erejét, nem fogják elhallgatni azt, hanem megosztják embertársaikkal, és azáltal sok gyümölcsöt teremnek. Ennek jelentése, hogy akik általuk hallják az igazságot, szintén esélyt kapnak a bűnökből, a vallási babonákból való szabadulásra, a lelkük megtisztulására és újjászületésére. Ha pedig ez megtörténik, Isten úgy tekint rájuk, mint az Ő papjaira, a Jézus bizonyságtevőire, akik az igazság ismerete által világosságot hoznak egy olyan világba, amely egyre csak sötétedik az interneten fénysebességgel terjedő hazugságok, hazug vallási hiedelmek és babonák miatt.
E szavak által te is tudomást szerezhettél arról, hogy milyen az Élő Isten, milyen az élő hit, az Istennel való személyes kapcsolat. Azt, hogy mire elég a vallásos hit, szükségtelen túlságosan firtatni, mert teljesen nyilvánvaló. Hisz az a tény, hogy a hívek ugyanazokat a bűnöket gyónják meg minden héten, és ugyanazokat a betegségeket és gyógyszerfüggőségeket viszik a templomba minden vasárnap, nyilvánvalóvá teszi, hogy hova visz az intézményesített kereszténység.
Ugyanakkor az internet tele van olyan történetekkel, amelyek megmutatják, hogy mit jelent, amikor az ember személyesen Istenhez, az Úr Jézus Krisztus szavához fordul betegségével, nyomorúságával:
Gyógyíthatatlannak diagnosztizált betegségekből gyógyulnak meg az emberek gyógyszerek nélkül. Magas vérnyomás, szívproblémák, agyvérzés, depresszió, pánikbetegség, öngyilkossági hajlam, egzisztenciális félelmek, rák, testi és lelki vakság, alkoholfüggőség, pornófüggőség, pénzfüggőség stb. Ráadásul sokan még a legeslegsúlyosabb betegségből is meggyógyulnak, ami minden más betegség okozója, ás ami nem más mint a hitetlenség betegsége, ami tömegesével viszi az embereket arra a helyre, ahova senki sem szeretne menni.
Bizonyságot teszek az Ég és a Föld Teremtője előtt, hogy mindenki, aki e sorok által megismerhette pappá válásom történetét, meghívást és egyben esélyt is kapott arra, hogy személyesen meggyőződhessen arról, hogy Isten él és beszél, és mindenkinek megad minden lehetőséget a teljes szabadulásra, aki Őt nem kézzel csinált templomokban, hamis vallási felekezetekben keresi, hanem, ahogy meg van írva, segítségül hívja az Úr Jézus nevét, megismeri az Ő szavát, és megkapja az újjászületés ajándékát.
Jézus szerint a bűn az, hogy Isten testté lett Őbenne, hogy megmutassa nekünk az életre vezető utat, de a legtöbben nem hisznek az Ő szavában. Sőt, meg sem akarják ismerni azt, mert beérik a vallási vezetők szavaival, akik a COVID időszakban a betegségbe és a halálba küldték szeretteiket, ismerőseiket.
Jézus szavai szerint az igazság az, hogy Ő az Atyához ment, és soha többé nem látjuk őt. Tehát a menny, amiről több éven keresztül beszélt, létezik. És oda fog jutni mindenki, aki megtagadva a bűnt és a hazugságot, az Ő életet adó szavát választja.
Jézus szava szerint az ítélet az, hogy e világ ura, az elbukott emberi gondolkodás, megítéltetett. Más szóval, minden, amit az Istentől elfordult ember kigondolt, és megteremtett, rothadásra, tűzre van ítélve. Ekképp azok, akik bár hallották az igazságot, a szabadulás örömhírét, továbbra is ennek a világnak akarnak megfelelni, ezzel a világgal együtt elvesznek.
Mivel Teremtőnk nem akarja, hogy bárki is elvesszen, azt adja az Ő gyermekeinek világszerte, hogy szüntelenül beszéljenek, tegyenek bizonyságot mindenről, amit az életükben tett Jézus Krisztus szavai által. Beszéljenek az ő bűneikről, az ő megmentésükről, az ő gyógyulásukról, és hirdessék azt, hogy mindenki, aki megismeri, és megtartja Jézus Krisztus beszédeit, azt meg fogják tartani az Ő beszédei.
Az elmúlt tíz évben Isten kegyelme által több, mint hatezer hanganyagot tehettem közzé az interneten, és rengeteg írást, amelyekben igyekeztem beszámolni mindenről, amit velem tett, és nekem mutatott a Mindenható Isten. Mindezt örömmel és gyermeki lelkesedéssel tettem, azzal az őszinte reménységgel, hogy ha valaki hallja, vagy olvassa az én szavaimat, segítségül hívja az Úr nevét és megmenekül. És tettem ezt mindenféle vallás, felekezeti hovatartozás nélkül annak bizonyságául, hogy Isten nem azért lett testté Jézus Krisztusban, hogy vallást alapítson, hanem azért, hogy megmutassa az életre vezető keskeny utat azok számára, akik már jól laktak az emberkövetéssel, a saját akaratuk követésével, és annak gyümölcsével, és őszintén vágynak arra, hogy átadják az életük felett az irányítást az Élő Isten kezébe, akinek hatalma van megbocsátani a bűnöket, elvenni az elrontott múlt terhét, és újjá tenni mindent.
Amit kaptam, és amit megoszthattam, amióta ezen az úton járok, ingyen kaptam a Jóságos Isten kegyelméből és szeretetéből az Úr Jézus szava által. Ezért ingyen is adtam mindent, mert az igazság és az élet ingyen van. A halál az, amiért fizetni kell.
Az egyszerű oka annak, hogy nemcsak a menny létezik, hanem a pokol is, az, hogy amiről itt olvashattál, noha teljesen ingyen van, nem kötelező. Az Úristen megad minden eszközt, de senkire sem kényszeríti rá sem a bűnökkel való szembesülést, sem a bűnbánat, sem a bűnbocsánat, sem az újjászületés lehetőségét. Ezért, akik nem kérik, és nem keresik az Ő akaratát, megmaradnak a saját akaratukban és az emberek követésében, ami oda viszi őket, ahova senki sem akar menni.
Ezért mondja az Úr Jézus, hogy kérjetek, és adatik; keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; aki keres, az talál; és a zörgetőnek megnyittatik. Boldogok, akik éhezik, és szomjazzák az igazságot, mert megismerik azt, és az igazság szabaddá teszi őket.
Ingyen kaptátok. Ingyen adjátok!
Kapcsolódó tartalom:
Hogyan lettem szektás?
https://kialtoszo.hu/hogyan-lettem-szektas/
Miért beteg a gyermeked?
https://kialtoszo.hu/miert-beteg-a-gyermeked/
Halálra programozva
https://kialtoszo.hu/halalra-programozva/
Omladozó gyergyói tömbházak